Oldalak

2020. május 2., szombat

Tőkés:

A román államfőnek haladéktalanul le kell mondania!

Közlemény
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mélységesen elítéli Klaus Iohannis államelnök 2020. április 29-én világgá kürtölt televíziós nyilatkozatát a Székelyföld autonómiastatútumára vonatkozó törvénytervezet hallgatólagos képviselőházi elfogadása tárgyában. Ezzel együtt teljes támogatásáról biztosítja az utóbb a szenátus által döntő házként elvetett jogszabályt, és továbbra is következetesen kiáll Székelyföld területi autonómiája mellett.
A román államfő uszító, gyűlöletkeltő beszéde a román büntetőtörvénykönyv paragrafusaiba ütközik, etnikai feszültségeket szít, és mint ilyen, mélységesen kisebbség-, illetve demokrácia- és Európa-ellenes. Méltán várható el, hogy a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt, valamint a Romániai Német Demokrata Fórum is elhatárolódjék tőle, melyeknek Klaus Iohannis előzőleg elnöke volt. Szégyenletes körülménynek tartjuk, hogy erdélyi szász államelnökünk és magyar felmenőkkel rendelkező miniszterelnökünk, Ludovic Orban a román–magyar megértés és megbékélés helyett a sovén magyarellenességet gerjesztik.
Éppen harminc éve annak, hogy Ion Iliescu volt szocialista elnök szeparatizmussal vádolta meg az autonómiájuk mellett felsorakozó erdélyi magyarokat, és a „magyar kártya” kijátszásával nyitott utat a marosvásárhelyi magyarellenes agresszió előtt. Megdöbbentő hasonlósággal és gátlástalansággal ugyanerre vetemedik most német nemzetiségű, evangélikus-lutheránus vallású utódja, Klaus Iohannis, aki bármely valós alap nélkül ismét Erdély Magyarországhoz való csatolásával riogatja a román közvéleményt.
Mi a különbség a szocialista Iliescu és a liberális Iohannis között? Mindketten a magyar „szeparatizmus” nótáját fújják, az 1990 márciusában helyreállított Securitate kottája szerint, melynek magyar ügyekkel foglalkozó szekciója egyébként „A magyar irredenták” elnevezést viselte.
Tiltakozunk Ceaușescu titkosrendőrsége, a volt Securitate kisebbség-, illetve magyarellenes politikai örökségének a továbbvitele ellen, ami az általános
autonómiaellenességben, továbbá Beke István és Szőcs Zoltán jogtalan bebörtönzésében, valamint az úzvölgyi temetőgyalázásban is kirívó módon megnyilvánul.
A romániai forradalom 30. évfordulója alkalmából elmondott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök „a románokkal közösen egy új Közép-Európa építése” mellett foglalt állást. Iohannis elnök ellenben mostani televíziós nyilatkozatában is a magyar miniszterelnök ellen vádaskodik, ahelyett, hogy – államfői hivatásának megfelelően – a népeink közötti együttműködést és a román–magyar megegyezést munkálná.
Mindeneket figyelembe véve, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács méltatlannak ítéli Klaus Iohannis urat magas tisztségére, és az államelnökségről való lemondásra szólítja fel őt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése