Oldalak

2020. augusztus 2., vasárnap

Látványos és szervezett szerb médiakampányt indítottak a „Délvidék” szó és a TSC szurkolók ellen

Boszorkányüldözésbe fogott a TSC szurkolók ellen a szerbiai média jelentős része, ennek keretében teljes frontos letámadást indítottak a „Délvidék” szó leírása miatt.


A mesterségesen generált botrányt a topolyai szurkolótábor tegnapi közleménye indította el, amelyben arról írtak, hogy a klub számára is történelmi szezon első fordulóján nem lehetnek ott, illetve a TSC-Vosa meccset délvidéki derbinek nevezték.

A bejegyzés ezen egyetlen szavába kapaszkodva a kormányközeli telegráf jelentetett meg elsőként egy cikket.

Majd pedig a 2-2-es végeredményt hozó meccs után Nenad Lalatović a ’90-es évek vérgőzös szónoklatait is megidéző nyilatkozatot, adott ahol Nagy-Szerbiáról, nagy északi Szerbiáról és észak szerbiai derbiről beszélt.

A nyilatkozat után pedig szinte az összes szerbiai médiaház egységesen rontott a Délvidék kifejezés és a magyar szurkolói tábor ellen. Több tucatnyi, főleg a regnáló hatalomhoz köthető médiaház hozta le ugyanazt a szöveget, ám a címekben egymást igyekeztek túllicitálni a magyarellenes pánikkeltésben.

„A TSC SZURKOLÓI AZT AKARJÁK? HOGY VAJDASÁG MAGYARORSZÁG RÉSZE LEGYEN: Szörnyű botrány a Szuperliga első meccsén – szégyenletes provokáció!”, “Vučić testvére, Orbán adott nekik pénzt: A TSC szurkolóinak szeparatizmusa a Vojvodina elleni meccs előtt”, “BOTRÁNY SZERBIÁBAN: Magyar szeparatisták okoztak káoszt a Vojvodina meccsen, Lalatović BRUTÁLIS”, “LALATOVIĆ TALPRA ÁLLÍTOTTA SZERBIÁT: A Vojvodina edzőjének brutális válasza a szeparatistáknak – ‘Ez nagy Szerbiának a derbije ’!”… a sor pedig hosszan folytatható.

https://delhir.info/2020/08/01/latvanyos-es-szervezett-szerb-mediakampanyt-inditottak-a-delvidek-szo-es-a-tsc-szurkolok-ellen/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése