Oldalak

2019. december 7., szombat

Magyarkanizsa: A belügyminiszter tizenhét napja válaszra sem méltatja az önkormányzat levelét

Magyarkanizsa: A belügyminiszter tizenhét napja válaszra sem méltatja az önkormányzat levelét

Mintegy háromszáz és ötszáz közötti illegális bevándorló tartózkodik Magyarkanizsa községben – mondta Lackó Róbert, a migráns-helyzet koordinátora azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelynek egyetlen témája a migránsáradat volt. Mivel a menekültek behúzódtak az üres házakba és üzlethelyiségekbe, nem lehet megállapítani, pontosan mennyien vannak.
Lackó Róbert közölte, olyan helyzetbe kerültek, hogy az önkormányzat képtelen megoldani ezt a problémát, az egyetlen megoldás, ami már sokszor elhangzott, az nem más, mint a kellő nagyságú rendőri jelenlét lenne.
„November 19-én kérvénnyel fordultunk a belügyminiszterhez, erre sajnos még választ nem kaptunk. Azonban azóta nagy változás történt Magyarkanizsán a tél beállta miatt, ugyanis az egyre idegesebb migránsok betörnek, egyelőre szerencsére csak olyan lakatlan házakba, az elhagyatott vasútállomás helyiségeibe, valamint a friss hírek szerint a katolikus-, illetve a pravoszláv temetőbe is – nyilatkozta Lackó, aki szerint a helyiek attól tartanak, hogy ez az időjárás miatt a helyzet fokozódni fog.
„Ezt az állami szerveknek kell megoldani, s szeretnénk még időben megkérni őket, hogy küldjenek egy erősebb rendőri jelenlétet, amivel – nagyon remélem – tudnánk tartani ezt a helyzetet, mivel még atrocitásról nem számolt be senki.”
Ami az önszerveződésről szóló híreket illeti, Lackó elmondta, hozzájuk is eljutottak ezek az információk, és látják, hogy a szülők autókkal hozzák és viszik a gyerekeket az iskolába.
„Egyes boltokból fizetés nélkül távoztak, s mi, ezzel a kis civil egységünkkel nem tudunk mindenhol ott lenni, s nincs is jogunk intézkedni, éppen ezért kellene egy jelentősebb rendőri jelenlét, hogy ezt a történetet egy bizonyos keretek között tartsuk.”
Lackó elmondta, hogy az illegális bevándorlók továbbra is abban bíznak, hogy a Tiszán majd sikerül Magyarországra jutniuk, habár egy csoportot ő világosított fel, hogy a folyó nem egy méter mély.
„Azt is tudjuk, hogy néha-néha átjutnak a határon emberek, s ha egy embernek sikerül, akkor ennek rögtön híre megy. Pont emiatt jönnek folyamatosan Belgrádból Magyarkanizsára, de nemcsak onnan, hanem Románia és Bosznia-Hercegovina felöl is” – közölte a migránshelyzet koordinátora, aki bevallotta, semmilyen válasz nem érkezett a belügyminiszternek írt levelükre, s ezért is döntöttek úgy, hogy sajtótájékoztatót tartanak.
„A negatív válasz is válasz, de mi bízunk a pozitív feleltben. Nem kritizálunk senkit, segítséget kérünk a lakosság érdekében, hogy történjenek intézkedések a községünkben”.
A nap folyamán néhány helyi lakos úgy döntött, megakadályozzák, hogy a menekültek még több üres helysiégbe beköltözzenek:


2019. december 6. 16:37  
https://szabadmagyarszo.com/2019/12/06/magyarkanizsa-a-belugyminiszter-tizenhet-napja-valaszra-sem-meltatja-az-onkormanyzat-levelet/

Kapcsolódó írás:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése