Oldalak

2019. október 29., kedd

Haladó magyar frakció a szerbiai Népképviselőházban

Igazolást nyert a VMDK azon állítása  mi szerint a VMSZ -nek a mindenáron hatalomban lenni elképzelésen kívül, jelenleg nincsen saját politikája. Nem a vajdasági magyar közösség érdekeit képviselik Belgrádban, hanem a szerbiai politikai elit érdekeit képviselik a magyar közösségen belül. Egyszerűen a Szerb Haladó Párt magyarul beszélő tagozata lettek.



Ha eddig valakinek kételye volt mit és kit képvisel a Vajdasági Magyar Szövetség a szerbiai Népképviselőházban és csodálkozva figyelte kisebbségi pártként miért dorgálja meg a Bosnyákokat, Horvátokat ha azok kiállnak jogaikért,  vagy értetlenül rázta a fejét amikor a Szerb Haladó Párt és Aleksandar Vučić „koszovói platformját” védte, kioktatván a Dél-szerbiai és koszovói Albánokat, miért szavazzák meg az elért kisebbségi jogok szűkítését előirányozó törvényeket, miért hunyászkodnak meg a vajdasági parlamentben, miért játszanak alárendelt szerepet a magyar többségű önkormányzatokban,miért fonódtak össze annyira a helyi közösségi választásokon, hogy még egy listán is indulnak, azok most megnyugodhatnak mert megérkezett a válasz, amely világossá teszi mi is áll a háttérben.
A  Magyar Nemzeti Tanács által alapított vagy befolyásolt médiumok (Magyar Szó, Hét Nap, Pannon RTV elsősorban) hathatós segítségével eddig azt az információt sulykolták a délvidéki magyar közvélemény felé, hogy a Népképviselőházban (Narodna Skupština)  egy kisebbségi albán - magyar frakció keretében ádáz harc folyik a magyar érdekek megvalósításáért. A frakció élén dr. Pásztor Bálint áll.
Csakhogy ez már a múlté! Az Albán párt (PDD) képviselője elhagyta a frakciót (mert már nem bírta nézni azt a behódolást a Szerb Haladó Párt és Aleksandar Vu
čić felé), ami ezzel meg is szűnt létezni, és így dr. Pásztor Bálint tisztség és az alapfizetésén túli juttatások nélkül maradt volna.
De ezt egy hű koalíciós partner nem engedheti meg magának! Ezért fogták az egyik haladópárti képviselőt és megalakították a „VMSZ” parlamenti frakcióját! Logikus, mert szavazni úgysem szavaznak másképpen, mint ahogyan azt a haladópárt mondja, a Szerb Haladó Párt meg így már két frakcióra is szert tett (sajátja és egy „kisebbségi”), meg hát a pénzek is csöpögnek. Win-Win (nyertes-nyertes) helyzet mindenkinek. Kivéve a vajdasági magyarokat. A vajdasági magyarság érdekei meg úgysem számítanak! Csak a Prosperitati!
Így alakult újra az a bizonyos frakció amiben Babić prim. dr. Vlado (SNS), Kovács Elvira (VMSZ) frakcióvezető helyettes, Pásztor dr. Bálint frakcióvezető (VMSZ), Pék Zoltán (VMSZ), Fremond Árpád (VMSZ) foglaltak helyet.
Talán mondani sem kell, erről valahogyan elfelejtett tudósítani a sajtó és dr. Pásztor Bálint sem dicsekedett vele a társadalmi hálókon. Pedig ez egy újabb „hatalmas siker” és igen érdekes hír a vajdasági magyarság számára!
Mert ezzel nyilvánvaló lett az önálló magyar politizálás feladása és a Szerb Haladó Pártba való beolvadás. Igazolást nyert a VMDK azon állítása is mi szerint a VMSZ -nek a mindenáron hatalomban lenni elképzelésen kívül, jelenleg nincsen saját politikája. Nem a vajdasági magyar közösség érdekeit képviselik Belgrádban, hanem a szerbiai politikai elit érdekeit képviselik a magyar közösségen belül. Egyszerűen a Szerb Haladó Párt magyarul beszélő tagozata lettek.  Ahogyan azt már a társadalmi hálókon olvasni lehet:  Vučić Magyarjainak Szövetsége.
Végezetül, szeretnénk gratulálni dr. Pásztor Bálintnak a szerb haladó - haladó magyar frakcióvezetői tisztséghez! Ez egy embert próbáló feladat, amiben az elvszerűség és a folytonosság kiemelt érték!





 

Közlemény VMDK:
Reakció dr Pásztor Bálint nyilatkozatára a haladó magyar frakció kapcsán


Technikai apróságnak nevezni a titkolódzás harminc ezüstjével csengő újabb megállapodást! ‒ méretes és kétszínű politikai pofátlanságnak számít.
A SAJÁTJAIT LENÉZŐ SUNYISÁG VÁGTÁJA
Magyarkás időzavarban
Személycsere történt ‒ magyarázkodik, két hónapos késéssel  a mutyilistás párt által irányított tárgyilagos és naprakész magyar tömegtájékoztatás.
‒ Csak egy technikai módosításra került sor a  köztársasági frakciónkban ‒ sumákol a délvidéki magyarságot hülyítő, apja által rángatott, politikai nagykorúságában gátolt vezető, akinek emlékezetéből már az is kirázódott, hogy ‒ nem is oly rég! ‒ mutyilistás pártjának négy képviselője együttműködési megállapodást kötött az albán Demokratikus Cselekvés Párttal,  létrehozva a Vajdasági Magyar Szövetség-Demokratikus Cselekvés Párt elnevezésű frakciót.
Technikai apróságnak nevezni a titkolódzás harminc ezüstjével csengő újabb megállapodást! ‒ méretes és kétszínű politikai pofátlanságnak számít.
Elhallgatni azt a tényt, hogy a magyarul tökéletesen beszélő (a régi helyére beugró!) tagtárs Nyugat-Bácskából és a Szerb Haladó Párt frakciójából segíti ki Belgrádban a haladók zászlaját meglovasítva lobogtató „magyar” képviselőket – ez is kimeríti a sajátjait mélyen lenéző, kétszínű sunyiság fogalmát.
office@vmdk.org.rs, 2019. okt. 30. [17:01]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése