Oldalak

2020. június 14., vasárnap

Lezüllött sajtó





Egyoldalú, pártos tájékoztatás

A Várhelyi Olivérhoz, az Európai Unió bővítési biztosához rövid idő alatt írt harmadik (június 9-ei) levélben 241 szocialista és a demokrata Európai Parlamenti képviselő által (a 705  közül) aláírt levélben az áll, hogy a szerbiai helyzetet „nehezíti a sajtónak a hatalmi pártok által gyakorolt csaknem teljes ellenőrzése”, és hogy „az ellenzék nem férhet a sajtóhoz”, illetve „az egyensúlyozatlan tájékoztatás a sajtóban”.[1]
Hogyan is tájékoztat a választási kampányról a délvidéki/vajdasági magyar nyelvű sajtó? 
A Magyar Szó (nyugodt lelkiismerettel mondhatni) pártlap, és (nem mellesleg) az egyetlen magyar nyelvű napilap, részletesen (és terjedelmesen) tudósított Pásztor István június 9-ei óbecsei[2]  és adai[3] „látogatásairól”,valamint a június 10-ei „bánáti kampánykörútjáról”[4] is.
Jellemző, hogy a címoldalas írásokat a szerzők a nevük kezdőbetűivel, vagy még azzal sem, illetve (az olvasók túlnyomó többsége számára) ismeretlen rövidítésekkel jegyzik.  
Ez azonban még nem minden. A lapban napról napra hemzsegnek a VMSZ választási – többnyire elhasznált – jelöltjeinek nyilatkozatai.
A június 10-ei számban, Dobai János, a VMSZ begaszentgyörgyi nyugdíjas listavezetője (korábban a párt elnökségének tagja, tartományi tisztségviselője)  például csaknem fél oldalas „interjúban”[5] sorolja a már több alkalommal megígért, de meg nem valósított terveket, az „érdekvédelmi képviseletet”, amiből a tordaiknak eddig nem igen származott haszna, mint például „az infrastrukturális és gazdasági fejlesztések”, miközben a falu (a lakosság külföldre költözése miatt) lassan elfogy. 

A június 11. lapban Pék Zoltán, a VMSZ köztársasági képviselője, aki a mandátuma alatt alig hallatott magáról, ennek ellenére a mostani választási listán a negyedik helyen szerepel, ugyanilyen terjedelmű interjúban fejtegeti véleményét az „érdekképviseletről és a célokról”.[6]
Pék szerint „a gazdaságra kell koncentrálni”. Azt azonban egy szóval nem említette, hogyan képzeli el képviselni a magyart közösség jogainak érvényesítését Szerbiában, mit tett, illetve mit szándékozik tenni annak érdekében? 
A lap e számában közli Tóbiás József, a VMSZ adai listája vezetőjének nyilatkozatát is,[7] Topolyáról pedig a párt sajtótájékoztatójáról közöl tudósítást.[8]  
 
„Vajdasági körúton” járt – Pásztor István pártelnök meghívására – június 11-én Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki „köszönetet mondott a vajdasági magyarságnak, amiért Trianont követően folyamatosan őrizte nemzeti identitását, majd reményét fejezte ki, hogy a vajdasági magyarságnak sikerül megőrizni politikai többségét”.[9](?)
Kövér látogatásáról a pártújság június 12-én a „Másodrangúakból meghatározó tényezők” címmel tudósít. A kampány ízű írásból azonban még véletlenül sem derül ki, hogyan és mikor lettünk másodrangú polgárokból „meghatározó tényezők” és főleg, hogy miben nyilvánul ez meg? 

A hétvégi (június 13-ai 14-ei) szám több véemeszes politikussal készült alákérdezős „beszélgetést” is talál a jobb olvasmányra (és napilapra) érdemes olvasó.
A lapból természetesen nem maradhatott ki Deli Andor véemeszes-Fideszes politikus sem, akinek a délvidéki magyarság érdekeinek képviselete lenne a feladata, csak ennek az eredményét nem látjuk/érezzük.  – A vasárnapi választások különösen fontosak a vajdasági magyarság szempontjából, hiszen az megmaradásunk kulcsa is[10] – nyilatkozta a második mandátumét Brüsszelben élvező képviselő.
A mintegy húsz éve politizáló Kovács Elvira (a párt kettesszámú alelnöke, köztársasági képviselője) ugyancsak terjedelmes interjújában elmondja, pártja „továbbra is arra törekszik, hogy felgyorsítsa Szerbia uniós csatlakozását”.[11] Várhatóan ezt fogja hangoztatni a nyugdíjba vonulásakor is, amennyiben pártja meg nem bukik.
A dr. Bagi Bojannal, a VMSZ köztársasági képviselőjével készült (negyed oldal terjedelmű) beszélgetés a hatodik,[12] a Fejsztámer Róberttel, Magyarkanizsa veéemszees polgármesterével, a párt helyi listájának vezetőjével készült (háromhasábos) „beszélgetés” pedig a 10. oldalra szorult a alapban.[13]
A Magyar Szó ebben a számában két teljes oldalas, színes vémeszes hirdetés is van. Az egyik a VMSZ választási felhívása (az 5. oldalon), amelyből megtudjuk, hogy a választásokon köztársasági és tartományi szinten, valamint 23 vajdasági községben indul (a 45 közül), a másik pedig a párt kampányrendezvényeit hirdeti (a 7. oldalon). Tételezzük fel, hogy a véemesz ezeket ki is fizette.

A Magyar Szó internetes változatának politika rovatában jelenleg 21 hír található, ebből 14 a VMSZ tevékenységével foglalkozik (a képeken pirossal keretezve). Mit is lehet erre mondani – kérdezi a VMSZ Figyelő oldal.[14]

Mindezek alapján nem nehéz megállapítani, hogy a Magyar Szó hogyan  tájékoztatja a jobb sorsra (és lapra/tájékoztatásra) érdemes magyar közösség tagjait.
Ehhez már csak azt lehet hozzátenni, hogy a Szabadkai Magyar Rádiót és a Pannon RTV-t az ellenzék a Pásztor Kft. családi/házi médiájaként tartja nyilván, melyben a pártfőnöknek (Orbán Viktorhoz hasonlóan) rendszeres „jelenése” van a rádió Napindító c. reggeli műsorában).

Pásztor István: Önmagának kedvez és a magyarok ügyét szolgálja az, aki VMSZ-re szavaz
Fotó: Pannon RTV

A magyar ellenzék tevékenységéről úgyszólván csak elvétve, szórványosan lehet olvasni, hallani, többnyire a Szabad Magyar Szó és a Délhír portál internetes oldalain.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) internetes honlapján az utolsó bejegyzés április 2-ai,[15] a Magyar Mozgalom (MM) honlapján 2019. november 16-i keltezésű.[16] A Szabad Polgárok Mozgalma csak a Facebookon található,[17] itt is az utolsó bejegyzés 2020. május 16-ai. Szóval, nem túl időszerű. 
A VMDK – a gerinces magyarok pártja! [18] és az MM a Facebookon próbálkozik a választókhoz szólni. Ennek azonban az eredménye szinte elenyésző/minimális. A VMDK oldalán az utolsó bejegyzés a legfrissebb, 2020. június 14-ei, a MM oldalán pedig május 7-ei.[19] Ez arra is utal, hogy az MM bizony komoly váltságban van.
A délvidéki magyar választópolgárok, legfőképpen a falusi környezetekben, nem a Facebookról tájékozódnak.  Lehetséges, hogy ezt az ellenzéki politikusok még nem tudják? Ezt is hozzá kell tenni: Az ellenzék is sokkal többet tehetett volna a polgárok tárgyilagos tájékoztatása érdekében!
Az európai képviselőknek a tájékoztatás egyoldalúságára, pártosságára vonatkozó megállapítása a délvidéki magyar sajtóra is egyaránt, sőt fokozottan vonatkozik! Nem kellene erről értesíteni az EP-i levélírókat? 

BOZÓKI Antal
Torda, 2020. június 14.


[1] Bővebben lásd a Levelek Várhelyi Olivérnek c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=12676, 2020. június 12.
[2] feró: Bátrabbak lettünk és céljaink vannak. Magyar Szó, 2020, június 10. 1. és 6.
[3] csin: A VMSZ képviseli a magyar ügyeket. Magyar Szó, 2020, június 10. 1. és 10.
[4] K. I.: Egy irányban – egy listára. Magyar Szó, 2020, június 10. 11.
[5] K. I.: Megteremteni az itthon maradás feltételeit. Magyar Szó, 2020. június 10. 1 és 6.
[6] hhá: A gazdaságra kell koncentrálni! Magyar Szó, 2020. június 11. 1 és 4.
[7] csin: Az átláthatóbb, ember- és közösségcentrikus önkormányzatért. Magyar Szó, 2020. június 11. 13.
[8] K. P. D.: A cél a győzelem. Magyar Szó, 2020. június 11. 14.
[9] P. e.: Másodrangúakból meghatározó tényezők.  Magyar Szó, 2020. június 12. 4.
[10] Povázsánszki Csilla: Létfontosságú a magyar képviselet. Magyar Szó, 2020. június 13. 1. és 2.
[11] P. E.: Megerősödött közösségként az EU-ban. Magyar Szó, 2020. június 13. 1. és 3.
[12] P. E.: A VMSZ cselekvésorijentált párt. Magyar Szó, 2020. június 13. 1. és 6.
[13] Jenei Klementina: Igazi fürdővárossá válás a cél. Magyar Szó, 2020. június 13. 1. és 10.
[15] Nincs történelmi VMDK! http://www.vmdk.org.rs/
[17] Pokret slobodnih građana – Subotica. https://www.facebook.com/SuboticaZaSasuJankovica/
[19] A hatalom durván visszaélt a járványhelyzettel. https://www.facebook.com/magyarmozgalom.rs/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése