Oldalak

2019. december 17., kedd

Aláírták a Vajdaság jövőjéről szóló memorandumot

Nyolc vajdasági politikai párt és szervezet képviselői írták ma alá a Vajdaság jövőjéről szóló memorandumot. 

Aláírták a Vajdaság jövőjéről szóló memorandumot - A cikkhez tartozó kép

A dokumentumot a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Vajdasági Párt, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége, a Román Párt, a Montenegrói Párt, az Együtt Vajdaságért, a Vajdasági Liberális-Demokrata Mozgalom és a V-21 Fóruma képviselői írták alá.
Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke kijelentette, hogy Európának nincs alternatívája, Szerbia pedig mély politikai válságban van, amit a nacionalizmus és a centralizmus váltott ki, tehát szembe kell néznünk azzal, hogy az emberek elhagyják Szerbiát.
Aleksandar Odžić, a Vajdasági Párt elnöke kijelentette: ritka esetben van a vajdaságiaknak lehetőségük, hogy beszéljenek valakivel Belgrádban úgy, hogy meg is hallgassák őket, és még kevesebb az esély arra, hogy bármilyen kérdésben Belgrádból kikérjék a vajdaságiak véleményét.
„Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy igenis kikérik majd Vajdaság véleményét a jövőben, egész évben azon dolgoztunk, hogy összegyűljünk, beszélgessünk és megállapodjunk, mindenekelőtt egy erős vajdasági szövetségről, a Vajdasági Frontról, amely a jövőben megfelelő válaszokat ad mindazokra a kihívásokra, amelyekkel társadalmunk szembesül‟, emelte ki Odžić.
Tomislav Žigmanov , a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének vezetője kiemelte, hogy a memorandummal szeretnék megvalósítani a kisebbségi közösségek egyenjogúságát, s felszólította a többi nemzeti közösséget is, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése