Oldalak

2020. március 8., vasárnap

Káderképzés – VMSZ módra


Gondolatok a VMSZ ifjú politikusairól szóló olvasói levelek kapcsán


Az utóbbi napokban különösen három (névtelen) olvasói levél keltette fel a figyelmemet:  Az első a VMSZ még a választások előtt teljesen bekebelezte a vajdasági magyar ifjúsági szervezeteket?,[1] a második az Így forgatják a közpénz milliókat a VMSZ IF ifjú politikusai,[2] és végül, a harmadik a VMSZ-es sógor, koma, jó barát – Így osztotta le a párt az Európa Kollégiumot a sajátjai között című.[3] 

 

A címekből is látható, mind a három levél/írás vémesszes visszásságokkal foglalkozik. Hatalmi pártról lévén szó, nem kell csodálkozni, hogy a levelek szerzője a névtelenséget választotta, és az is jellemző, hogy mind a három internetes oldalon jelent meg. Ez megint csak azt igazolja, hogy „a sajtószabadság felköltözött az internetre”.  Az is könnyen megállapítható, hogy a levelek a véemesz ifjúsági „csapatáról” szólnak. 

Érdemes és tanulságos elolvasni ezeket a leveleket, amelyek részben rávilágítanak arra is, hogy VMSZ hogyan vette át a magyar ifjúsági szervezeteket és az Európa Kollégium „irányítását”, illetve hogyan „szerzett azokban jelentős befolyást”, hogyan vesztették el ezek a szervezetek az önállóságukat, a saját hangjukat, hogyan hozott létre a párt a „pénzek forgatására” „civil” szervezeteket, miközben a „legfiatalabb tagjait benyomta az ifjúsági szervezetek  vezetőségeibe”, és végül hogyan lesznek a fiatalokból pártkáderek, tisztségviselők. Egyik másik vonatkozása ennek a történetnek a nyilvánosság számára már ismert, „de ez így együtt durva” – kommentálta az egyik ismerősöm. 

 

Van ennek a „történetnek” azonban legalább még két vonatkozása, amellyel érdemes foglalkozni. Az egyik az, hogy a levelekben szereplő személyek közül néhányan Deli Andor Fidedeszes-KDNP-s-vémeszes EP-képviselőnél voltak „gyakornok”.

Ezek közül eddig Erdődi Edvina (Zenta,1988)[4] – aki  Delinél 2017-ben volt gyakornok[5] került a legmagasabb pozícióba. Jelenleg – önhibáján kívül – a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) alelnöki tisztségét tölti be, anélkül, hogy korábbi tevékenységével rászolgált volna erre a pozícióra, de az MNT ülésein sem lehet(ett) hallani tőle emlékezetes felszólalást.  
Erdődi – az egyik levél szerint –nem csak a férjét, Birkás Zsoltot juttatta be nevelőtanárnak az Európa Kollégiumba [igaz, hogy sehol a világon nincs az egyetemi kollégiumokban nevelőtanári tisztség (…)], de még a barátnőjét is, Krizsán Andreát, aki szintén valami kitalált poszton ’dolgozik’ a Kollégiumban”.[6] 
A másik Deli „gyakornok” (2019 februárjában),[7] Máriás Endre, a Vajdasági Magyar Újságíró Egyesület (VMÚE) elnöke (2017. november 25-e óta)[8] és az MNT Tájékoztatási Bizottságának tagja.[9] 
A Magyar Szó tavaly decemberben Máriásnak ítélte oda az Év Újságírója díjat.[10] Ezen sem kell csodálkozni. A díjazott ugyanis – nem a sajtószabadságért való kiállásával, hanem – jobbára a Pásztor Istvánnal és brüsszeli „mentorával”,  Deli Andorral készült kilométeres interjúkról ismert. Persze, azon sem, hogy a VMÚE egy megalkuvó szervezet lett (nem csak az ő elnöksége alatt), ami teljesen megfelel a véemesz politikájának. (A VMÚE működését jellemzi az is, hogy a honlapján elnökként még mindig egy másik személy, a tagjai között pedig egy időközben elhunyt neves újságíró is szerepel.[11])  
Az olvasói levelekben Máriás nevét ugyan nem említik, de esete jól illusztrálja, hogyan lehet tisztségbe jutni.   
Odry (másutt Ódry) Norbert VMSZ tanácstag 2018 végén volt gyakorlaton Deli Andornál.[12] A VMSZ honlapján (a fényképén kívül) azonban semmilyen életrajzi adatot nem lehet találni róla.[13] Bizonyára elévülhetetlen érdemi vannak a párt tevékenységben és fejlesztésében, amiért kiérdemelte a Brüsszeli utat. Vagy a párt esetleg valamilyen tisztségre tervezi?  
Delinél gyakornokoskodott (2019 márciusában)[14] Vadlövő Gabriella, a párthoz közeli Pannon TRV munkatársa;[15] Bunford Albert[16] (ez a név nem Bunford Tivadarra, Szabadka Városi Képviselő-testületének elnökére, Masterplast igazgatójára, a VMSZ szabadkai szervezetének elnökére emlékeztet?); Nyilas Ágnes[17] (Nyilas Mihály tartományi titkár leánya lenne?), Ternovácz Fanni, 2018 elején[18] (Ternovácz István, az MNT Végrehajtó Bizottsága tagjának a leánya?), és Kozma Zoltán, a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottságának elnöke[19] is. Az pedig már köztudott, hogy Pásztort István Ábel nevű fia, aki asszisztensként került Deli Andorhoz,[20] időközben a képviselő „tanácsadójává”[21] lépett elő.
Ezekből lesznek aztán a VMSZ jövőbeli tisztségviselői, káderei, hivatásos politikusai á la Egeresi Sándor, Pásztor Bálint, vagy az úgyszintén politikai pályára készülő Sóti Attila, a  VaMaDiSz „örök” elnöke.[22] 
Az EP képviselő diszkréciós joga, persze, hogy kit vesz fel az általában háromtól hat-hétig tartó szakmainak nevezett gyakorlatra. Ne gondoljuk azonban, hogy ez a (párt)káderképzés  Deli Andor pénzéből történik.  Az Európai Unió adófizetőinek a zsebéből! 
A „gyakornokok” névsorából szembetűnő, hogy Deli „gyakornokai”, pontosabban a nála gyakorlaton lévők (még pontosabban: inkább vendégeskedők) többsége a Pásztor István pártvezérhez közeli személyek családtagjai, illetve a párt bizalmát élvező valamilyen tisztséget betöltő személyek. Ebből is látszik, hogy közönséges halandó gyermeke, vémeszen kívüli pedig végképp nem juthat el gyakorlatra az Európai Parlamentbe. Még ha a társadalomtudományok terén olyan tehetséges is! Deli részben bizonyára ezzel is viszonozza a legutóbbi parlamenti választásokon a VMSZ-től kapott támogatást. Mi haszna van azonban a vajdasági magyar közösségnek a sógor, koma, jó barát viszonyból és a nepotizmusból?[23] (A nepotizmus a hatalmi pozíciók – és a vele járó előnyök: vagyon, befolyás stb. – olyan elosztása, mikor a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesítik előnyben az alkalmasabb, felkészültebb jelentkezőkkel szemben.) Éppen semmi!

A másik vonatkozása ennek a „történetnek” – az mellet, hogy a legutóbbi olvasói levél[24] rávilágít arra, hogyan „osztotta le a párt (vagyis a VMSZ – B. A.) az Európa Kollégiumot a sajátjai között”, [25] hogy olyan észrevételek is vannak, miszerint a hallgatókat kötelezik a Kollégium „programjain” való „rendszeres részvételre”.  Ez a „program” azonban nem ritkán Fideszes és véemeszes politikusok „előadásait” jelenti. Egy időben a gyakorlat az volt, hogy a bentlakóknak még részvételt igazoló ívet is alá kellett írni.   
Amennyiben a Kollégium valamelyik lakója – a hallgatói kötelezettségei miatt, vagy egyéb okokból kifolyólag – nem vett részt bizonyos számú rendezvényen, akkor nyilatkozatot írattak erről vele. Olyan eset is előfordult már, amikor kilátásba helyezték a hallgatónál – aki az egyetemi kötelezettségeit tartotta fontosabbnak a programokon való részvételnél –, hogy a következő évi felvételkor ezt figyelembe veszik.
Ezt a gyakorlatot meg kell szüntetni!  Végső ideje lenne, hogy a Magyar Nemzeti Tanács olyan módon rendezze a Kollégium belső viszonyait, hogy a hallgatók elsősorban a tanulmányaikkal törődhessenek. Ne legyünk azonban túlzottan naivak: Az MNT ezzel nem fog foglalkozni, mint ahogy a vajdasági magyar közösséget érintő más fontos kérdésekkel sem.

BOZÓKI Antal
2020. március 9.


[2] https://delhir.info/2020/03/02/igy-forgatjak-a-kozpenz-milliokat-a-vmsz-if-ifju-politikusai/ 
[3] https://delhir.info/2020/03/04/vmsz-es-sogor-koma-jo-barat-igy-osztotta-le-a-part-az-europa-kollegiumot-a-sajatjai-kozott/ 
[4] Erdődi Edvina. http://www.mnt.org.rs/tagjaink/erdodi-edvina 
[5] Erdődi Edvina gyakornoki beszámolója. http://www.vmsz.org.rs/blog/erdodi-edvina-gyakornoki-beszamoloja 
[6] VMSZ-es sógor, koma, jó barát – Így osztotta le a párt az Európa Kollégiumot a sajátjai között, https://delhir.info/2020/03/04/vmsz-es-sogor-koma-jo-barat-igy-osztotta-le-a-part-az-europa-kollegiumot-a-sajatjai-kozott/ 
[7] Máriás Endre gyakornoki beszámolója. http://www.vmsz.org.rs/blog/marias-endre-gyakornoki-beszamoloja 
[8] Gruik Zsuzsa: Újságírás és közösségépítés. https://www.magyarszo.rs/hu/4217/hetvege/215187/, 2020. február 9. 13:12, és Horváth Szabolcs: Máriás Endre az új elnök. https://www.magyarszo.rs/hu/3537/kozelet_media/174861/M%C3%A1ri%C3%A1s-Endre-az-%C3%BAj-eln%C3%B6k.htm, 2017. november 27. 07:24 >> 2017. november 27. 13:16 
[9] Máriás Endre. http://www.mnt.org.rs/tagjaink/marias-endre és http://www.mnt.org.rs/rolunk/tajekoztatasi-bizottsag 
[10] Lásd a 8-as alatti írást. 
[11] Vezetőség, elérhetőségek. http://www.vmue.org.rs/vezet/vezet.htm 
[12] Odri Norbert gyakornoki beszámolója http://www.vmsz.org.rs/blog/odri-norbert-gyakornoki-beszamoloja 
[13] Odry Norbert. http://www.vmsz.org.rs/politikus/odri-norbert 
[14] Vadlövő Gabriella gyakornoki beszámolója. http://www.vmsz.org.rs/blog/vadlovo-gabriella-gyakornoki-beszamoloja 
[15] Karácsonyi műsor készül a szerb közszolgálati televízióban. https://pannonrtv.com/rovatok/kultura/karacsonyi-musor-keszul-szerb-kozszolgalati-televizioban, 2019-12-08 19:53 és 20:09 
[16] Bunford Albert gyakornoki beszámolója. http://www.vmsz.org.rs/blog/bunford-albert-gyakornoki-beszamoloja 
[17] Nyilas Ágnes beszámolója a gyakornokságról. http://www.vmsz.org.rs/blog/nyilas-agnes-beszamoloja-gyakornoksagrol 
[18] Ternovácz Fanni gyakornoki beszámolója. http://www.vmsz.org.rs/blog/ternovacz-fanni-gyakornoki-beszamoloja 
[19] Kozma Zoltán gyakornoki beszámolója. http://www.vmsz.org.rs/blog/kozma-zoltan-gyakornoki-beszamoloja és Kozma Zoltán. http://www.mnt.org.rs/tagjaink/kozma-zoltan 
[20] R.P.: Családegyesítés céljából látogatott Pásztor István Brüsszelbe. https://delhir.info/2018/02/01/csaladegyesites-celjabol-latogatott-pasztor-istvan-brusszelbe/, 2018. február 1., és Pásztor és Fia(i) Kft.,  https://delhir.info/2019/03/08/pasztor-es-fiai-kft/, 2019. március 8. 
[21] Deli Andor Európai Parlamenti Képviselő. https://deli.fidesz-eu.hu/hu/kapcsolat/ 
[22] A VMSZ még a választások előtt teljesen bekebelezte a vajdasági magyar ifjúsági szervezeteket? https://delhir.info/2020/02/29/a-vmsz-meg-a-valasztasok-elott-teljesen-bekebelezte-a-vajdasagi-magyar-ifjusagi-szervezeteket/ 
[23] Nepotizmus. https://hu.wikipedia.org/wiki/Nepotizmus 
[24] VMSZ-es sógor, koma, jó barát  – Így osztotta le a párt az Európa Kollégiumot a sajátjai között. http://bozokiantal.blogspot.com/search?updated-max=2020-03-05T17:33:00%2B01:00&max-results=7 
[25] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése