Oldalak

2020. július 25., szombat

A polgárok is támogatják az orvosok kezdeményezését

A Szabad Magyar Szó a délelőtt folyamán beszámolt arról, hogy három nap alatt több mint kétezer orvos írta alá az Ujedinjeni protiv kovida (Együtt a COVID ellen) elnevezésű nem formális csoport nyílt levelét, melyben elhatárolódnak a köztársasági válságstábtól, és annak lemondását követelik.
A nyílt levelet óráról órára egyre több, az ország különböző szegletében élő és dolgozó orvos támogatja, a cikk megjelenésének pillanatában, péntek este nyolc órakor 2053-an írták alá.
Azóta a nyílt levél aláíróihoz az elégedetlen polgárok is csatlakoztak.
Ha 2000 orvos aláírása kevés, készítettünk egy honlapot annak érdekében, hogy többen legyünk: Egyesült szerbiai polgárok együtt a COVID ellen. Mi alulírott polgárok támogatjuk azokat az orvosokat, akik az Együtt a COVID ellen elnevezésű nem formális csoport levelét aláírták – írja a honlapon, ahol eddig 900 új aláírást tettek közzé.  Csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez a potpisgradjana@gmail.com emailcímen keresztül lehet fényképes aláírással vagy a POTPIŠI honlapon.
Az orvosokat a követeléseikben más szakmák képviselői is támogatásukról biztosították. A tanügyben dolgozók is létrehoztak egy oldalt, amelynek a célja, hogy elítéljék a lebecsülés mindennemű formáját, és azt a rágalomhadjáratot a médiában, amelyet egyesek a vírus elleni küzdelem frontvonalában álló egészségügyi dolgozók ellen folytatnak.
A honlapon 804 személy neve szerepel, s köztük vannak tanítók, tanárok és egyetemi oktatók is.
A tanügyesek mellett a művészek  és az ügyvédek is létrehoztak egy-egy honlapot, ahol a szakma képviselői aláírásukkal támogathatják az orvosokat a követeléseikben. A jelenlegi állás szerint a művészek honlapján 447 név szerepel, míg az ügyvédek oldalára eddig 162 név került fel.
A felsoroltak mellett az orvosokat támogatásáról biztosították a következő szervezetek is: YUCOM, RERI, CRTA és MASA (Akadémiai Szolidaritás és Kiállás Hálózata).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése