Oldalak

2020. április 17., péntek

Mikor lehet vége Szerbiában a koronavírus-járványnak?

TANJUG/ANDRIJA VUKELIC/nr
 
2020-04-16 10:22
2020-04-16 12:59
Forrás: Pannon RTV
Dr. Predrag Kon járványügyi szakorvos szerint még egy hónapig nem lélegezhetünk fel.
Május közepén a koronavírus-járvány végéhez közelíthetünk – mondta szerda este Predrag Kon járványügyi szakorvos a Szerbiai RTV Oko című műsorában. Jelezte, hogy a következő hetekben világosan látható lesz a vírus aktivitásának és az újonnan fertőzött személyek számának csökkenése, amennyiben nem lesznek olyan nagy hibák, mint amilyen a niši gerontológai központban történt.


A szakember hangsúlyozta, egyre több tesztelést végeznek, ezért azt kell nézni, hogy a tesztelt személyek hány százaléka pozitív. Rámutatott, hogy az ország egyes részeiben gyengül a járvány, Vajdaságban egyértelműen látható, de Belgrádban is jelentősen csökken. Növekszik viszont a vírus terjedése Niš környékén, Paraćinban, Ćuprijában egészen Prokupljéig és Leskovácig. Hozzátette, ezekre a helyekre érkezett vissza külföldről a legtöbb vendégmunkás.
Predrag Kon elmondta, hogy egyre több fertőzött van gyenge tünetekkel, ami azt jelenti, hogy fokozatosan gyengül a vírus betegséget okozó képessége. Ennek ellenére nagyon óvatosan és kis lépésekben lehet majd enyhíteni a korlátozásokon. Az ünnepek után például a 65 év felettiek már kimehetnek sétálni rövid időre.
Predrag Kon járványügyi szakorvos: „Járványügyi szempontból legfontosabb a gyerekek és a gyermekközösségek kérdése, hiszen tudjuk, hogy ők szinte motorként működnek a légzőszervi fertőzések átadásában. Ezért a legjobb pillanatot kell kiválasztani az őket érintő intézkedésre. Ez lesz mindenképpen a legutolsó.”
A koronavírus-járványt jelenleg ellenőrzésük alatt tartják a szerbiai illetékesek, a fertőzésszám stabil szinten van - mondják azok a kínai szakemberek, akik a járvány első heteiben érkeztek az országba. A Tanjug írása szerint ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az, hogy egyes idősotthonokba, valamint az egészségügyi intézményekbe bejutott a vírus, azt bizonyítja, hogy a járvány megfékezésére hozott intézkedések szigorú betartatására van szükség.
https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/mikor-lehet-vege-szerbiaban-koronavirus-jarvanynak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése