Oldalak

2019. november 13., szerda

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI


Összefoglaló
(3. rész)


b)     Oktatás
A vajdasági magyar közösségnek „1360 elsőse” volt az új tanév kezdetén. Ez azt jelenti, hogy „14,3 százalékkal van most kevesebb elsős, mint öt évvel ezelőtt”.[49] (2014-ben a „délvidéki magyar tannyelvű iskolákba még 1587 diák ült be az első napon az iskolapadba”[50] vagyis 227-el több mint 2019-ben.)
A magyar tanulók fogyatkozásáról még nem láttam teljes áttekintést, összegzést, csak részleges kimutatásokat.
Az iskolákban is „egyre több az összevont tagozat, és van, hogy a kisebb településeken egyetlen magyar elsőt sem írattak be. [51]
A Magyar Nemzeti Tanács (a 2019. október 11-ei) ülésén 22 általános iskolában, valamint több középiskolában és gimnáziumban hagyta jóvá a 15 főnél kisebb létszámú magyar tannyelvű osztályok megnyitását.[52] Ezt megelőzően (a 2019. július 5-i ülésen), a testület „17 vajdasági oktatási intézmény 18 tagozata tekintetében fogadott el véleményezést”[53] az említett számnál kevesebb létszámú osztályok megnyitásáról.
Az elvétve megjelenő elemző írásokból kiszűrhető, hogy magyar vonatkozásban az iskolai oktatást nem csak a tanulók évről évre csökkenő száma nehezíti, de a tanárok is „elfogynak”.
– A pedagógusok elvándorlása – különösen a kisebbségi nyelven oktató szaktanároké – súlyos és nehezen áthidalható helyzetet teremt a vajdasági iskolákban. Már most ott tartunk, hogy a fölsőben tanító szaktanárok jelentős hányada nem rendelkezik megfelelő szakképzettséggel. Ez nem csak az oktatás minőségére hat kedvezőtlenül, de lehetetlené teszi az intézmények számára még a rövidtávra szóló tervezést is. Erre „rásegít” a több éve tartó ún. létszámstop is.[54]
A tanárképzés hiánya, a közalkalmazotti létszámstop, a leépítések/osztályok összevonása, a nem minden esetben megfelelő szakképesítés, stb. mellett, gondot okoz az is, hogy „nincsenek magyar tannyelvű felügyelők, iskolapedagógusok és pszichológusok”.[55]
„Hiányosak és elavultak az oktatási eszközök, felszerelések.”[56] A vajdasági magyar tanulók „szerbiai tankönyveket használnak”.[57] Ezek „többségét fordítják, kivételt képeznek a magyar nyelv és irodalom, valamint a zenekultúra tantárgyak tankönyvei”.[58]
Az utóbbi években – emlékezetem szerint – nem volt olyan tanévkezdés, amikor nem hiányzott volna valamelyik magyar nyelvű tankönyv, ne lett volna ezekkel valami probléma. A tankönyvhiányhoz hozzájárult az is, hogy hiány van megfelelő fordítókból és lektorokból, valamint szakvéleményezőkből is.[59]
Ezek a (lesújtó) adatok – amelyek egyúttal az elkötözés mértékét és a magyar közösség fogyását is mutatják – nem voltak elegendőek a Magyar Nemzeti Tanácsnak, hogy átfogó elemzést készítsen a magyar oktatás helyzetéről.[60] 


c)      Tájékoztatás
Szerbiában a nemzeti kisebbségi anyanyelvű tájékoztatás, így a magyar nyelvű média leépítése is, még 2008-ban elkezdődött. Számos helyi rádió (a nagybecskereki, a nagykikindai, a szabadkai, a temerini, a muzslyai, stb. rádió) és helyi lap szűnt meg.
Csorbult a jog az anyanyelven való tájékoztatásra és a szerzett jogok intézménye is. Zomborban például „teljesen, és feltételezhetően véglegesen megszűnt a magyar nyelvű helyi tájékoztatás.”[61]
Ezzel párhuzamosan, a megmaradt média a VMSZ, illetve Magyar Nemzeti Tanács (MNT) közvetlen vagy közvetett befolyása alá került, kevés kivételével. Ennek az eredménye sajnos az lett, hogy az anyanyelvű tájékoztatás „a legtöbb feszültséget megélő és gerjesztő területé” vált, amely „kiáltó botrányoktól”, számos újságíró elbocsátásától sem volt mentes.[62]
Az idén 70 éves az Újvidéki Rádió, „az egyetlen magyar nyelvű állami rádió, amely napi 24 órában sugároz. Szervezetileg a Szerb Rádió és Vajdasági Televízió körzeti stúdiója, s ennek megfelelően mindig  is a szerb kormány hivatalos álláspontjának megfelelő hírműsorokat közvetít. […]  Szerbia NATÓ bombázása előtt Magyarország szinte egész területén fogni lehetett a középhullámú adását – az adók bombázása óta azonban nem állították helyre az eredeti teljesítményeket, így ma az Alföld jó részén a 90,5/92,5 MHZ-en hallható.”[63]
„A közszolgálati adó munkatársai”, szeptember 24-én, élő műsorral jelentkeztek Szabadkáról. A műsorról szóló írásban[64] azonban egy szó nem olvasható arról, hogy a rádió „az Alföld jó részén nem hallható”. Annál több szó esett erről az íráshoz hozzászólók részéről.
A kommentálók kiemelték, hogy az Újvidéki Rádió adását „a középhullámon nagyon szépen lehetett hallani”, most viszont Vajdaság egy részén nem, vagy csak nagyon gyengén/rosszul hallani/hall(gat)ható. „Szégyen, hogy nincs elég teljesítmény (pontosabban hatósugár, illetve hullámsáv – B. A.), bezzeg a szerbiai rádiókat itt is lehet fogni, teljes hangerővel” – írja az egyik hozzászóló.
Olyan észrevétel is volt, hogy „ezt a (középhullámú – B. A.) frekvenciát most is használják  (amit állítólag „takarékossági okból vettek el”) – nekik nem kell  takarékoskodniuk”. „Az elbitorolt hullámhosszt vissza kellene szerezni – valakinek” – javasolja az egyik kommentíró. 
„Vajon még 70 évnek el kell múlnia, hogy a 21. században Vajdaság területén megfelelő szinten hallható legyen az Újvidéki Rádió? Hol vagy kisebbségpolitika, szerb-magyar barátság és egyebek?”– kérdezi egy másik.[65]
Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar közössége,[66] az MNT nem tesz semmit az anyanyelvű tájékoztatási jogok visszaállítása érdekében? A testületnek nem érdeke a magyar nyelvű tájékoztatás helyzete?
Az Újvidéki Rádió 70 éves fennállásának jubileuma jó alkalom lenne, hogy visszaállítsák a középhullámú adást! Az anyaországi pénzekből csak a pártbefolyású médiára jut, a helyi magyar nyelvű tájékoztatásra már nem?[67]
  
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. november 7.

[49] Németh Ernő: „Gyökeret és szárnyat ad gyermekeinknek az anyanyelvű oktatás!”. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/24074/Gyokeret-es-szarnyat-ad-gyermekeinknek-az-anyanyelvu-oktatas.html, 2019. augusztus 30. [19:14]
[50] Közel 15 százalékkal kevesebb délvidéki magyar elsős indul iskolába mint 5 éve. https://delhir.info/2019/08/29/kozel-15-szazalekkal-kevesebb-delvideki-magyar-elsos-indul-iskolaba-mint-5-eve/
[51] K.I.: Csökken a magyar diákok száma. Magyar Szó, 20196. augusztus 29. 5.
[52] Németh Ernő: MNT-ülés: Intézmények munkatervei és oktatási témák voltak napirenden https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/24233/MNT-ules-Intezmenyek-munkatervei-es-oktatasi-temak-voltak-napirenden.html, 2019. október 11. [12:44]
[53] P.E.: Elegendő a férőhely a középiskolákban. Magyar Szó, 2019. július 6. 1. és 5., vagy 2019. július 6. [08:46] >> 2019. július 7. [16:23]
https://www.magyarszo.rs/hu/4032/kozelet/204559/Elegend%C5%91-a-f%C3%A9r%C5%91hely-a-k%C3%B6z%C3%A9piskol%C3%A1kban.htm, 2019. július 6. [08:46] >> 2019. július 7. [16:23]
[54] Beretka Ferenc: Elfogynak a tanárok? Családi Kör, 2019. június 6. 10.
[55] A délvidéki magyar oktatás 2018-as helyzetképe. 20. pont.https://delhir.info/2018/12/07/a-delvideki-magyar-oktatas-2018-as-helyzetkepe/
[56] Uo. 22. pont.
[57] Szalma Brigitta: Harmincöt új tankönyv. Magyar Szó, 20119. augusztus 22. 1. és 9., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4071/kozelet_oktatas/206811/Harminc%C3%B6t-%C3%BAj-tank%C3%B6nyv.htm, 2019. augusztus 22. [06:04]
[58] Uo.
[59] Uo.
[60] Bővebben lásd A szerb kormány növeli az elköltözést? c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=12062, 2019. október 16.
[61] Fekete J. József : Zombor az elveszett végvár. MEGSZŰNT A HELYI TÁJÉKOZTATÁS. Magyar Szó, 2019. október 12. 18., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4116/hetvege/209385/Zombor-az-elvesztett-v%C3%A9gv%C3%A1r.htm, 2019. október 13. [10:37] >> 2019. október 13. [17:38]
[62] Bővebben erről A délvidéki/vajdasági magyarok helyzete és jogai. (Árnyék)jelentés 2017 c. könyvemben írtam. Az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület különkiadványa, Újvidék, 2017. 119-132.
[63] Újvidéki Rádió. https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Ajvid%C3%A9ki_R%C3%A1di%C3%B3
[64] Németh Ernő: Az Újvidéki Rádió első 70 évéről Szabadkán. https://www.vajma.info/cikk/media/2249/Az-Ujvideki-Radio-elso-70-everol-Szabadkan.html, 2019. szeptember 24. [ 23:17 ]
[65] A kommentek teljes szövege az előző jegyzetben idézett írás folytatásában olvashatók.
[66] Muzslya. https://hu.wikipedia.org/wiki/Muzslya
[67] Bővebben lásd a Csorbultak az anyanyelvi tájékoztatási jogok! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=12068, 2019. október 19. és Követelés: Állítsák vissza az Újvidéki Rádió középhullámú adását! https://delhir.info/2019/10/22/koveteles-allitsak-vissza-az-ujvideki-radio-kozephullamu-adasat/, 2019. október 22.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése