Oldalak

2020. március 12., csütörtök

„Csorbultak a szabadságjogok”


– Szerbia a szabadságjogokat figyelembe véve visszaesett a világ államainak listáján. Noah Buyon, a Freedom House civil szervezet Európa és Eurázsia koordinációjával megbízott kutatója szerint Szerbiában a szabadságjogok csökkenése kapcsolatba hozható Aleksandar Vučić Szerb Haladó Pártjával. A Szabadság a világban 2020 elnevezésű kutatás eredményeit, amelyek a politikai jogoknak és a polgárok szabadságjogainak mértékét mérte fel, a napokban hozták nyilvánosságra. Szerbia e jelentés szerint azok közé a 29 állam közé tartozik, ahol a szabadságjogok terén a legnagyobb visszaesést tapasztalták az utóbbi tíz évben – közli a Magyar Szó a Danas belgrádi szerb napilapra hivatkozva.[i]

 
Mi ebben a hírben a különös? Az, hogy a Magyar Szó oldalán olvasható, miközben a lap is az aktuális politikát szolgálja. Ugyan azt a politikát, amely – a Freedom House kutatása szerint – „durván tapossa azokat az intézményeket, amelyeknek a hatalmat kellene ellenőrizni”,[ii] és amely alatt „Szerbia azoknak az országoknak a csoportjába került, amelyekben a szabadságok 2010 óta a legnagyobb mértékben csökkentek”.[iii] Az erről szóló írások azonban már nem kerül(het)tek be a – valamikor harcos – lapba.  
Az idézett írás (be)szerkesztéskor a szerkesztő bizonyára nem volt elég „éber”.  Esetleg tudathasadásos volt? Vagy a kutatásnak az eredményét egyszerűen már nem lehetett elhallgatni, mivel a hírügynökségek világgá kürtölték?
Az egészben az a legszomorúbb, de a lap vezetősége szégyenének is lehet mondani, hogy a Magyar Szó semmit nem tesz a sajtó szabadságának, az emberi- és a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítése érdekében. Hogy egy olyan párt (a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ/BMC) szolgálatában áll, amelyik Aleksandar Vučić partnere a hatalom gyakorlásában!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2020. március 12.


[i] mh: Csorbultak a szabadságjogok. Magyar Szó, 2020. március 6. 4., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4239/kozelet/216496/Csorbultak-a-szabads%C3%A1gjogok.htm, 2020. március 5. 20:38
Lásd még (FoNet) Fridom haus: SNS grubo gazi institucije koje bi trebalo da kontrolišu vlast [A Szerb Haladó párt durván tapossa azokat az intézményeket, amelynek a hatalmat kellene ellenőrizni], https://www.danas.rs/politika/fridom-haus-sns-grubo-gazi-institucije-koje-bi-trebalo-da-kontrolisu-vlast/, 2020. március 4. 21.25, és M. Radenković: Srbija u slobodnom padu [Szerbia szabadesésben]. https://www.danas.rs/drustvo/srbija-u-slobodnom-padu/, 2020. március 5. 7.55, változtatva 12.01-kor.
A Freedom House teljes anyagát itt találhatják: Freedom in the World 2020. https://freedomhouse.org/report/freedom-world/2020/leaderless-struggle-democracy
[ii] Lásd a FoNet írását az előző jegyzetben.
[iii] Lásd még B. C. Fridom Haus: Srbija u grupi zemalja sa najvećim padom sloboda od 2010. [Szerbia azoknak az országoknak a csoportjába került, amelyekben a szabadságok 2010 óta a legnagyobb mértékben csökkentek]. https://www.danas.rs/drustvo/fridom-haus-srbija-u-grupi-zemalja-sa-najvecim-padom-sloboda-od-2010/, 2020. március 4. 9.23, változtatva 10.34-kor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése