Oldalak

2019. november 5., kedd

Nem vizsgálták meg szakszerűen a Szabadkán összevert magyar fiút

A DélHír Portál több cikket is közölt a hétvégén történt verekedésről, amely után még a támadók fenyegették meg halálosan az eset szemtanúit.

Az ügy kapcsán egyre több részlet derül ki, így például, hogy az összevert fiút amikor beszállították a kórházba, akkor nem vetették szakszerű vizsgálat alá, hanem csak a nyílt sebeit látták el.
Ez másnap derült ki, amikor a sértett fiatal továbbra is fájdalmakra panaszkodott, akkor röntgenezték meg és derült ki, hogy kulcscsonttörést szenvedett.
Az eset kapcsán a sértett, Á. édesanyja nyilatkozott a portálunknak, aki elmondta: “A kulcscsont felvétel nem szerepel a kórházi nyilvántartásban, de természetesen névvel és dátummal el van látva. A kivizsgálásokat lényegében akkor végezték el, mikor látták, hogy az esettel bírósághoz fogunk fordulni. Tehát ha ne adj Isten a fiamnak belső sérülése lett volna, kérdés, hogy megérte volna-e a reggelt.”
Mint mesélik a család végül úgy döntött, hogy magánúton ortopéd szakorvoshoz fordulnak majd. Illetve, hogy az eset kapcsán holnapra kaptak idézést az ügyészségtől.
2019. november 5. 


Szabadka: Letartóztatták a szemtanút halálosan megfenyegető tizennégy éves fiút

Szabadka: Letartóztatták a szemtanút halálosan megfenyegető tizennégy éves fiút

A szabadkai rendőrség letartóztatta azt a tizennégy éves fiút, aki halálosan megfenyegette a néhány nappal ezelőtti szabadkai verekedés szemtanúját, egy kiskorú lányt, írja a subotica.com. A fiúra három hónaptól három évig terjedő nevelőintézet/börtön várhat, ha bebizonyosodik ellene a vád.
A lány egy padon ült, amikor először három, majd összesen hat fiatal minden ok nélkül rátámadtak tizenhét éves Sz. Á.-ra, és rudakkal ütlegelték. Egy arra járó asszony elkezdett kiabálni a huligánokra, akiket a rendőrök később azonosítottak. A lány azt mondta az asszonynak, hogy ismeri a támadók egyikét.
A lány és szülei beleegyeztek, hogy a Blicnek elmeséljék, min mennek keresztül, amióta a fiút megverték, személyazonosságukat azonban nem akarták felfedni, mert félnek.
– A padon ült, és mindent végignézett, az egyik támadót felismerte. Ezt elmondta az asszonynak is, aki a verekedőkre kiabált, majd, amikor a rendőrség kiérkezett, akkor nekik is elmeséltek mindent. Utána elment onnan, mert nagyon ijesztő volt számára az, ami történt. Este üzenetet kapott egyik barátjától, hogy veszélyben van. Az egyik támadó, akit felismert, azt írta, hogy ha találkoznak, vagy ha bármi történik, akkor minden bizonnyal megöli – mesélték a lány szülei. A fenyegetést azonnal jelentették a rendőrségen, és a lány telefonján található üzeneteket a szabadkai rendőrségen megvizsgálta.
Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrség rövid idő alatt azonosította a támadókat, öt kiskorút és egy tizennyolc évest, akik megverték Sz. Á.-t, őket erőszakos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Habár hivatalosan Sz. Á. könnyű testi sérüléseket szenvedett, a fiúnak eltört a kulcscsontja, valamint fején és egész testén sérülések láthatók. A fiú a barátnőjét várta a buszmegállóban, akivel színházba mentek volna, de amíg a megálló körül sétált, hat, vagy hét kortársa rátámadt és megverte.
2019. november 4. [20:00]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése