Oldalak

2020. március 23., hétfő

Az aláírásgyűjtés miatt a hatalom elhallgatta a vírusfertőzést


 
2020. 03. 23.
Darija Kisić Tepavčević, a Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese az RTS egyik műsorában azt mondta, hogy az első koronavírusos esetet Szerbiában március 1-jén regisztrálták, a hivatalos verzió szerint azonban az első fertőzöttet öt nappal később, március 6-án jegyezték fel – írja a Nova TV honlapja.
A dolog érdekessége, hogy a parlamenti választásokat március 4-én írták ki, a Szerb Haladó Párt pedig egy nap alatt összegyűjtötte, majd átadta a megfelelő számú aláírást, majd egy nappal később bejelentették, hogy van egy koronafertőzéses eset.
Az első hivatalos bejelentést a vírusfertőzéssel kapcsolatban Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter tette március 6-i sajtótájékoztatóján.
Kisić ezzel szemben az RTS Oko című műsorának vendégeként azt mondta, hogy akkorra már többen is megfertőződtek.
„Az első fertőzöttet március 1-jén diagnosztizálták, március 3-án már két fertőzött volt, ekkor már terjedni kezdett a vírus” – mondta Kisić.
A kérdés az, hogy a polgárok miért csak március 6-án értesültek az eseményekről.
A válasz valószínűleg a március 1-je és március 6-a közötti események történései között található.
Aleksandar Vučić elnök március 1-jén amerikai látogatáson volt, és csak 3-án tért vissza az országba. Rögtön ezután március 4-én kiírta a parlamenti választásokat.
Közvetlenül ezután a Szerb Haladó Párt (SNS) pártirodáiban tömött sorokban várakoztak a polgárok, hogy aláírják az Aleksandar Vučić – Za našu decu nevű listát. Erről jó néhány fényképet is közzétett a sajtó. Mindez pedig azután történt, hogy Szerbiában megjelent a virus, de a hatalom még nem hozta nyilvánosságra.
Az aláírások rekordidő alatt összegyűltek, az SNS pedig március 5-én át is adta ezeket a Köztársasági Választási Bizottságnak.
Aleksandar Vučić államelnök, aki egyben az SNS vezetője is, március 6-án, amikor Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter bejelentette az első fertőzöttet, azzal dicsekedett, hogy 90.000 polgár írta alá az SNS listáit.
Emlékeztetőül, Vučić akkor a koronavírust is kommentálta.
„A világban huszönötször több ember hal meg szúnyogcsípés következtében, mint a koronavírustól, engem jobban izgat az, hogy késik a Preljine – Požega út kiépítése” – mondta akkor többek között Vučić.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése