Oldalak

2019. november 27., szerda

Fidesz: A délvidéki magyar hivatalnokoknak „kényelmesebb” a szerb nyelv, mint a magyar

 

A Kárpát-medencei magyar ügyek mellett a délvidéki témák is terítékre kerültek a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tegnapi ülésén, ahol Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója számolt be az elmúlt időszak eredményeiről.

Az ülésen jelentették be, hogy 2020-ban is tematikus évet hirdetnek. Terveik szerint a következő év az erős magyar közösségek éve lesz. Mint mondták a Nemzetpolitikai Államtitkárság hosszú távú célja, hogy büszkeség és előny legyen magyarnak lenni a 21. században.
A NÖB ülésén szó esett a délvidéki magyarok nyelvhasználati jogairól is, hiszen azok egyre csorbultak az előző években. Így például 2017-ben a tartományi parlament a Vajdasági Magyar Szövetség kérésére a kormánypárt is leszavazta azt a beadványt, amely biztosította volna, hogy megvalósuljon a magyarok és más nemzeti kisebbségek számára az egyenlő nyelvhasználati jog  a képviselőházban. Vagy például Zombor Község területén a közigazgatás karcsúsítására hivatkozva elbocsájtották a közigazgatásban dolgozó magyar fordítót. A döntést a városvezetés akkor azzal indokolta, hogy a magyar nyelvre nincs igény.
Bencsik János, a Jobbik küldötte elmondta, hogy a határon túli magyarok visszajelzései alapján a Délvidéken a gyakorlatban nem tud megvalósulni számos intézményben a magyar nyelvhasználathoz való jog. Bár a törvény biztosítja a lehetőséget az anyanyelv használatra, ám a gyakorlatban nincs aki azt megértse és válaszoljon rá magyarul. Bencsik arra volt kíváncsi, hogy ez ügyben mit kíván tenni a magyar állam a helyzet javítása érdekében.


Délvidéken a magyar nyelv hivatalos 28 helyi önkormányzat teljes egészében, azaz 273 településén, valamint 3 önkormányzatban részben, azaz 6 további településén. Ez a 481 délvidéki település 58%-át teszi ki. Azonban ezeknek csak töredékében valósul meg a gyakorlatban is a magyar nyelv hivatali használata.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár válaszában kifejtette, hogy valóban igen kevés helyen lehet ügyet intézni Délvidéken. Szerinte a magyar önkormányzatokban is zömmel mindenki magyarul beszel, pedig lenne lehetőség a nemzetiségi nyelvhasználatra. Ugyanez a helyzet álláspontja és tapasztalatai szerint például a Délvidéken is. Bár lenne lehetőség magyar nyelven jegyzőkönyvezni, de azt a magyar fel általában kényelmi okokból mégsem kéri.
Magyarán Potápi szerint a délvidéki magyaroknak és a magyar hivatalnokoknak egyszerűen jobb és kényelmesebb a szerb nyelv használata?!


Ezek a kijelentések sajnos arról tanúskodnak, hogy az államtitkár urat valószínűleg a helyi szövetségese, a Vajdasági Magyar Szövetség politikusai hamisan vagy épp hazugságokról tájékoztatják, emiatt hamis kép alakulhatott ki a nemzetpolitikáért felelő budapesti politikusokban.
Hiszen ilyen, a délvidéki magyarság ügyében életszerűtlen kijelentéseket másképp nem tehetnének.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése