Oldalak

2020. január 6., hétfő

Szélerőművek – ellenérvek


Amíg a világ fejlettebb gazdasággal rendelkező országaiban már korlátozzák a szélerőművek építését, addig Szerbiában még csak most fog ez az ágazat felvirágozni. Hazai befektetők és külföldi – izraeli, belga, francia, olasz, svájci – cégek egyaránt busás hasznot hozó üzletet látnak a szélerőmű-parkok létesítésében, ezért álunk egyelőre a nyereség a legfontosabb szempont, minden egyéb kevésbé, vagy egyáltalán nem számít. A megbízható és kiszámítható piac sokak számára kínál vonzó befektetési lehetőséget a megújuló energiaforrásokba. A nyereség mellett azonban egyéb – túlnyomórészt káros – „melléktermékek” is képződnek, ezek negatív, egészségromboló hatását azonban a nyerészkedők nem észlelik, csak az a lakosság érzi, tapasztalja majd a saját bőrén, amely ezeknek az erőműveknek a közelében él.  Attól, hogy mi még nem ismerjük a szélparkok egészségre gyakorolt káros hatását, azok léteznek.

Ausztráliában vizsgálatot indítottak
Az ausztrál kormány 2020-ig meg kívánta tízszerezni a termelt szélenergiát, ezen tervei megvalósítását kényszerpihenő akadályozza, mivel a szélfarmok környékén lakók megmagyarázhatatlan tünetekkel fordulnak orvosokhoz. A szűnni nem kívánó panaszok a legtöbb betegnél akkor kezdődtek, amikor a szomszédságukba telepített szélerőművek megkezdték működésüket, és csak akkor szűntek meg, amikor végső elkeseredésükben távolabbi helyre költöztek – véleményük szerint ez nem lehet véletlen. A tüneteket akként írják le, mintha folyamatosan repülőn ülnének: rosszullét, fejfájás és leginkább bedugult fülek. Egyelőre nincsenek perdöntő bizonyítékok, azonban az eddigi kutatásokból az derült ki, hogy a szélerőművek hangos, ám az emberi fül által – mélysége miatt – nem hallható hangot adnak ki. Emiatt az ember azt hiszi, hogy csend van, azonban a test reagál a „hangerőre”. Az ausztrál kormány elrendelte a jelentett esetek mihamarabbi kivizsgálását. (24HU)

A Felvidéken aláírásgyűjtésbe kezdtek
Pár évvel ezelőtt a Felvidéken is próbálkoztak szélerőművek telepítésével, ott – többszöri sikertelen próbálkozás után – a Komáromi járást célozták meg. Csakhogy az emberek ott is összefogtak és tiltakoztak a külföldi cégek beruházása ellen, mert azt veszélyesnek ítélték meg.
Csallóközaranyos, Megyercs és Szentpéter községeket szemelték ki. Az első két település háza tájáról nem hallatszottak erős, tiltakozó hangok, ellentétben Szentpéterrel, ahol polgári kezdeményezés alakult, Szentpéter és környéke szélerőművek nélkül elnevezéssel. A 19 tagot számláló petíciós bizottság felvilágosító körútba és aláírásgyűjtésbe kezdett. Mára már 1500 személy látta el kézjegyével ívüket, és a település lakóihoz csatlakoztak a komáromi járás egész területéről, megemlíthetnénk Újpuszta települést, ahol éltek petíciós jogukkal, és egy emberként tiltakoznak.
Az váltotta ki a legnagyobb ellenszenvet, hogy az osztrák tulajdonban lévő Banskobystrický Wind Power cég 20-30 turbinát szeretne telepíteni a község kataszterében (…) Szentpétertől 890, a szomszédos Újgyallától pedig 470 m-re lennének elhelyezve a hatalmas tornyok. A biztonsági előírások szigorú betartását sürgetik, féltik a családjuk, a szeretteik egészségét, mivel a tervezet több helyen is homályos, ellentmondó téziseket tartalmaz. Összeegyeztethetetlennek tartják Szentpéter természeti adottságait, agroturisztikai jellegét a szélerőművek „installálásával“.
Ha figyelmesen forgatjuk a dokumentumot (…) néhány felháborító, degradáló „passzust“ fedezhetünk fel, a Komáromi járási magyarságra nézve. „A Komáromi járás lakosainak műveltségi szintje nagyon elmarad az országos átlagtól“, amit a lakosság korlátozott mozgási lehetőségével próbál magyarázni, és a terület mezőgazdasági jellegével. Ezen felbuzdulva a következő szembeötlő idézet: „A tanulás nem családi hagyomány, az oktatási rendszer alacsony színvonalú a magyar tanítási nyelvű iskolákban…(!) Mit lehet ehhez hozzáfűzni??? Úgy érzem, ehhez nem kell kommentár. Az csak hab a tortán, hogy a község vezetése nem kezdeményezett a hatalmas beruházás kapcsán párbeszédet a lakossággal – nyílt felvilágosító fórumokat, előadásokat, és mind a mai napig akadnak olyan emberek, akik érintettként, mit sem sejtenek a háttérben zajló eseményekről…
A fenti felvidéki eset alighanem az észak-bácskaiak számára is intő példa lehetne. Az a terület (Csantavér, Nagyfény, Békova), amelyre most szemet vetettek a pénzéhes befektetők, mezőgazdasági jellege miatt évtizedek óta elhanyagolt térségnek számít, olyan helyi közösségei Szabadkának, amelyekbe a város fölöslegesnek és értelmetlennek tartotta a beruházást. Az említett falvak lakosairól is hasonló képet formáltak, mint az említett felvidéki magyar falvak esetében.
Másutt is megmozdult a lakosság: a Csallóközben, a Dunaszerdahely melletti Nagymad és Padány község határába tervezett erőművek ellen is felemelték a szavukat. A Felvidék Ma című portál ezt írta 2009. május 17-én: Az ellentábor elsősorban azt nehezményezi, hogy a község vezetése nem tájékoztatta kellőképpen a lakosságot a projekt részleteiről, s megbízhatatlannak tartják a környezeti hatástanulmányt is.
Részlet a petíció szövegéből: Megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, hogy döntöttek rólunk – nélkülünk, immár két esztendeje, hiszen kiadták a beleegyezésüket a projekthez, még 2007 tavaszán. Mikor számon kértük a madi polgármestertől, hogy mi készül, mi van folyamatban, elutasította a kommunikációt velünk, nem volt hajlandó lakossági fórumot összehívni – mondta Dr. Turczi Árpád petíciós bizottsági tag. Madban egy petíciós akció indult, 200 ember a 419 választásra jogosult polgár közül aláírta ezt a petíciót, melyben egyértelműen kifejti, hogy nem akarja ezt a szélparkot a térségben, de a polgármester és a képviselő-testület elutasította ezt a tiltakozást. Ennek következményeképp újabb petícióba lendültünk, és összeszedtük azt az aláírást, ami szükséges ahhoz, hogy ki legyen hirdetve a referendum a polgármester visszahívására.

A szélturbinák is erősítik a globális felmelegedést,
áll egy, a Harvard kutatói által közölt tanulmányban. A nagyméretű szélenergia-termelő kapacitások létrehozására irányuló projektek hatására emelkedhet a lokális hőmérséklet a Harvard University kutatóinak korábbi hasonló kutatások eredményeit elemző, a várható hatásokat modellező tanulmánya szerint. A kutatás arra a következtetésre jutott, hogy miután a turbinák jelentős mennyiségű hőenergiát osztanak el újra a légkörben, széleskörű elterjedésük esetén az Egyesült Államokban az átlagos földfelszíni hőmérséklet akár 0,24 Celsius-fokkal is emelkedhet. (portfolio.hu)

A szélerőműve zajszennyezése
Az erőművek akusztikus kibocsátásai a mechanikai és aerodinamikai hatások együtteseként jönnek létre a szélsebesség függvényében. A turbinák által okozott zajszennyezés az egyik legfontosabb kritérium, amely miatt nem szabad a szélerőműveket a lakóövezetek közelébe telepíteni. Jelenleg is folynak azok a kutatások, amelyek az erőművek által kibocsátott infrahangok állatvilágra gyakorolt hatását vizsgálják. (Megújuló energiaforrások, Eötvös Lorand Tudományegyetem)

A szélerőmű és a radar
Végezetül arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy milyen kifogásokat említenek a radarszakemberek – a légiforgalom-irányítók és a hadsereg – a szélerőművekkel kapcsolatban?
A turbinalapátok nagyságuktól, sebességüktől és telepítési magasságuktól függően különböző mértékű radarinterferenciákat generálnak. A forgó lapátok olyan frekvenciaváltozást (Doppler-hatás) okozhatnak a róluk visszaverődő mikrohullámú impulzusokban, ami a mozgó célokra (repülőgépekre) jellemző. A végeredmény adott esetben nagyszámú hamis céljel, ami a valós adatok feldolgozását is akadályozhatja.  Ez a jelenség egyaránt nehezítheti a légi irányítók, a meteorológiai radarkezelők, vagy adott esetben akár egy légvédelmi rakétás alakulat radarkezelőinek dolgát. Régóta ismert problémáról van szó, de az utóbbi időben hatalmasra nőtt szélerőmű-parkok miatt már egyre több gondot okoz. Olyannyira, hogy csak az Egyesült Királyságban eddig összesen több gigawatt szélerőmű kapacitás megépítése lett felfüggesztve a hadsereg és a légiforgalom-irányítók tiltakozása miatt. (raketaezred.hu)

Szélerőmű-balesetek
A szélgépek saját biztonságuk érdekében egy bizonyos szélsebesség felett leállítják és kifordítják magukat a szélirányból. Ez a sebesség jellemzően 90 km/h. Ha elromlik az automatika, nagy baj van.
A szélgépek messziről nézve lomha, lassan forgó óriásoknak tűnnek, de ez csak a látszat. Mivel a lapátok 40-50 méter hosszúságúak, a látszólag lassú forgás is (300-400 km/h) kerületi sebességet jelent a lapátok csúcsán! Ha lapátról valami leszakad (télen pl. a ráfagyott jég) a nagy sebesség miatt az komoly távolságra is elrepülhet, valamire rázuhanva kárt okozhat. Ne feledjük, a mai több megawatt teljesítményű szélgépek lapátjainak tömege egyenként 5000 kg-nál kezdődik!
Mivel a szélgépek 100-150 méterrel magasodnak a környék fölé, tulajdonképpen villámhárítóként funkcionálnak. Természetesen a szélgépek el vannak látva villámhárítókkal, amelyek általában elegendő védelmet biztosítanak. Ugyanakkor kis valószínűséggel elképzelhető akkora villám-áram, vagy a villám-talppont olyan szerencsétlen elhelyezkedése, amely a szélgép anyagát helyileg felhevítve tüzet okoz. Az interneten számos tűzről készült videót találhatunk. Egyes elektromos berendezések (generátor, frekvenciaváltók stb.) meghibásodási is okozhat tüzet. Nagyobb baj akkor lehet, ha egy csapadékhiányos időszakban a széthulló égő, izzó törmelékdarabok tüzet okoznak, akár a szerencsétlenül járt szélgéptől több kilométeres távolságra is!
A levegőt több száz km/h-val hasító lapátok nagytestű madárnak, vagy egyéb szél által sodort szilárd testnek ütközve szerencsétlen esetben megsérülhetnek, meggyengülhetnek. Később, a lapátokat jobban igénybe vevő viharos szelek azt adott esetben akár el (le) is törhetik.

Összeállította: Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése