Oldalak

2020. március 31., kedd

Róna Péter: Rákosi óta nem volt olyan vezetője az országnak, mint Orbán

Kardos Ernő 2020. március 30. 13:58

 

„A járvány után új korszak következhet a világban, amelyben nem lesz helye az önmagukat istenségnek gondoló, teljhatalomra törekvő politikusoknak, akik a barbárság korát hozták el az emberiségnek” – mondta a hétvégi „online” tüntetésen Róna Péter. Az ismert közgazdász portálunknak azt nyilatkozta, hogy Magyarország vezetői Rákosi óta nem viselkedtek az ország polgáraival olyan elképesztően kioktató, hetyke, és kevély módon, ahogy az Orbán Viktor vezette Fidesz. Róna Péter a Mátrai Erőmű elképesztő eladásáról azt mondta, hogy ha az emberek a mai, arcátlan hatalomgyakorlás ellen nem lázadnak, akkor saját pusztulásukat idézik elő.


– Professzor úr, ma azt nyilatkozta, hogy a barbárság kora jő, miközben tegnap még arról beszélt, hogy vége annak a korszaknak, amikor a hatalom emberei istennek képzelik magukat és korlátlan idejű hatalmat akarnak megkaparintani. Nincs itt ellentmondás?
- Azért nincs ellentmondás, mert az online tüntetésen – tehát még vasárnap este – egészen pontosan azt mondtam, „remélem”, hogy vége lesz a korlátlan hatalom időszakának. Vége lesz annak, hogy a politikusok hetyke, kevély, és kioktató módon, figyelmen kívül hagyják mások véleményét.

– Ma pedig – némileg reményt veszítve – már azt mondta, hogy a barbárság kora jön. 
– Mondjuk úgy, hogy a mai kor politikai irányzatát olyan személyiségek határozzák meg, mint az amerikai Trump, az orosz Putyin, és a török Erdogan, vagy Orbán Viktor. Azért nevezem ezeket a politikusokat barbárnak, mert valójában istentelen embereknek tartom őket. Valamennyien papolnak valamilyen vallás nevében, amelynek állítólag köze van a politikájukhoz. Orbán elsősorban arról beszél, hogy ő keresztény konzervatív kormányzást kíván megvalósítani. Ezek azonban csak szavak. Amit a magyar miniszterelnök csinál, annak semmi köze nincs a kereszténységhez, de még a konzervatív politikához sem. Ehelyett valójában olyan mértékben pogány és barbár, amire nálunk nem volt példa a Rákosi korszak óta. Orbán politikája valójában embertelen, illetve ember-ellenes, ami a hatalomból fétist csinál. A keresztényi erényeket, a szolidaritást, az elfogadást pedig gyalázza.

– Ha a barbárság elfogadhatatlan, akkor miért kerülhet mégis hatalomra, miért képes a korlátlan uralmat biztosítani?
 – Az oka az, hogy a liberális demokrácia megbukott. A rossz mindig akkor jön, amikor a jó nem képes kiteljesedni. Az elmúlt húsz év története sajnos arról szól, hogy a liberális demokrácia létrehozott egy, a tőke szuverenitása alatt létrejövő társadalmat és kultúrát. Létrehozta továbbá az óriási vagyon- és jövedelem-különbségeket, és a széles körű nyomort. Figyelmen kívül hagyta a környezet rombolását, amelynek eredménye a klímakatasztrófa. Megteremtett egy olyan kevélykedő, pusztító kultúrát, amiből az emberiség kiábrándult.
Pedig a klasszikus liberalizmus közgazdaságtana mélységesen humanista, de ez a gyakorlatban mára kiürült. Lett belőle egy kizárólag a hatékonysággal foglalkozó elmélet, mintha az lenne a szabadság igazi célja és legitimitása, hogy a hatékonyságot, méghozzá a tőke hatékonyságát növeli. Ez maradt a liberalizmusból. A társadalom ezt érzi és elutasítja. A baj a Soros György-féle nyitott társadalommal az, hogy az ő elképzelése csak a képzett, és jómódú emberek számára jelent szabadságot, de a világon semmit nem jelent – látom ezt a kis magyarországi birtokomon – az életük fenntartásáért küszködő embereknek.

– Úgy véli, hogy a liberális demokrácia nem képes a hibáit korrigálni, s a tömegek ezért fordulnak a barbár uralkodókhoz?
– A korrekciónak eddig semmilyen jelét nem mutatta a liberális rendszer. Az Európai Unió berkein belül, a liberális demokrácia teljesen hatástalannak bizonyult. Ezt kihasználva, olyanok, mint Orbán Viktor, a legszemtelenebb módon csúfolják a liberális berendezkedés értékeit, amelyeket a liberális unió pedig képtelen megvédeni. Gondoljon bele, a járvány okozta gazdasági krach elkerülésére 2 ezer milliárdot kap Magyarország a közösségtől, de Orbán még ezt sem tudja érdemként kezelni, és a Fidesz híveivel elismertetni.

– Az persze nagy kérdés, hogy a korlátlan uralom felé forduló tömegek mire számíthatnak az istentelen, és barbár vezetőktől?
– Jelen pillanatban csak azt tudjuk, hogy a liberális paradigmától azért fordultak el, mert az cserben hagyta őket. Az a remény és elvárás, ami a legszélesebb tömegekben keletkezett a rendszerváltás idején, sajnos nem teljesedett be, a tömegek ezért fordultak vissza.

– Ha ez így van, akkor a hatalom csúcsain ücsörgő emberek továbbra is istennek képzelhetik magukat, Orbán Viktor parlamentáris úton épp ma jut teljhatalomhoz. Professzor úr, mire alapozza azt a reményét, hogy ennek a kornak mégis vége?
– Arra, hogy valójában az emberek nem akarják a barbárság korát, de kétségbe vannak esve. Más kiutat pedig egyelőre nem látnak. Félnek, veszélyeztetve érzik magukat és az erő felé fordulnak. Nem azért, mert ez borzasztóan tetszene nekik. Nem látok az Orbán-rajongók között sem nagy lelkesedést a kialakuló rendszer iránt. Azt viszont látom, hogy a liberális demokráciát, mint viselkedési formát, valamint a tőkét elutasítják, mert hazugnak tartják.

– Milyen lehetősége van a hazai politikai elitnek ebben a helyzetben, milyen irányzatok jelenthetnek valódi alternatívát?
– Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Én egy vallásos katolikus vagyok. Olyan helyen tanítok Oxfordban, amit még 1221-ben a Domonkos-rend alapított. Hozzám tehát nagyon közel áll az, amit Ferenc pápa a minap elmondott az üres Szent Péter téren. Úgy érzem, hogy a valódi, vagy ha jobban tetszik, az őskereszténység értékeinek tisztelete a kiút. Az egymás iránti figyelem, szeretet és a jóindulat, illetve a közösségről való gondoskodás, a rászorulók iránti irgalmasság a kiút.

– Mint mondta, a pápa is az üres téren prédikált erről, de ezeket az értékeket ki viheti be a politikai térbe? Van olyan párt, amely képes tízmilliókat meggyőzni mindezek igazáról?
– Ezt ebben a pillanatban nem látom. A politikai térben jelenleg csak szörnyetegeket látok garázdálkodni. Még az olyan mélységesen demokratikus országban, mint az Egyesült Államok, képesek Trumpot elnöknek választani, és a jelek szerint, ez az undorító alak még hatalmon is maradhat.
Ezért mondom, hogy igen nagy bajban van a társadalom – és nem csak az amerikai –, ha képes, ha hajlandó egy ilyen embert megválasztani. A társadalom immunitása – ami ezt a szörnyű embert elutasítaná – végképp legyengült. Talán az jelent némi reményt, hogy az olaszok kezdenek kijózanodni.
Bármennyire morbid, ez az elképesztően demokratikus vírus, ami nem tesz különbséget ember és ember között, hozhat fordulatot. A betegség ugyanis szintén nem tesz különbséget uralkodók, gazdagok, vagy kreatív és tanulatlan szegény között. A pusztító koronavírusnak mindenki egyforma, előle senkinek nincs biztonságos menekülőút, ami alapvetően átalakíthatja az emberek gondolkodását. Ez is jelent halvány reményt.

– Arra gondol, hogy a barbárok kényszerű hívei inkább egy szolidárisabb világ felé akarnak majd fordulni, és ez az óhaj megteremti az ehhez illő politikát?
– Igen, arra számítok, hogy a világjárvány alkalmat ad arra, hogy milliók ismerik fel a hatalom, a pénz, a siker, az önmegvalósítás hajszolásának hiábavalóságát. Ez az élet ugyanis valójában nem élet, s ráadásul borzasztóak a következményei is, hisz' a humán értékek teljesen háttérbe szorulnak. És arra számítok, hogy erre ez a borzasztó vírus pusztítása ráébreszti majd az embereket.

– Gondolja, hogy Orbán teljhatalma csak átmeneti lesz, s valóban egy élhetőbb élet jön a járvány után?
– Azt gondolom, hogy az is baj, hogy a liberális erők ma csupán a teljhatalom megszerzésével vannak elfoglalva, amit Orbán már jó ideje gyakorol. Ott van a Mátrai Erőmű, amelyért a kormány kifizet 17 milliárdot Mészáros Lőrincnek. Egy olyan létesítményért, amit a miniszterelnök barátja a becslések szerint, 4-5 milliárdért vásárolt meg. Továbbá azt is tudjuk, hogy 10 milliárdot osztalékként Mészáros már kivett a cégből, miközben a korábban nyereséges céget ráfizetésesen működtette.
Ez az ügy egészen elképesztő, olyan önhitt cinizmus hatalmi megnyilvánulása, ami ellen – ha az ország nem lázad fel, akkor saját pusztulását fogja előidézni. Ezt az esetet legalább olyan súlyúnak találom, mint az időkorlát nélküli hatalom megszerzését, mert az is ennek az arcátlan kormányzásnak a megnyilvánulása. A járvány után így egészen biztosan nem működhet tovább az ország.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése