Oldalak

2019. november 22., péntek

A VMSZ frakció új haladó párti parlamenti képviselője is megünnepelte Délvidék elcsatolását

 

Ahogy arról portálunk is beszámolt a VMSZ köztársasági frakciója néhány hete felbomlott, miután abból kilépett az albán kisebbségi pártszövetségesük a „Partija za demokratsko delovanje” (PDD) képviselője.

A kilépés oka az volt, hogy Pásztor Bálinték a haladó párt bólogató jánosaiként nem az országban élő nemzeti kisebbségek érdekképviseleteként, hanem a kormány bábjaként funkcionálnak.
A koalíció felbomlását a VMSZ természetesen agyonhallgatta, amíg arra a VMDK egy közleményben fel nem hívta a figyelmet.
Hiszen a VMSZ új frakciót alapított, ehhez azonban az kellett, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párt egyik képviselője kilépjen a parlamenti kormánykoalícióból, hogy beejtőernyőzzön a VMSZ soraiba.
Pásztor Bálint az ügyet bagatellizálva elmondta csupán technikai módosítás, hogy egy kormánypárti politikus belépett a VMSZ frakciójába és erre csupán a felszólalási idő hossza miatt van szükség. Azt már nem említette, hogy a VMSZ a pénz sokszorosát kapja a köztársasági pártfinanszírozási alapból ha frakciójuk van a képviselőházban, ehhez viszont 5 képviselő kellett.
A VMSZ frakciójának új tagja Vlado Babić, zombori bunyevác politikus lett. Pásztor Bálint elmondta, hogy Babić tökéletesen beszél magyarul, így kiválóan kiegészíti majd a munkájukat.
Hogy Vlado Babić képviselő úr magyarsága mennyire folyékony, azt sajnos nem tudni, csak Pásztor Bálint szavahihetőségében bízhatunk. Azt viszont lehet tudni a politikusról, hogy politikai karrierjét a Szerb Radikális Pártban kezdte, szóval a VMSZ most már ezt is elmondhatja magáról, hogy a magyaroknak szendvicset kínáló Šešelj csetnikvajda egykori embere immár frakciótársuk lett.
Babić egyébként az elmúlt években rendre megünnepelte a Délvidék elcsatolását Magyarországtól, amelyben a szerbek mellett a bácskai bunyevácoknak is tevékeny része volt.
soinfo.org portál beszámolója szerint 2017-ben mint parlamenti képviselő tisztelte meg Zomborban a “Vajdaság Szerbiával való egyesülésének” napja alkalmából szervezett rendezvényt, ahol megemlékeztek a magyar közigazgatás alóli felszabadulásról is.
Igaz ugyanezt nemrég a VMSZ zombori magyar képviselői is megünnepelték, akkor épp egy ex-szerb radikális bunyevác VMSZ-es miért ne tenne így?!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése