Oldalak

2020. február 28., péntek

A haladók túljártak a VMSZ-esek eszén?

Tartományi és önkormányzati szinten nem lehet majd a VMSZ által megszerzett szavazatszámot harmincöt százalékkal növelni

<span class="entry-title-primary">A haladók túljártak a VMSZ-esek eszén?</span> <span class="entry-subtitle">Tartományi és önkormányzati szinten nem lehet majd a VMSZ által megszerzett szavazatszámot harmincöt százalékkal növelni</span>

2020. február 28. 15:55
Szerbia köztársasági parlamentje csütörtökön fogadta el azt a hiteles törvénymagyarázatot, amely kimondja, hogy az önkormányzati választáson csak azoknak a kisebbségi pártokra és pártkoalíciókra leadott szavazatok esetében érvényes a harmincöt százalékos, úgy nevezett korrekciós tényező, amelyek nem érik el a három százalékos küszöböt (fontos megjegyezni, nem a szavazatot növelik meg 35 százalékkal, hanem a mandátumok kiosztását megelőzően a hányadosokat szorozzák meg).
Ez így elsőre bonyolultnak tűnhet, de kicsit jobban szemügyre véve a helyzet a következő: mivel a Vajdasági Magyar Szövetség az önkormányzati választásokon nem valószínű, hogy nem lépi át a három százalékos támogatottságot, ez azt jelenti majd, hogy az önkormányzati választások esetében nem számolhat a korrekciós tényezővel.
A köztársasági parlament már el is fogadta a hiteles törvénymagyarázatot, s már csak hármat kell aludnunk, hogy ugyanezt megtegye a tartományi parlament is, ugyanis Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke hétfőre ülést hívott össze, amelynek egyetlen egy napirendi pontja van, ez pedig nem más, mint… Nem lesz nehéz kitalálni: a tartományi választásokkal kapcsolatos 35 százalékos tényező korrekciós  hiteles törvénymagyarázata. A tartományi hiteles törvénymagyarázat tartalmilag száz százalékban megegyezik a köztársasági hiteles törvénymagyarázattal.
Minden bizonnyal a Vajdasági Magyar Szövetség a tartományi választáson is ugyanúgy jár majd, mint az önkormányzatin, ugyanis a párt a szavaztok több mint három százalékát gyűjti majd be, ami azt jelenti, hogy a tartományi szinten sem lesz rá érvényes a 35 százalékos korrekciós tényező, vagyis nem kell semmit sem szorozgatni a végelszámolásnál.
http://www.parlament.gov.rs/upload/archive/files/cir/pdf/zakoni/2020/100-20.pdf
Hogy eredetileg is így tervezte-e ezt a Vajdasági Magyar Szövetség, azt egyelőre még nem tudni, mert a köztársasági parlament által elfogadott hiteles törvénymagyarázatra senki nem reagált a pártból.
A Vajdsági Magyarok Demokratikus Közössége már korábban jelezte, hogy a nem szavazók fiktív voksai alapján történő mandátumszerzés egy rossz megoldás, aminek egyetlen egy célja van: ez pedig nem más, mint a lojális kisebbségi társak megajándékozása.
A szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben azt írják, úgy tűnik, időközben a Szerb Haladó Párt észbekapott, s rájött, hogy ezzel saját magának árthat, s most az úgy nevezett hiteles törvénymagyarázattal azt ajánlja, hogy a 35 százalékos korrekciós faktor csak azokra a kisebbségi pártokra és pártkoalíciókra legyen érvényes, amelyek nem lépik át a három százalékos választási küszöböt.
Ez azt jelenti, hogy a koalíciós partnerüknek, a Vajdasági Magyar Szövetségnek nem akarnak átengedni plusz mandátumokat.
A VMDK szerint ez a hiteles törvénymagyarázat azt a kérdést is felveti, hogy megfelel-e a törvényekkel összhangban van-e a magyarázat, ugyanis a kisebbségi pártok vagy pártkoalíciók mandátumait nem a három százalékos, hanem a termlszetes küszöb szerint határozzák meg.
A hiteles törvénymagyarázat szerint az is megtörténhet, hogy egy kisebbségi párt a szavazatok 2,9 százalékát gyűjti be, s az ő esetükben alkalmazni kell majd a korrekciós tényezőt, míg tételezzük fel, egy másik kisebbségi párt, amely a szavazatok 3,05 százalékát gyűjti be, már nem élvezheti annak előnyeit.
A VMDK közleménye azzal zárul, hogy mindent összegezve, nem marad más hátra, csak az, hogy megállapítsuk, a Szerb Haladó Párt a választási folyamat szabályainak az átalakításával mesterséges tervet készít a választási végeredményről, s előre meghatározza, kit enged majd be a képviselőházba, és kinek hány mandátuma lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése