Oldalak

2020. június 7., vasárnap

Zenta:

Szintet lépett a VMSZ káderek által vezetett intézmény – csak szerbül tették közzé az értesítést

Zenta: Szintet lépett a VMSZ káderek által vezetett intézmény – csak szerbül tették közzé az értesítést


Mindig nagy örömmel és boldogsággal tölt el bennünket, mikor felhívjuk egy hibára, egy mulasztásra a figyelmet, s azt az illetékesek utána, bizonyára felsőbb utasításra, és dörgedelmes szavak, mondatok kíséretében javítják.
Az elmúlt időszakban többször is megemlítettük, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség káderei által vezetett Hófehérke óvoda magyar nyelven kiadott értesítései hemzsegnek a magyartalan kifejezésektől, a stilisztikai és nyelvi hibáktól, s abban bíztunk, eljön a nap, amikor majd mindez megváltozik.
Kedves Olvasóink, örömmel tudatjuk, nem volt hiába a munkánk, nem volt hiábavaló egyes szülők jelzése az óvoda felé, ugyanis az óvodai kiiratkozással kapcsolatos magyar nyelvű értesítésben egyetlen egy hibát sem találtunk!
Ez első olvasatra bizonyára megdöbbentő lehet, azonban hozzá kell tennünk, van egy kis turpisság a dologban, ahogyan ezt az óvoda vezetése megvalósította. Ez pedig nem más, mint az, hogy hibát azért nem találhat senki benne, mert magyar nyelven megjelenő értesítés nincs.
Habár korábban mindig két nyelven tette közzé az óvoda a Facebook oldalán a bejegyzéseket, most úgy látszik, sikerült szintet lépni, és tizenhat nappal a választások előtt, június 5-én úgy döntöttek a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai, mit nekik magyar nyelvű értesítés, hiszen azzal csak munka van, azt valakinek le kell fordítani, ne adj Isten, még át is kellene nézni, s javítani, hát elégedjenek meg szépen a szülők a szerb nyelvű képformátummal, amelyben ott szerepel hogy link, de erre és az e-mail címre lehetetlen rákattintani.
Ugyanekkor, egészen pontosan június 6-án Virág Árpád tollából a következő címmel jelent meg írás a Magyar Szó napilapban:
Nyelvhasználati jogok a gyakorlatban – A tartomány 11 millió dinárral támogatja a többnyelvűséget.
Miközben a polgár igyekszik harcolni a jogaiért, addig egy magyarok által irányított intézmény nemes egyszerűséggel fittyet hány a magyar nyelven (is) történő kommunikációra, így erőteljesen hozzájárulva ahhoz, hogy egy olyan közösségben, ahol a lakosok több mint hetven százaléka magyar, a többség nyelve másodrangú legyen. Ezt bevállalni két héttel az önkormányzati választások előtt, igen nagy bátorságra vall, de úgy látszik, önbizalomból és gőgből nincs hiány…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése