Oldalak

2020. április 10., péntek

Diszkrimináció harmadszor is


Az újvidéki Jogtudományi Karra jelentkezőknek szerb nyelvből és irodalomból kell felvételizniük – Érdemes bekapcsolódni az MNT felvételi-felkészítőjébe

2020. prilis 9. 19:44
Az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kara meghirdette a felvételi pályázatát. Eszerint a jövendőbeli hallgatóknak szerb nyelv és irodalomból kell vizsgát tenniük. Már nem ez az első eset arra, hogy a kar diszkriminálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákokat. Az intézmény korábban megtagadta a felvételi vizsga magyar nyelven történő megszervezését, később pedig arra kötelezte a magyar anyanyelvű jelentkezőket, hogy a felvételi vizsga mellett szóbeli vizsgát tegyenek szerb nyelvből. A Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDiSz) mindkét esetben jogi útra terelte az ügyet, és sikeresen pert nyert a Jogtudományi Kar ellen. Jelen esetben is a bírósághoz fognak fordulni. A részletekről Sóti Attilát, a VaMaDiSz elnökét kérdeztük.

 Sóti Attila
Sóti Attila

A Jogtudományi Kar a vesztes per után ismét jogsértést követett el azzal, hogy a felvételi vizsgát szerb nyelv és irodalomból hirdeti meg. Hogyan reagáltak, amikor meglátták a kar felhívását?
– A legújabb felvételi pályázat alapján idén szerb nyelv és irodalom tantárgyból lesz megtartva a felvételi vizsga. Ez több okból gond. Egyrészt, ez a felvételi vizsga a szerb tagozatok gimnáziumi szerb nyelv és irodalom tananyagára épül, és nincsen köszönőviszonyban a nemzeti kisebbségek mindennapjaival, hiszen nekik kevesebb óraszámmal, és másik tananyaggal van szerb nyelv, mint nem anyanyelv tantárgy. Másrészt, a felvételi pályázat alapján újra nem lesz betartva a többnyelvű felvételi vizsgákra vonatkozó tartományi rendelet, pedig azt látjuk, hogy az összes többi egyetemi karon ez be lesz tartva az idei évben is. Ahelyett, hogy a kar az eddigi két jogerős bírósági ítélettel összhangban járna el, most megtett egy rendkívül felháborító lépést. Konzultálva a Magyar Nemzeti Tanáccsal és az illetékes tartományi titkársággal, megtettük a szükséges lépéseket.
A nemzeti kisebbségek diszkriminálása miatt a VaMaDiSz ismét pert indít. Mire számíthatnak ebben a rendkívüli helyzetben? Lesz-e bírósági tárgyalás? Mit ajánl azoknak, akik a Jogtudományi Karra szeretnének beiratkozni?
 – Ebben a nehéz időszakban a legfontosabb az, hogy vigyázzunk magunkra és egymásra, de nem feledkezhetünk meg a szükségállapot utáni napokról sem. Ezért már most meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy a diákjainkat ne érje hátrány, és tiszteletben legyenek tartva a jogaik. Remélem, hogy a jogi pálya iránt érdeklődőket nem tántorítja el a karnak ez a nehezen értelmezhető hozzáállása, és azt kérem, hogy kapcsolódjanak be a Magyar Nemzeti Tanács felvételi-felkészítőjébe, ahol minden szükséges segítséget meg fognak kapni a diákok a felkészüléshez. A helyzet most nagyon bizonytalan a felvételi eljárással kapcsolatban, de remélhetőleg hamarosan minden rendeződik – emelte ki Sóti Attila.
SzaB

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése