Oldalak

2020. július 9., csütörtök

A hadsereg 63. ejtőernyős brigádja megtagadta, hogy részt vegyen a tüntetések megfékezésében



Dejan Pavlović, a véderőminisztérium és a Szerb Katonaság dolgozói szakszervezete, a Sloga elnöke a Nova.rs portálnak megerősítette: nem hivatalos értesülések szerint a hadsereg 63. ejtőernyős brigádja szerdán este megtagadta, hogy részt vegyen a tüntetések megfékezésében.
A szakszervezet nem hivatalos értesülései szerint Aleksandar Vulin véderőminiszter be akarta vetni az ejtőernyős egységet, mert a rendőrségnek nem volt elég embere Nišben.
„A csendőrség tagjait Belgrádba vezényelték és ezt követően kérték a Szerb Katonaság segítségét, de a 63. ejtőernyős brigád tagjai ezt megtagadták” – mondta Pavlović, aki elítélte Vulin azon kijelentését, miszerint az erőszakra erőszakkal kell válaszolni.
„Ez a kijelentés polgárháború felé sodorja Szerbiát. A nép a hadsereg része, a hadsereg pedig a nép része és nem vesz részt egyesek politikai akarata megvalósításában. Ismételten felszólítom a Szerb Katonaság minden tagját, hogy amennyiben a demonstrációk feloszlatására vonatkozó parancsot kap, tagadja meg annak teljesítését. Szerbia alkotmánya egyértelműen meghatározza a hadsereg feladatát. Egyértelműen kimondja, hogy a hadsereg a külső ellenséggel szembeni védelmet szolgálja” – emelte ki Pavlović.
A szakszervezeti vezető emlékeztet, hogy Vulin korábban is tett elhamarkodott nyilatkozatokat, hogy több ízben napi politikai érdekek miatt emelte a legmagasabb szintre a katonaság készültségét.
„A törvény értelmében a legmagasabb készültségi szint elrendelése akkor indokolt, ha az ország háborúra készül. Ezúttal a miniszter a Szerb Katonaságot a saját nemzete elleni háborúba sodorja azzal, hogy a legelitebb katonai egységet akarja a néppel szemben bevetni. Nagyon veszélyes lenne, ha a katonaság alkotmányellenes módon venne részt a tüntetések megfékezésében. Ez azt jelentené, hogy a katonák teljes harci felszereléssel, tankokkal, harckocsikkal, éleslőszerrel mennének ki az utcákra. A nép a kaszárnyák ellen indulna, a katonáknak pedig alkotmányos kötelességük megvédeni a laktanyákat, emiatt erőszakot kellene alkalmazniuk. Talán arra is parancsot kapnának, hogy a nép közé lőjenek? Beláthatatlan következményei lennének annak, ha a katonákat a nép ellen vezényelnék” – figyelmeztetett Pavlović.
A szakszervezeti vezető arról is beszélt: a hadsereg tagjai egyértelműen közölték vele, hogy milyen ilyen jellegű parancsot megtagadnak, illetve, hogy a katonaságnak sokkal több oka lenne a nép mellé állni ahelyett, hogy ellene indulnak. A katonák fizetése a törvényes minimum alatt van, nem biztosított számukra a nyaralási pótlék, nem fizetik a túlóráikat, a járvány alatti munkájukért nem kapták meg a napidíjakat… „Arról nem is beszélve, hogy a katonáknak is van családja és biztosan nem indulnak meg saját családtagjaik ellen” – tette hozzá Pavlović.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése