Oldalak

2020. január 14., kedd

Ismét láthatóak a magyar helységnevek

Öt fiatal tüntette el a festéket a helységnévtáblákról

<span class="entry-title-primary">Ismét láthatóak a magyar helységnevek</span> <span class="entry-subtitle">Öt fiatal tüntette el a festéket a helységnévtáblákról</span>
2020. január 13. 19:57

Öt vajdasági magyar fiatal, Mengyán Albert vezetésével úgy döntött, letakarítják a nemrég megrongált helységnévtáblákat a nyugat-bácskai Nemesmiliticsen (Svetozar Miletić), Sárin (Aleksa Šantić), Őrszálláson (Stanišić) és Kerényen (Kljajićevo), miután a múlt héten ismeretlen tettesek lefestették a Zombor községben lévő települések magyar helységneveit a kihelyezett táblákon, írja a Pannon RTV.
A televízió megszólaltatta Jankovich Szilárdot, Zombor város kisebbségi és vallási ügyekkel megbízott tanácstagját, aki elmondta, nem ez volt az első eset Nyugat-Bácskában:
„Minden szinten értesíteni kell az illetékeseket. Kezdve a közvállalati munkásoktól, akiknek újra az lesz a dolguk, hogy ezt rendbe hozzák. A belügyi szerveknek is a tudomására kell hozni, most már valamit lépni kell ebben az ügyben.”
A tábla letisztítását igen nagy sajtófigyelem kísérte, ugyanis a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának tagjai, valamint a néhány lelkes fiatal a Pannon Televízió Közügyek című műsorában, valamint az M1 Híradóban is szerepelt.
https://szabadmagyarszo.com/2020/01/13/ismet-lathatoak-a-magyar-helysegnevek/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése