Oldalak

2020. január 14., kedd

Belgrádiak vásárolják fel a pancsovai és a hertelendyfalvi házakat


Hertelendyfalva Pancsova egyik külvárosi helyi közössége, mára már a két település szinte összenőtt. 1910-ben még 1226 magyar élt a kis al-dunai székely faluban, és a németek meg a szlovákok mellett mindössze 15 szerb. Mostanra erősen eltorzult ez az arány.
Az itteni magyarok már több évtizede külföldön keresik a boldogulásukat, és ezzel átadják a helyüket a fővárosból érkezőknek. A hétvégén Farkas Lajossal beszélgettem, aki Svédországból utazott haza az ünnepekre a szülőfalujába.
– Régen jártam itthon, azóta sok minden megváltozott. Egyre több itt a belgrádi, itt fektetik be a pénzüket – mondja.


– Életvitelszerűen itt élnek, kiköltöztek falura?
– Igen, eladják a fővárosi lakásukat, és vesznek helyette Pancsován vagy itt, Hertelendyfalván, és a legtöbben vállalkozásba kezdenek.

– Tud konkrét példákat is említeni?
– A kertem végében belgrádiak vásárolták meg a házat, persze szarért-húgyért, ahogy mondani szoktuk. Vert falú ház, de errefelé a telkek óriásiak. Egy kamionparkolót alakítottak ki. Egy másik: az ötödik szomszédom megvette egy magyar embernek a házát, és most azzal foglalkozik, hogy munkásokat toboroz Németországba, meg mellesleg egy szállodát is üzemeltet. Ők is belgrádiak. 
Tegnap mesélte az egyik ismerősöm, hogy a lakásárak mintegy 30 százalékkal növekedtek, éppen annak köszönhetően, hogy a fővárosból kitelepülők sok mindent felvásároltak. Ha én itt eladom a házam – áruba is bocsájtottam, csak aztán meggondoltam magam, mégsem válok meg tőle –, akkor az ingatlanközvetítő azonnal átadja egy belgrádi ingatlanosnak, mert a fővárosból érkeznek a vevők. Épp tegnap jöttek hozzám is a házat megtekinteni, horvátországi menekültek voltak. Ezek szerint ők is vásárolnak. Mit gondol, Szerbiát el fogja-e kerülni az az ingatlanár-növekedés, ami Magyarországon már végigsöpört? Nem, nem fogja elkerülni, itt is bekövetkezik, itt is lesznek városok, amelyekben akár meg is többszöröződ(het)nek az ingatlanárak – valószínűleg a fővárosiak erre kitűnően ráéreztek, és most meg is ragadják a kínálkozó lehetőséget. Én budapesti lakásba áldoztam a pénzemet, pedig itt kellett volna befektetni, most már tudom. Pancsován tavaly még 600 euróba került a lakás négyzetmétere, mostanra viszont már 1000 euróra ugrott.

– Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke, a falu lelkésze mondta nekem három évvel ezelőtt, hogy a fiatalságnak a 80 százaléka eltávozott a faluból, és a kirajzás azóta is folytatódik.
– Valójában ez a jelenség nem is új keletű, ez már a 90-es évek elején elkezdődött, amikor zajlott a katonai mozgósítás, mert akkor nagyon sokan búcsút mondtak a falunak. Mi is 1992-ben mentünk el. Érezhető volt az elszegényedés, sokan elvesztették a munkahelyüket. Aztán a kettős állampolgárság megszerzése csak újabb lendületet adott az elvándorlásnak – az emberek elmentek, de az ingatlanjaik itt maradtak. Az igazat megvallva, nem csak a magyarok telkeit, házait vásárolják fel ezek az újonnan érkezők, hanem ugyanúgy a szerbekét is. Elöregedett, elhalt szülők elkényelmesedett gyermeke inkább lakásba költözik, mert nem tud mit kezdeni egy telkes házzal, ezért eladja. Leginkább két vevő közül választhat: cigánynak vagy belgrádinak engedi át. Majdnem annyi cigány vett itt házat, ahány belgrádi.

– Ezek helybeli cigányok, fővárosiak vagy esetleg olyanok, akiket külföldről kitoloncoltak?
– Van többféle, köztük néhány ócskavas-kereskedő. Az én harmadik szomszédom is roma. A magyar tulajdonos meghalt, a gyerekek pedig eladták a házat, a cigány megvette, és most a nagy telken hulladékgyűjtőt létesített. Hiába, mi magunk is hozzájárultunk a mostani helyzet kialakulásához! De úgy látom, hogy lassan észhez térünk.

– Ebben nem vagyok biztos, mi akkor szoktunk észbe kapni, amikor már késő. Állítólag az egész történelmünkön végigvonul az a szó, hogy késő.
 – Épp most utaztam egy taxis ismerősömmel Pancsován keresztül, és azt mutatta, hogy tele van a város újépítésű ingatlanokkal. Gomba módra szaporodnak az épületek, a tömbházak, amelyekben a lakásokat már jó előre eladják. Úgy néz ki, hogy nem is olyan reménytelen itt az élet.

– A maréknyi hertelendyfalvi magyarság számára is van remény, úgy gondolja?
– Mi is tervezzük a hazatérést már 27 éve, de csak nem jött össze. Hogy az itteni magyarság megmarad-e? Van remény, ha derűlátó módon szemléljük a változásokat, ha elkezdünk optimista emberként élni, ha keressük a lehetőségeket, ha mindenben nem csupán a negatívumokat véljük felfedezni, s nem utolsósorban, ha kinyitjuk a szemünket és észrevesszük, hogy Szerbiában nem kell asszimilálódni ahhoz, hogy sikeres legyen az ember. Ha az energiánkat az oktatásba fektetjük, ha a szakemberképzésre fókuszálunk. Mert a jó szakembert a jövőben itt is meg fogják becsülni. Újra meg kell tanulni magyar közösségben élni, mert ez a záloga a megmaradásunknak. A legfontosabb azonban mégis az, hogy vissza kell találnunk a hitünkhöz, vissza kell térnünk a keresztény gyökereinkhez.

Szabó Angéla


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése