Bozóki Antal (hon)lapja

Oldalak

▼

2020. április 22., szerda

Vučić érdekében áll a rendkívüli állapot lezárása, mert bajba kerülhet, ha nyáron nem tartja meg a választásokat?

 
2020-04-22

Amennyiben Aleksandar Vučić rövid időn belül nem vet véget a rendkívüli állapotnak, előfordulhat, hogy nyáron nem tudja lebonyolítani a választásokat.

Azokat előbb ki kell írni, valamint elegendő időt biztosítani a résztvevő pártok választási kampányához.
Ha erre nem kerül sor, átmeneti szakértői  kormányt kellene alakítani, amelyben nem kaphatnának helyet politikusok – állítják a rezsimellenes ügyvédek.
Vučić számára ez komoly veszélyt jelentene.
Persze nem kizárt, hogy lyukat talál a meglevő törvényekben vagy külön törvényt (lex specialis) hoz(at) meg.
Figyelembe kell azonban venni, hogy máris súlyos alkotmánysértést követett el azzal, hogy rendkívüli állapotot vezetett be a parlament megkerülésével, amiért többen feljelentették.
Az új kormány megalakítására elvileg június harmadikáig kellene, hogy sor kerüljön.
Ez azt jelenti, hogy Vučićnak legkésőb két-három héten belül le kellene zárnia a koronavírus körüli cirkuszt, mert a választások előkészületéhez is időre van szükség.
(fotó: You Tube – régebbi, de még mindig aktuális kép)  

F. F.
https://delhir.info/2020/04/22/vucic-erdekeben-all-a-rendkivuli-allapot-lezarasa-mert-bajba-kerulhet-ha-nyaron-nem-tartja-meg-a-valasztasokat/
Bozóki Antal dátum: 8:43
Megosztás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

‹
›
Főoldal
Internetes verzió megtekintése

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése
Üzemeltető: Blogger.