Oldalak

2020. június 18., csütörtök

Kovács Elvira a szerbiai parlament „legdrágább“ képviselője

 

Az összes parlamenti képviselő tiszteletdíja és költségtérítése elérhető lett  a cins.rs honlapon. Az adatokból kiderül, hogy mennyi pénzt utalt a szerbiai képviselőház az adott politikus számlájára.

A Szerbiai Tényfeltáró Újságírói Központ (CINS) adatbázisából kiderül, hogy 2016 elejétől 2019 végéig tartó időszakban 402 képviselő ült a szerb parlamentben. A képviselői fizetések, illetve pótlékok címén három év alatt több mint egy milliárd dinárt fizettek ki, közel 290 millió dinárt üzemanyag költségtérítés címén, 6,3 millió dinárt belgrádi szállásra, illetve több mint  102 millió dinárt külföldi hivatalos út költségtérítése címén.
Kovács Elvira, a VMSZ képviselőjelöltje  a szerbiai parlament „legdrágább” képviselője, akinek három éves  költségei meghaladták a 7 millió dinárt, ezen kívül felvett több mint 5 millió dinárt képviselői fizetés és pótlékok címén. Mindazonáltal, Kovács Elvira nem a legaktívabb képviselők közé tartozott, hiszen mandátuma alatt mindössze 23 alkalommal kért szót (összehasonlításképpen Aleksandar Šešelj, a háborús bűnös csetnikvajda fia három  év alatt 358 alkalommal szólalt fel, és  4,2 millió dinár fizetést és költségtérítést vett fel).
A „legdrágább” képviselők listájának második helyén Dragan Šormaz áll a Szerb Haladó Pártból, aki  11.238.083 dinárjába került az adófizetőknek.
Íme, a tíz legdrágább képviselő listája:
  1. Kovács Elvira (VMSZ) 12.042.695,10
  2. Dragan Šormaz (SNS) 11.238.083,38
  3. Milorad Mijatović (SDPS) 9.869.415,32
  4. Ljubiša Stojmirović (SNS) 9.592.316,90
  5. Veroljub Arsić (SNS) 9.216.179,68
  6. Milija Miletić (USS) 9.103.970,90
  7. Stefana Miladinović (SPS) 8.998.354,21
  8. Gordana Čomić (ex-DS) 8.778.863,54
  9. Žarko Bogatinović (SNS) 8.577.118,75
  10. Nenad Mitrović (SNS) 8.387.276,63

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése