Oldalak

2020. január 26., vasárnap

Nem elég aláírni, cselekedni kell!


Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (201.)

Beszélünk hosszan és szépen –
s aztán azt hisszük, hogy tettünk valamit.
Jókai Mór

Január 19.

Más szemében a szálkát…
Ivica Dačić, a szerb kormány alelnöke, külügyminiszter, a Szerbiai Szocialista Párt (CПC) elnöke „felszólította a montenegrói hatalmi szerveket, hogy közöljék egyetlen egy szerbnek a nevét, aki valamilyen állami tisztséget tölt be abban az országban” – közli a podgoricai Borba portál. 
– A montenegrói hatalom hivatalosan közölje, hány szerb van az állami közigazgatásban, és hogy van az, hogy a lakosságban 29 százalék szerb van, a közhivatalokban pedig csak öt-hat, vagy, ahogy az optimisták, mondják nyolc százalék? És minek is nevezik ezt, ha nem diszkriminációnak? Ez érdekel engem – mondta Dačić.
Hozzátette: Nem lenne megfelelő, ezt Szerbiához hasonlítani, „ahol szinte nem található igazgató vagy vezető, aki nem montenegrói”.[1]


Ivica Dačić Foto N. Skenderija

A Tartományi Ombudsman által közölt (2018. december 31-ei) adatok szerint a tartományi szervekben a munkaviszonyban lévő szerb, a ruszin és a montenegróiak száma meghaladja a tartomány összlakosságában való részvételét, a magyarok, a romák, a szlovákok, a horvátok és a románok pedig alulképviseltek:[2] 
     A lakosságban (százalékban)  A tartományi közigazgatásban (százalékban)
horvátok                       2,43                                         1,83
magyarok                    13                                              4,88
montenegróiak              1,15                                         2,14           
ruszinok                        0,72                                         1,42 
szerbek                       66,76                                      72,94%          
romák                            2,19                                        0,51
románok                        1,32                                        0,92
szlovákok                      2,60                                        1,53

A magyarok – a fekete-vörös-véemeszes hatalom alatt, 2018 végén – már csak 4,88 százalékban voltak jelen a tartományi szervekben, miközben (a legutóbbi, 2011. évi népszámlás szerint még) a lakosság 13 százalékét képezték.   
Dačić érdeklődése az iránt, hogy Montenegróban hogyan valósul meg a szerb kisebbség részvétele a közigazgatásban foglalkoztatottak és az állami tisztségviselők között, teljesen legitim. A kérdés csupán az, hogy a  néhai Slobodan Milošević egykori szóvivőjének vannak-e adatai arról, hogyan alakul ugyanez Szerbiában?
Előbb inkább Szerbiában kellene megvalósítani a részarányos foglalkoztatást és aztán másoktól számon kérni!  De „könnyebb a szálkát észrevenni a másik szemében, mint a gerendát a sajátomban”?


Január 21-26.
Nem elég aláírni, cselekedni kell!
Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC) elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Királyhalom és Kispiac között már csak cirill betűkkel vannak feltüntetve a települések felé vezető utakat jelző feliratok, elmondta, hogy „régebben is volt már erre példa”. – Ez azért történhetett meg, mert akinek ez volt a feladata, nem vette figyelembe a szabályokat, amelyeket be kell tartani.
A Szeged és Bácsfeketehegy között január elején megszűnt autóbuszjáratról elmondta: „Ugyanazt gondolom erről a dologról, mint a kishegyesiek és a topolyaiak. Ennek bizonyítása jeleként holnap reggel folyamán, amikor Újvidék felé fogok menni, akkor elmegyek, és aláírom ezt a petíciót. Másrészről azt gondolom, hogy le kellene ülni, és le is fogunk ülni a közvállalat vezetőivel, a Subotica-trans vezetőivel, és megnézzük, hogy mi a probléma és mi a megoldás.”[3]




Tavaly szilveszter körül Nyugat-Bácskában öt településen lefestették, vagy lekaparták a helységnévtáblákon a falu magyar elnevezését.[4] Most értesültünk, hogy Királyhalom és Kispiac között már csak cirill betűkkel vannak írva az utakat jelző feliratok. A Szabadkai Közkórház értesítésének botrányos fejléce, amelyen cirill betűvel tünteti fel az intézmény magyar és horvát nevét, már csak hab a tortán.[5]  És még csak közel sem teljes a nyelvi jogsértések listája![6]
Hogyan lehetséges az, hogy ismétlődnek az ilyen esetek, és hogy „nem veszik figyelembe a szabályokat”? Hogyan lehetséges az, hogy a Magyar Nemzeti Tanács, amelyiknek a hatásköré tartozik a hivatalos nyelv- és íráshasználat még csak meg sem nyikkant ezekkel a jogtiprásokkal kapcsolatosan? 

Január 23-án a topolyai községi tanács tanácstermében a szenior Pásztor aláírta a Bácsfeketehegy-Szeged autóbuszjárat visszaállításáról szóló petíciót. A sajtónak elmondta, hogy „noha személyesen nem jár busszal, de fontosnak érezte, hogy csatlakozzon ehhez az erőfeszítéshez”[7] (?!).
Abban vagyunk érdekeltek, hogy „normális életkörülmények legyenek” – mondta Pásztor. Arról azonban nem szólt, hogy a tartományban milyen az ivóvíz és a levegő minősége, hogy hány kiüresedő helység (magyar is) van Vajdaságban, vagy amelyikben nincsen munkalehetőség, rendszeres autóbuszjárat még a községi központtal sem…
A VMSZ elnöke azt is szem elől téveszti, hogy a petíció aláírása nem elég. Első sorban, már intézkedéseket kellett volna tennie a buszjárat helyreállítására!
Pásztor szerint a buszjárat „nem nemzeti, hanem a polgárok érdekeiről szóló kérdés”. Az igazság viszont az, hogy nemzeti, az anyaországgal való szabad és zavartalan kapcsolattartás kérdése is. Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere az aláírás alkalmával ki is jelentette: „Ez a kérdéskör nem szemlélhető kizárólag gazdasági és kifizetődőségi szemszögből, ezért abban vagyunk érdekeltek, hogy ismét legyen állandó buszjárat Szegedre.”[8] 

Emlékeztetőül: 2013. szeptember 22-én levelet intézem Pásztor Istvánhoz, aki már akkor a Tartományi Képviselőház elnöke volt.[9] Válaszra sem tartotta ugyanis érdemesnek azt a (2013. február 12-ei) levelet, amelyik mellékletében elküldtem számára a 879 aláírást tartalmazó petíciót, amelyet a 2012. október 22-én letartóztatott hét adai, óbecsei és temerini fiú szülei, hozzátartozói írtak, és azt sem, amelyhez csatoltam az újvidéki igazságügyi szervek munkájára tett megjegyzéseket tartalmazó memorandumot. Akkor bezzeg nem írta alá a petíciót, de még a közigazgatásban szokásos visszajelzést sem kaptam, hogy ezek a levelek eljutottak hozzá.  
Választás előtt állunk és most Pásztor hamarjában elkezdett érdeklődni a magyar közösség problémái iránt. Szüksége van a magyarok szavazatára. Megérdemli? Dehogy!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2020. január 26.


[1] Dačić pitao zvaničnike u Crnoj Gori: Kad vam krvna zrnca nisu bitna, što onda NEMA SRBA na nekoj državnoj funkciji? [Dačić kérdezte a montenegerói tisztségviselőket: Ha már a vörös vérsejtek nem fontosak, akkor miért NINCSENEK SZERBEK állami tisztségben?
https://www.novosti.rs/vesti/naslovna/politika/aktuelno.289.html:842409-Dacic-pitao-zvanicnike-u-Crnoj-Gori-Kad-vam-krvna-zrnca-nisu-bitna-sto-onda-NEMA-SRBA-na-nekoj-drzavnoj-funkciji
[2] Godišni izveštaj Pokrajinskog zaštitnika građana – Ombudsmana za 2018. godinu [A Tartományi Polgári Jogvédő – Ombudsman 2018. évi jelentése], 22. https://www.ombudsmanapv.org/riv/attachments/article/2142/Godisnji_izvestaj_PZG-ombudsmana_2018.pdf
Lásd még az Eltűnnek a magyarok a tartományi közigazgatásból? c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11639, 2019. március 25.
[3] Szabadkai Magyar Rádió. Pásztor István a választásokról, a cirill betűs útirányjelző-táblákról és a megszüntetett buszjáratokról. https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/pasztor-istvan-valasztasokrol-cirill-betus-utiranyjelzo-tablakrol-es, 2020. január 21. 10:19, 10:30 és 16:05
[4] Lásd az Izzó türelmetlenség c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=12278, 2020. január 20.
[5] Sajátosan értelmezi a „magyarul” fogalmát a szabadkai kórház. https://szabadmagyarszo.com/2020/01/26/102009/, 2020. január 26. 9:03
[6] Lásd a Zsoldos: „Az MNT-nek nem az egyetlen magyar pártunk kihelyezett tagozataként kell működnie” c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=12246, 2020. január 10.
[7] L.J.: Közösen a diákokért. Magyar Szó, 2020. január 24. 12.
Lásd még L.J. Buszt Szegedig! c. írását. Magyar Szó, 2020. január 22. 12.
[8] Tóth Péter: Pásztor István is aláírta a szegedi buszjárat visszaállítására vonatkozó petíciót
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/24623/Pasztor-Istvan-is-alairta-a-szegedi-buszjarat-visszaallitasara-vonatkozo-peticiot.html, 2020. január 23. 13:13
Lásd még: L.J.: Buszt Szegedig! Magyar Szó, 2020. január 22. 12.
[9] Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf., 215. szám, 2013. szeptember 23., és Fejlemények a temerini ügyekben. Temerini Újság, 2013. február 28. 8.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése