Oldalak

2019. november 3., vasárnap

Életveszélyesen megfenyegették a magyar fiú megverésének szemtanúját

Fotó: Pannon RTV

 

Életveszélyesen megfenyegették azt a lányt, aki szemtanúja volt a csütörtökön Szabadkán megvert magyar fiú esetének – közölte a PRTV.

A fenyegető üzenetet a lány egyik barátjának küldték el, aki erről azonnal értesítette a verekedés szemtanúját. Ebben az üzentben a fenyegető azt írta, hogy megöli a lányt. Az esetet azonnal jelentették a rendőrségen. A lány szerint, a fenyegető később ígéretet tett arra, hogy nem esik bántódása, de a lány továbbra is fél. A történtekről arcát és hangját nem vállalva nyilatkozott a PRTV stábjának.
„Szóltam az egyik nőnek, aki elkezdett ordibálni a gyerekekre, hogy ismerem az egyik gyereket. El is mondtam, hogy ki ő. Kijöttek a rendőrök, nekik is elmeséltük, hogy mi történt, elmondtam a gyerek nevét. Ezután mi elmentünk, mert nem akartunk ott lenni. Mégis egy kicsit sokkoló volt a látvány, hogy a gyereket, hogy összeverték. Másnap be kellett mennem a rendőrségre és elmondanom mi történt. Azután ma este kaptam a fenyegető üzeneteket, hogy ha meglát vagy valami lesz, akkor biztosan meg fog engem ölni.”

https://delhir.info/2019/11/02/eletveszelyesen-megfenyegettek-a-magyar-fiu-megveresenek-szemtanujat/

Kapcsolódó írás:

„Ha találkozunk, megöllek!” Halálosan megfenyegették azt a tizenhat éves lányt, aki látta, ahogyan brutálisan megverik a szabadkai Sz.Á.-t

 
 

A rendőrség szerint monogram verte meg a szabadkai magyar fiút


A szabadkai rendőrök garázdaság vétség gyanújával őrizetbe vették a 18 éves „A. K.“-t (18), míg öt kiskorú személy ellen bűnvádi feljelentést tesznek – írja a subotica.com.

A gyanú szerint „A. K.“ és társai minden előzmény nélkül botokkal rátámadtak a 17 éves magyar fiúra és „KÖNNYŰ TESTI SÉRTÉST“ (eltörték a kulcscsontját,  a homlokát több öltéssel kellett összevarrni, és ez nekik „KÖNNYŰ TESTI SÉRTÉS“? – A szerk. megj.)
A szabadkai portál cikke alatt sok felháborodott hangvételű kommentár született emiatt.
„Képzeljék el, BOTOKKAL történt támadástól  KÖNNYŰ testi sértés keletkezett?! Ennek megfelelően a büntetés is enyhe lesz (SEMMILYEN)! Hol van itt a SZÁNDÉK?! Vagy csak megijeszteni akarták, és nagyobb  DÓZISBAN mérték az ütéseket ?! Ne játsszunk, ez egy – hála Istennek – nem fatális következményű gyilkossági kísérlet volt!“
– írta az egyik hozzászóló.
„A. K.“-t  48 órás őrizetbe vették. Az ügyben a Szabadkai  Felső Ügyészség jár el.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése