Oldalak

2019. december 3., kedd

Jogerős: 6 hónap börtönbüntetést kapott a magyar fiút összeverő banda egyik tagja

November elején portálunk is több alkalommal beszámolt arról a szabadkai verekedésről, amely során a 17 éves Sz. Á.-t minden indok nélkül brutálisan összeverték.

A magyar fiú éppen színházba igyekezett barátnőjével, amikor a támadói utánaszóltak, majd olyan brutálisan összeverték, hogy kulcscsont törése keletkezett, az orvosok több öltéssel varrták össze a halántékát.
Ezután az elkövetők még az egyik szemtanút is halálosan megfenyegették. Azonban ez sem volt elég, hogy eltusolják az ügyet, amely nagy médiavisszhangot kapott. Így az ügyészség is kiemelkedő gyorsasággal járt el. Olyannyira, hogy az egyetlen nagykorú elkövetőt már el is ítélték,
A korábban garázdaság gyanújával őrizetbe vett, 18 éves „A. K.“-t 6 hónapos fegyház büntetésre ítélték, amely ellen nincs helye a fellebbezésnek – erről az áldozat családja tájékoztatta a lapunkat.
Az elítélt A. K. további öt kiskorú elkövető társa ellen még folyik a bűnvádi eljárás.

Kapcsolódó írások:


Életveszélyesen megfenyegették a magyar fiú megverésének szemtanúját

 

Nem vizsgálták meg szakszerűen a Szabadkán összevert magyar fiút

https://delhir.info/2019/11/05/nem-vizsgaltak-meg-szakszeruen-a-szabadkan-osszevert-magyar-fiut/

 

 
Szabadka: Fél év börtön a kiskorú fiú bántalmazójának 
 

Szabadka: Fél év börtön a kiskorú fiú bántalmazójának - A cikkhez tartozó kép
A támadás helyszíne
Fotó: Google

Jogerősen hat hónap fegyházbüntetést kapott a 18 éves szabadkai K. A., aki egy hónappal ezelőtt öt kiskorú társával Szabadkán megtámadta és súlyosan bántalmazta a 17 éves Sz. Á-t. A büntetést a védelem is elfogadta.
November elején nagy felháborodást keltett az eset, amikor a hatfős banda a Szent Teréz székesegyház előtt belekötött a 17 éves fiúba, majd botokkal agya-főbe verték. Az egyik szemtanú, egy fiatal lány, aki a közeli buszmegállóban várakozott felismerte az egyik támadót. Vallomása alapján gyorsan sikerült azonosítani az illetőt és társait. A banda öt kiskorú tagja ellen bűnvádi feljelentést tettek, az egy nagykorú személyt pedig letartóztatták. Most ő kapott féléves fegyházbüntetést.
Sz. Á. a támadás során súlyos sérüléseket szenvedett, a kulcscsontja eltört, halántéka megsebesült.
Az eset súlyosságát tovább tetézte az, hogy a támadók egyike a szemtanú lányt telefonos üzenetben életveszélyesen megfenyegette, ha vallani mer. A kiskorúakkal szembeni eljárásról egyelőre nincsenek információk.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése