Oldalak

2019. december 14., szombat

Az RTS vezetői kénytelenek voltak az igazságról beszélni

Az RTS vezetői kénytelenek voltak az igazságról beszélni

Szirénák hangja mellett kezdődött pénteken délben a Szövetség Szerbiáért ellenzéki tömörülés szervezésében a Szerbiai Rádió és televízió épületének a blokádja. Az ellenzékiek az épület mindhárom bejáratát zárlat alá vették, tudatja a Blic.
A nyolcórás blokád incidens nélkül ért véget. A tiltakozás végén Vuk Jeremić mondott beszédet:
– Áttörtük a médiablokádot, az RTS vezetői, bár nehezen szánták rá magukat, mégis kénytelenek voltak az igazságról beszélni. Ennek ellenére nem vagyunk elégedettek azzal, ahogyan a médium tájékoztat. Azért tiltakoztunk, hogy híre menjen azoknak a dolgoknak, melyekről tilos beszélni. Megmutattuk, hogy a tiltakozásnak nem kell erőszakba torkollnia, ami soha nem is fog megtörténni, kivéve, ha a rezsim ránk nem küldi a verőlegényeit – mondta Jeremić és hozzátette, az újságírók szabadon kijöhettek az épületből.
A politikus beharangozta, hogy hasonló akciókra a jövőben is sor fog kerülni, időnként bejelentetlenül is. Jeremić megköszönte az Európai Unió illetékeseinek a szerb politikai krízis felszámolása érdekében tett fáradozásait, és azt mondta, a pénteki pártközi találkozón született megállapodás nem reális, ezért a Szövetség Szerbiáért álláspontja továbbra is az, hogy nem vesz részt a választásokon.
A nap folyamán az RTS épülete előtt számos ellenzéki vezető jelent meg, egyebek közt Dragan Đilas, Marko Bastać, Janko Veselinović, Zoran Lutovac és mások.
A Szerbiai Rádió és Televízió menedzsmentje szerint az „ilyen viselkedés megengedhetetlen és veszélyes is”:
– A szerencsének és a rendfenntartó szervek éberségének köszönhetően sikerült elkerülni azt, hogy a tiltakozás mindenkire nézve komoly és beláthatatlan következményekkel járjon – közölte a köztévé vezetősége.
Az RTS épületének blokádja kapcsán Tanja Fajon, az Európai Parlament EU és Szerbia közötti Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottságának elnöke úgy fogalmazott, hogy a polgároknak jogában áll tiltakozni, az újságíróknak pedig joguk van ahhoz, hogy szabadon és a szakma szabályai szerint dolgozhassanak.
2019. december 13. 21:06
https://szabadmagyarszo.com/2019/12/13/veget-ert-a-kozteve-blokadja/


Veszekedés, dulakodás az ellenzék újvidéki tüntetésén

Veszekedés, dulakodás az ellenzék újvidéki tüntetésén

Ezen a pénteken is a Szerb Nemzeti Színház előtt gyülekeztek a szerbiai hatalom ellen tüntető újvidékiek, azzal a különbséggel, hogy ez alkalommal egy magán őrzővédő cég emberei kordonokkal elbarikádozták az épületet, így megakadályozva a tüntetőket, hogy megközelítsék az épületet. A tüntetők és a biztonságiak összevesztek, kis híján fizikai összetűzésre is sor került, amit a 021.rs internetes portál videófelvételein is látható.

Az, hogy nem történt komolyabb probléma, állítólag néhány civilruhás rendőrnek köszönhető, akiknek sikerült megfelelő időben reagálniuk, majd a kordont is elbontatták.
A tüntetők a Szerbiai Posta sztrájkoló dolgozói iránt érzett szimpátiájuknak is hangot adtak, amit az újvidéki központi posta épülete előtt tettek meg. Ez a megmozdulás sem múlt el incidens nélkül. Amikor a tüntetők leragasztott az épületet bejárati ajtaját (Posta – szolidaritás feliratú szalaggal), a postai biztonsági szolgálatának egyik tagja késsel a kezében jött ki az épületből, amivel elvágott néhány szalagot, de szinte azonnal visszament az épületbe, így nem került sor komolyabb dulakodásra.

A színház előtti tüntetésen egyébként Dragoslav Šumarac volt építésügyi miniszter az SZHP vezette hatalmi koalíciót érintő botrányokról, valamint arról beszélt, hogy Újvidéket, és Szerbia egészét a kimondottan rossz városépítési megoldások jellemzik. Dorka Stančić művészettörténész pedig arról szólt, hogy az elmúlt nyolc évben a hatalmon lévők nem, hogy nem javítottak dolgokon, hanem hozzájárultak ahhoz, hogy még nagyobb dzsungel váljon Újvidékből.
A következő tüntetést december 20-ára jelentették be a szervezők. 
2019. december 13. 22:29


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése