Oldalak

2020. július 8., szerda

Szerbiában tisztességtelen és törvénytelen választások voltak

Választások utáni gondolatok

A választási kampány, az események és a választási eredmények ismeretében elmondható: Június 21-én és július 1-jén Szerbiában tisztességtelen és törvénytelen választások voltak. Ez pedig mindhárom (helyi, tartományi és köztársasági szinten is) megkérdőjelezi a hatalom törvényességét.

Szavazati joga a választásokon (helyesebben) szavazáson „6 584 376 polgárnak”[1] volt. Már az is kérdéses, hogy ez a szám mennyire valós, mivel a választásra jogosult polgároknak a pontos számát sem tudni – hol ennyi, hol pedig annyi.
Siniša Mali pénzügyminiszter nyilatkozata szerint „Szerbiában 5,5 - 5,6 millió 18 évnél idősebb polgár él. Ezt a számot a 6,7 millió nagykorú polgárig, amennyi a választói névjegyzéken szerepel, vagyis mintegy 1,2 millió szavazót a külföldön dolgozó polgárok képeznek”.[2]
– Szavazati jogával a 8 433 szavazóhelyen 3 221 908 polgár élt, ami az jelenti, hogy a részvétel 48,93 százalék volt – közölték a Köztársasági Választási Bizottság (KVB) július 5-ei ülése után.[3]  Tehát, ennek a 48,93 százaléknak a 60,65 százalékát (1 953 998 szavazatot – 188 mandátumot) szerezte meg Aleksandar  Vučić listája, a Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István listája pedig 2,223 százalékát (71 893 szavazatot, vagyis 9 képviselői helyet). (A végeleges választási eredmények itt találhatók: https://www.rik.parlament.gov.rs/vest/9434/saopstenje-za-javnost-.php
A szavazásokon való részvétel – a mérhetetlen propaganda, a nyomásgyakorlás, szabálytalanságok és visszaélések ellenére – még a hivatalos 48,93 százaléknál is jóval kisebb lehetett, tekintettel a jelentésekre is, amelyek kettős szavazati listákról is beszámoltak. Ez mellett, „az érvénytelen szavazócédulák száma közel négy százalékot tesz ki, ami 120 ezer szavazót jelent, s „ez a legnagyobb ilyen szám az utóbbi néhány választási ciklusban”.[4] 
A parlamenti választásokon, tehát, „az utóbbi húsz évben, de lehetséges, hogy hosszabb idő alatti legalacsonyabb részvételről van szó”.[5] Vučić, tehát nem érte el még az 50 százalék plusz egy szavazó részvételét sem, ami úgy-ahogy elfogadható lett volna.
Összességében, tehát, a választások sikertelenek voltak, ami erősen megkérdőjelezi a községi képviselő testületek, a tartományi és a köztársasági képviselőház összetételét, vagyis Vučić hatalmát.
A problémát csak tetézi, hogy a szerb képviselőházba ellenzéki képviselők be se jutottak – részben a választások bojkottálása miatt, részben pedig mert azok a listák, amelyek a választásokon mégis részt vettek, nem lépték át a három százalékos küszöböt.
Ellenzéknek az Ivica Dačić féle Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és az Egységes Szerbia (JS) koalíció (32 mandátum) és az  Aleksandar Šapić Győzelem Szerbiáért lista (SPAS – 11 mandátum)  semmiképpen nem tekinthető. Pásztor István pártja úgyszintén nem, mivel minden szinten hatalmi koalícióban van a Szerb Haladó Párttal (SNS). A véemesz több helyi választáson közös listával indult  AV pártjával. Az ellenzék nélküli képviselőház pedig Európában ma már nem szalonképes. Hogy ennek a továbbiakban milyen (negatív) hatása lesz a szerbiai események alakulására, azt nyilván a közeljövőben megtudjuk.   
Belgrádban július 7-én (ami egybevág az 1941. július 7-ei népfelkelés dátumával) hatalmas tüntetés volt. A rendőrséggel való hajnalig tartó összecsapásban „43 rendőr és 17 polgár is súlyosabban megsérült”,[6] „23 személyt elővezettek”.[7] Milošević óta Belgrádban ilyen nem történt.   A tüntetők Vučić távozását követelték…
– A hatalom elnyomása tarthat egy ideig, de örökké nem. Vučićnak a polgárok ezt nem fogják elfelejteni – írja a Direktno.rs web portál.[8]
Az ellenzék ma este 18 órára tiltakozást hirdetett a kijárási tilalom újbóli bevezetése ellen…

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2020. július 8.


[1] P.D.: Predstavnici tri liste u RIK osporili zvanične rezultate [Három lista képviselői a KVB-ban vitatták a hivatalos eredményeket] Danas, 2020. július 7. 2.
[2] M. N. Stevanović: Od 500.000 do milion Srba iz inostranstva tražilo 100 evra https://www.danas.rs/ekonomija/od-500-000-do-milion-srba-iz-inostranstva-trazilo-100-evra/, 2020. május 26. 13:06 és 14:24
[3] Lásd az 1-es alatti írásban.
[4] Vujo Ilić: Sloboda izbora u senci izlaznosti [A választási szabadság a részvétel árnyékában] https://crta.rs/sloboda-izbora-u-senci-izlaznosti , 2020. június 25.
[5] Uo.
[6] Rebić "vučićevski": Ovo je šačica huligana! [Rebić „vučićosan”: Ez egy marék huligán] https://direktno.rs/vesti/drustvo-i-ekonomija/286359/rebic-vucicevski-ovo-je-sacica-huligana-.html, 2020. július 8. 08:52
[7] Uo.
[8] PRVI POSLE MILOŠEVIĆA [Az első Milošević óta] https://direktno.rs/vesti/drustvo-i-ekonomija/286342/prvi-posle-milosevica-vucic-poslao-pendreke-i-suzavce-na-goloruk-narod.html, 2020. július 8. 07:20

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése