Oldalak

2020. június 15., hétfő

Hét évvel a „főhajtás” után

„Meddig jutottunk?"[1]
Az igazság akkor is létezik, ha letagadják.
George Orwell
Tari István műmelléklete

Az 1944/45-ös eseményektől eltelt hét és fél évtized alatt a vajdasági magyarság nagy utat tett meg: „Ez az út a kényszerű hallgatásról indult és elvezetett az igazság pillanatáig, amikor már ki lehet mondani, kik voltak ezek az emberek és miért haltak meg" – fogalmazott Czeglédi Rudolf, Zenta község polgármestere a zentai Felsővárosi temetőben tartott 2019. november 1-jei kegyeltadó ünnepségen.[2]
          Ez a történet azonban „továbbra se nincs lezárva" – nyilatkozta Matuska egy nem sokkal korábbi interjúban.[3] – Az viszont elkönyvelhető, hogy a mögöttünk álló út hosszú, s a tilalom korszakától sikeresen eljutottunk a tényfeltárásnak, a történetek feldolgozásának a korszakáig – tette hozzá.[4]
          A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság (VMHT) 2019. május 11-én Bajmokon, a Társaság magalakulásának 10. évfordulóján tartott tanácskozáson elhangzott hat előadás alapján Zárójelentés készült arról, „hol tartunk az 1944/45-ös délvidéki magyarellenes atrocitások föltárásával és földolgozásával".[5]
          A témában jártas szerzők által egy átfogó helyzetképet kaptunk, amely tartalmazza a még megoldásra váró kutatási és egyéb feladatokat is. Egyúttal útmutatóul szolgál(hat) a politikusoknak is.
          A szerzők kiemelik, hogy az atrocitásokról ez a második összegzés, mivel az első „2003. október 24-én és 25-én készült azon a tanácskozáson, amelyet a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság szervezett néhai Ribár Béla[6] akadémikus irányításával".[7]
          Hangsúlyozták: „Nem adják teljes képét a föltárásnak és a földolgozásnak, hanem csupán az elvégzett munka leglényegesebb tételeit jelölik meg, amelyek egyben mutatják a magyar és a szerb állam, valamint a két nemzet közötti megbékélés fontos eseményeit, és jelölik meg az elvégzésre váró föladatokat is."[8]
          A zárójelentés felsorolja a magyar és a szerb törvényhozó testületeknek a témában hozott intézkedéseit, valamint az állam- és kormányfők hozzájárulását. Ugyancsak tartalmazza a témában megjelent külföldi, a délvidéki és a magyarországi, valamint a kutatás eredményeként született más fontosabb dokumentumkönyvek és filmek felsorolását is, ami a történészek és a témában érdekeltek számára fontos kiindulópontként szolgálhat.
          A szerzők rámutatnak, hogy várat még magára a tömegsírok és emlékhelyek föltárása, számbavétele, valamint a likvidált papok ügye.
          A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy talán lehetetlenné teszik az olyannyira igényelt és nélkülözött rehabilitálást, de még inkább a kárpótlást".[9]


1  Ilyen cím alatt készült Zárójelentés arról, „hol tartunk az 1944/45-ös délvidéki magyarellenes atrocitások föltárásával és földolgozásával. A dokumentumot Matuska Márton (Temerin, 1936) újságíró, Pastyik László (Topolya, 1944) irodalomtörténész, bibliográfus és Tomik Nimród (Topolya, 1980) okleveles történész készítették. A három részes összegzés a Magyar Szó Kilátó c. mellékletében jelent meg, 2019. június 8-án a 26., június 15-én a 24. és június 22-én a 26. oldalon. A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) – megfelelő intézmények híján – óvakodik még a gondolattól is, hogy a közösséget érintő témáról tanácsozást vagy alapos elemzést készítsen/készíttessen.
2  Hhzs: Kötelességünk az emlékezés. Magyar Szó, 2019. november 2. 10., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4133/vajdasag_zenta/210444/K%C3%B6teless%C3%A9g%C3%BCnk-az-eml%C3%A9kez%C3%A9s.htm, 2019. november 2., 18:56 >> 2019. november 2., 19:56
3  v-ár: A tilalom korszakától a tényfeltárás idejéig. Magyar Szó, 2019. augusztus 2. 4.
4  Uo.
5  Lásd az 1-es alatt.
6  Dr. Ribár Béla (Torontálvásárhely, 1930. szeptember 5. – Újvidék, 2006. március 22.) vajdasági magyar tudós és közéleti személyiség, a Szerb Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia kültagja.
7  Kutatás örve alatt. A délvidéki vérengzés feltárásának politikai összefüggései. http://www.keskenyut.hu/contents/printwindow.jsp?id=1&main=609
8  Lásd az 1-es alatti Zárójelentést. Magyar Szó, 2019. június 8. 26.
9  Uo. Magyar Szó, 2019. június 22. 26.

         
          Kiemelik, hogy „a likvidált politikusok és kiemelkedő magyar vezetők ügyével nem foglalkozott szinte semmilyen mértékben sem az első, sem a második összegzés".[10] Ez a téma is, tehát, feltáratlan, kutatásra/kutatókra vár.
          A zárójelentés rámutat, hogy „a második világháború végén és után a Kárpát-medencében élő magyarság ugyanolyan vérveszteséget szenvedett, mint az elsőt követően. A magyar tömegnek az irtása és elüldözése a Délvidéken, az anyaországnak és az erdélyieknek a Szovjetunióba hurcolása, ez utóbbiak jogfosztottsága, a felvidékiek kényszerített kitelepítése olyan események, amelyeket be kell építeni a magyar generációk oktatási programjába".[11]
          A feladatok összegzéseként a szerzők leszögezik, hogy a „legkevesebb eredményt a tekintetben könyvelhetjük el, amit az exhumálásban, rehabilitálásban és a kárpótlásban értünk el, de nagyon hiányzik a teljességre törekvés szándékával készült kronológia, valamint egy ugyanilyen igénnyel összeállított összefoglaló. Szükségesnek tartjuk az emlékművek és kegyeleti helyek számvételét, a kutatás központosítását vagy egybefogását, fontos jelöletlen helyek megjelölését, elsősorban az újvidékit. Végül, de nem utolsó sorban a bocsánatkérési gesztust Szerbia részéről".[12]
Hol tartunk, meddig is jutottunk, tehát, hetvenöt évvel a délvidéki magyarságot ért atrocitások után?

A teljes szöveg itt található:   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése