Oldalak

2020. február 2., vasárnap

Viola von Cramon:

Vučić autoriter módon vezeti az országot, Szerbia letérőben van az európai útról

Viola von Cramon: Vučić autoriter módon vezeti az országot, Szerbia letérőben van az európai útról

2020. február 2. 8:11 
Viola von Cramon-Taubadel, az Európai Parlament koszovói jelentéstevője szerint Aleksandar Vučić államfő autoriter módon vezeti az országot, a politikai versengés pedig gyakorlatilag teljesen lehetetlen, közölte az N1 Televízió.
Von Cramon-Taubadel rámutatott, hogy az ellenzéki pártok nem kapnak műsoridőt a közszolgálati televízióban, sem az országos lefedettséggel rendelkező többi médiumban, a szerb képviselőházban zajló jogalkotási eljárások pedig már azelőtt sérültek, hogy az ellenzék bojkottálni kezdte a parlament munkáját.
„Ebből a szemszögből vizsgálva Szerbia egyértelműen letérőben van az európai útról, és úgy viselkedik, hogy az több mint elszomorító. Szerbia egy fontos európai ország, amelynek kétség kívül az EU-ban a helye, de ennek érdekében több erőfeszítést kell tennie és jobban kell tisztelnie a demokratikus szabályokat” – szögezte le a jelentéstevő.
Viola von Cramon-Taubadel azt mondta, abban bízik, hogy a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd a folytatódik, miután megalakul a pristinai kormány. Az viszont nem jó, hogy Vučić és Thaçi kibúvókat keresnek és azt csinálnak amit akarnak, Brüsszelt ugyanis kizárólag a párbeszéd érdekli.
https://szabadmagyarszo.com/2020/02/02/viola-von-cramon-vucic-autoriter-modon-vezeti-az-orszagot-szerbia-leteroben-van-az-europai-utrol/


Kapcsolódó írások:
– Taubadel: Srbija napušta evropski put [Szerbiai elhagyja az európai utat]. Danas, 2020. január 31. 2., vagy https://www.danas.rs/politika/taubadel-srbija-napusta-evropski-put/

Igazság nélkül nincs szabadság. https://szabadmagyarszo.com/2020/02/01/igazsag-nelkul-nincs-szabadsag/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése