Oldalak

2020. július 17., péntek

Elmulasztott alkalom az elhatárolódásra


Nem szolgálni, uralkodni akarnak!

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a hatalom része marad. Köztársasági, tartományi és önkormányzati szinten is folytatja az együttműködést a Szerb Haladó Párttal (SNP) – közölte Pásztor István a párt elnöke az Aleksandar Vučić szerb elnökkel az új kormány megalakításáról folytatott tanácskozás után.[1]
 

Elmulasztott alkalom az elhatárolódásra

Hogyan viszonyultak a kormányalakításhoz a többi nemzeti kisebbségi pártok, amelyek képviselői bejutottak a parlamentbe?
Vučić július 14-én az Albán Demokratikus Alternatíva – Egyesült völgy elnevezésű lista képviselőivel tárgyalt. A lista 3 mandátumot szerzett a 250 fős törvényhozásban.
Šaip Kamberi, a lista vezetője a konzultációt követően az N1 Televíziónak nyilatkozva elmondta, „az ő jelenlétük az új kormányban attól függ, hogy a kormány miként szeretne viszonyulni az albán közösség iránt az oktatást érintő kérdésekben és miként tekintenek erre a közösségre a gazdaság fejlődésében”.[2]
Sulejman Ugljaninnal, a Sandžaki Demokratikus Akciópárt elnökével (3 mandátum), a szerb elnöknek ugyanezen a napon kellett volna tárgyalnia, ám Ugljanin „nem kívánt Aleksandar Vučićtyal beszélni”.[3] 
A párt közleményben indokolta meg a döntést, miszerint „a június 21-én megtartott választások nem zajlottak szabad, demokratikus és törvényes keretek között. Véleményük szerint a választásokat meg kell ismételni, ezért utasították vissza az államfő meghívását a kormányalakítást megelőző konzultációra. Kiemelték, ők még május 4-én tudatták az államfővel, hogy véleményük szerint a lakosság egészségének megóvása érdekében a leghamarabb szeptember 6-án lehetett volna sort keríteni a szavazásra”.[4]
Muamer Zukorlić, a bosnyák SDA Szandzsák nevű párt (4 mandátum) vezetője a szerb elnökkel való találkozója után azt üzente, hogy „Szerbiának új kormányra és kormányfőre van szüksége, új energiával és hitelességgel”.[5]
Pártjának az új kormányban való részvételével kapcsolatban, Zukorlić hangoztatta: „Vučićtynak megmondták, az új kormányban vagy komoly tényezők lesznek, és jelentős felelősséget vállalnak állami és intézményi szinten Szandzsák térségében, vagy nem vesznek részt a kormányban és ellenzékként lépnek fel”.[6]

A VMSZ és a SZHP együttműködése – Pásztor szavai szerint – hat éve tart. A jelenlegi hatalomnak a VMSZ minden – köztársasági, tartományi és községi – szinten részese. Ez azt is jelenti, hogy felelőssége van a Szerbiában kialakult politikai, gazdasági stb. helyzetért.
Pásztor a találkozó után bejelentette, hogy pártja „része lesz Belgrádban a parlamenti többségnek, részt vállal a végrehajtó hatalomban, több minisztériumban is, államtitkári szinten”.[7] 
– Tartományi szinten, a megállapodás szerint, a Vajdasági Magyar Szövetség személyemmel fogja adni a parlament elkövetkező négy évében is az elnököt, és a VMSZ részt kíván vállalni a tartományi végrehajtó hatalomban, illetve együtt fogunk működni az önkormányzatokban is – közölte Pásztor a Vučićtyal való találkozó után.
Az önmagát „egy régebbi kor politikai ketrecharcosának”[8] nevező Pásztor, aki „egy délután 82 embert zárt ki a pártból, olyanokat, akik a megelőző húsz évben kimozdíthatatlan és megkerülhetetlen részei voltak a vajdasági magyar közéletnek”, elégedett a szerb hatalommal való együttműködéssel.
– Hat éve működöm együtt Vučićékkal. Nem egyszerű, ezek nem a tótok, itt az a mondás járja, hogy ezek vért isznak a reggeli kávé helyett. Kemény partnerek, de ha megállapodsz velük, tartják a szavukat – nyilatkozta Pásztor.[9] Szerinte Vučić „szuggesztív egyéniség, aki két-három órát alszik naponta, mert a jóisten ilyennek csinálta, és semmi más nem érdekli”.[10]

A többi nemzeti kisebbségi párt elnökétől eltérően, Pásztor a találkozón a VMSZ-nek a hatalomban való részvételét semmilyen feltételhez nem kötötte, a magyar közösség problémáit – a pártja által irányított Magyar Szóban közölt írás[11] alapján – meg sem említette. Igazuk lehet, tehát azoknak, akik szerint a konzultáción „a figyelem középpontjában a csúnyán elcsalt választásokon szerzett zsákmány (értsd: funkciók) elosztása volt”.[12]
Pásztor ismételten tanúsította: számára nem a magyar közösség érdekeinek a képviselete a fontos, hanem a saját és környezete pozícióinak a megőrzése, valamint 7-8 államtitkári tisztség kiosztása a hatalomban. Nem érdekli a magyar közösség helyzete, kollektív és egyéni jogainak érvényesítése!
Ez a találkozó volt Pásztornak az utolsó alkalom, hogy eltávolodjon, elhatárolja magát szerb elnök demokratikusnak nem nevezhető, inogó rezsimjétől, amely ellen július 7. óta országszerte lázad a nép. Sorsát ezzel végérvényesen összekötötte a szerb elnökével. 
Ismételten bebizonyosodott: Ezek nem szolgálni, hanem uralkodni akarnak!

BOZÓKI Antal
Torda, 2020. július 17.

[1] mh: A VMSZ a hatalom része marad. Magyar Szó, 2020. július 16. 4.
[2] mh: Kormányalakítási tárgyalások kisebbségi pártokkal. https://www.magyarszo.rs/hu/4350/kozelet_politika/223120/, 2020. július 14., 17:00 >> 2020. július 14., 20:11
[3] MTI: Megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások Szerbiában https://www.vajma.info/cikk/szerbia/28641/Megkezdodtek-a-kormanyalakitasi-targyalasok-Szerbiaban.html, 2020. július 14. 16:57
[4] Lásd az 1-as alatti írást.
[5] FoNet: Nastavljene konsultacije o formiranju Vlade, Vučić s Zukorlićem i Pastorom [Folyttatódnak a a kormányalakítási konzultációk, Vučić Zukorlićtyal és Pásztorral]
http://rs.n1info.com/Izbori-2020/a619852/Nastavljene-konsultacije-o-formiranju-Vlade-Vucic-s-Zukorlicem-i-Pastorom.html, 15.07.2020. július 15. 09.13 >11.48
[6] Uo.
[7] Lásd az 1-es alatt.
[8] Új idők jönnek. Magyar Szó, 2020. május 27. 5.
[9] Matus Tibor: Nincs egységes recept, dolgozni kell! https://ma7.sk/aktualis/nincs-egyseges-recept-dolgozni-kell, 2020. július 11. 11:01
[10] Uo.
[11] Lásd az 1-as alatti írást.
[12] F.F.: Lesz-e minisztere a VMSZ-nek?
https://delhir.info/2020/07/16/lesz-e-minisztere-a-vmsz-nek-kedves-aco-es-erdekvedo-istvan-a-zsakmanyelosztasrol-csevegtek//

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése