Bozóki Antal (hon)lapja

Oldalak

▼

2020. július 22., szerda

A szerbiai orvosok felemelték a hangjukat a válságstáb hazudozásai ellen


2020-07-21 

A körülbelül 330 orvost tömörítő Egyesülve a COVID ellen (Ujedinjeni protiv kovida) nevű  csoport nyílt levélben fordult a szerb kormányhoz, amelyben elhatárolódott a köztársasági válságstábtól, és annak lemondását követeli, leszögezvén, hogy a szerbiai  egészségügy a katasztrófa szélére sodródott.

A nyílt levelet aláíró orvosok új válságkezelő stáb  felállítását követelik; továbbá  a valós adatok eltusolásáról megjelent információk kivizsgálását, az egészségügyi dolgozókat érő megfélemlítés megállítását, illetve a szakma politizációjának megszüntetését.
Szavaik szerint azért döntöttek úgy, hogy megjelennek a nyilvánosságban, mert nem látnak más kiutat abból az egészségügyi katasztrófából,  amelybe  belesodródott az ország, de a hippokratészi eskü is erre kötelezi őket.
„A járványellenes intézkedések teljes enyhítése  a választások előtti időszakban (pártgyűlések, mérkőzések, tenisztornák, ünnepségek) odáig vezetett, hogy elveszítettük az ellenőrzést a járványügyi helyzet felett, és ezt semmiképpen sem lehet magyarázni  szakmai okokkal”
– leszögezték.
Nyílt levelükben az orvosok kifejtették, hogy a nyilvánosságra hozott hivatalos adatok eltérései, a személyes tapasztalatból kapott információk és az illetékeseknek  ellentmondásoktól hemzsegő  kijelentései  valóságos konfúzióhoz vezettek.
A nyílt levél az aláírók névsorával ITT olvasható.

U. Z.
https://delhir.info/2020/07/21/a-szerbiai-orvosok-felemeltek-a-hangjukat-a-valsagstab-hazudozasai-ellen/


DO SADA 721 POTPIS LEKARA Alarmiraju na katastrofu u zdravstvu i zahtevaju smenu Kriznog štaba!

Oko 350 lekara okupljenih u neformalnoj grupi "Ujedinjeni protiv kovida", koja se oštro se ogradila od republičkog Kriznog štaba za borbu protiv kovida-19 i zatražila njegovu smenu, za samo jedan dan dobila je skoro 400 novih potpisa, pa trenutno broji 721.
Ova neformalna grupa u otvorenom pismu upućenom Vladi Srbije i ostalim nadležnim institucijama je navela da se Srbija našla u javno-zdravstvenoj katastrofi, o čemu je pisala i francuska novinska agencija AFP.

Stotine lekara pisalo Vladi RS: Stanje u zdravstvu katastrofalno, Krizni štab da odgovara za lažne brojke!

"Srpski lekari osuđuju 'katastrofu' u svojoj zemlji"

Kisić o pismu lekara: Nema kompetentnih imena

Kao što je Direktno.rs već pisao, lekari koji su svojim potpisima stali iza otvorenog pisma zahtevaju i da se formira novi Krizni štab, da se istraže navodi o zataškavanju podataka, kao i da se "stane na put zastrašivanju i politizaciji koji narušavaju lično dostojanstvo zdravstvenih radnika".
Na današnjoj konferenciji za medije, na pitanje novinara o zahtevima ovih lekara dr Darija Kisić Tepavčević rekla je da "svako ima pravo na svoje mišljenje" i da "u Srbiji ima 33.000 lekara".
- Kolege koje su dale potpis na određenu izjavu pretpostavljam da se razumeju i imaju kompetencije kada su u pitanju zarazne bolesti, mada među njima nema ni imunologa, epidemiologa, virusologa - rekla je Kisić, dodajući da "nisu čuli nikakve konkretne predloge".
A nakon te izjave Darije Kisić Tepavčević broj potpisa je značajno porastao, pojavilo se 150 novih medicinskih radnika koji su zatražili smenu Kriznog štaba, pa sada ovaj spisak broji čak 500 medicinskih radnika!
 
https://direktno.rs/korona/289834/do-sada-721-potpis-lekara-alarmiraju-na-katastrofu-u-zdravstvu-i-zahtevaju-smenu-kriznog-staba.html


Bozóki Antal dátum: 10:14
Megosztás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

‹
›
Főoldal
Internetes verzió megtekintése

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése
Üzemeltető: Blogger.