Bozóki Antal (hon)lapja

Oldalak

▼

2020. július 10., péntek

Paskó Csaba 2003-as képekkel próbálta bemocskolni az újvidéki kormányellenes tüntetőket

2020-07-10

Az újvidéki tüntetések résztvevőit már Aleksandar Vučić, szerb elnök és Miloš Vučević, újvidéki polgármester is “Horthy fasisztáival” hozta összefüggésbe, de azt talán ők sem várták, hogy a következő támadást egy magyar plébánostól, Paskó Csabától kapják majd.

A kelebiai plébános egy nyilvános Facebook posztjában írt arról, hogy elszomorítja, hogy balkáni vandalizmus tombol Újvidéken. Képeket töltött fel a tartományi székvárosból, amelyen azt mutatta be milyen látvány fogadta egy nemsokára nyíló pékség kirakatában, illetve a városmagban.


Csakhogy a Paskó által közzétett képek nem fogadhatták őt, ugyanis azok 2003-ban készültek és IDE KATTINTVA is elérhetőek. Az uszító poszt így valójában egy álhír, amit a közszereplő, Paskó Csaba a tüntetők besározása érdekében tett közzé. Innen is javasoljuk neki a 10 parancsolat gyakorlását, kiemelten annak 8. pontját, miszerint: Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!
A Vajdasági Magyar Szövetség mellett aktívan politizáló plébános és képviselő Paskónak időközben feltűnhetett, hogy ilyen nyilvánvaló hergelésre nincs igény, így törölte a fenti bejegyzését.
A szerbiai tüntetéseket egyébként Pásztor István is több nyilatkozatában elítélte, azóta a VMSZ közeli média is mind úgy ír a tiltakozáshullámról, mintha csak a belgrádi rezsimhű lapok hasábjait lapoznánk. A Pannon RTV például kukagyújtogató tüntetőkről ír, annak ellenére, hogy a szerb média videóban mutatta be, hogy rohamrendőrök gyújtatnak fel szemeteseket, miközben a Magyar Szó csak zavargóknak nevezi a tüntetőket.
Ebbe a hadjáratba csatlakozott volna be Paskó is, csakhogy bakot lőtt. Hogy ezek a “gesztusok” a VMSZ részéről a koalíciós tárgyalások részét képző udvarlás részei-e vagy csak a saját foteljeik megingásának félelméből fakadnak, azt továbbra is csak találgatni lehet.
https://delhir.info/2020/07/10/pasko-csaba-2003-as-kepekkel-probalta-bemocskolni-az-ujvideki-kormanyellenes-tuntetoket/

Bozóki Antal dátum: 17:26
Megosztás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

‹
›
Főoldal
Internetes verzió megtekintése

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése
Üzemeltető: Blogger.