Oldalak

2020. augusztus 16., vasárnap

Levélben fordult az európai országok parlamentjeihez az Egyesült Szerbiai Ellenzék


Az Egyesült Szerbiai Ellenzék (Udružena opozicija Srbije – UOS) levélben fordult az európai országok parlamentjeinek elnökeihez, akiktől a Szerbia népével való szolidaritást vár, és az ország európai útra való visszafordítását reméli.

A levélben, melybe a Beta hírügynökség betekintést nyert, egyebek közt azt írják, hogy „Szerbiának már nincs legitim parlamentje”, az UOS pedig videokonferencia, vagy más alternatív kommunikációs csatornák révén kész tárgyalni a szerbiai politikai helyzetről.

– Ennek érdekében, tisztelettel kérjük önöket, hogy levelünket juttassák el a külpolitikával, az emberi jogokkal és az európai ügyekkel megbízott parlamenti bizottságok elnökeihez, és levelünkről értesítsék képviselőházaik valamennyi tagját – olvasható a szövegben.

A levél írói úgy fogalmaznak, hogy „Szerbiában történelmi mélyponton van a demokrácia és az emberi jogok” és hogy az állam „a társadalom rabosításának újabb szakaszába lépett”.

Ez főleg a joguralomra, a parlamentáris demokráciára, a szabad és tisztességes választások feltételeire vonatkozó nemzetközi ajánlások betartására – beleértve azokat is, amiket az EBESZ javasolt – továbbá a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcra és a szólásszabadságra értendő

– olvasható a levélben, melyben hozzáteszik, hogy demokratikus ellenzékként nem tartják legitimnek és nem ismerik el a legutóbbi szerbiai választások eredményét.

– A hivatalos választási eredmények szerint Aleksandar Vučić koalíciós partnereivel közvetlenül ellenőrzés alatt tart 230 köztársasági parlamenti képviselőt a 250-ből. A helyi önkormányzatokban is hasonló, vagy még rosszabb a helyzet – árják a levélben, majd rámutatnak, hogy

E tekintetben Európában Szerbiát csak Fehéroroszország múlja felül.

A levelet Jovan Jovanović (Polgári Platform), Zoran Lutovac (Demokrata Párt), Csonka Áron (VMDK), Slobodan Samardžić (Szerbiai Államalkotó Mozgalom), Vuk Jeremić (Néppárt), Slaviša Ristić (Koszovói szerbek Nemzeti Mozgalma), Janko Veselinović (Mozgalom a fordulatért), Lidija Martinović (Szabad Szerbia Mozgalom), Željko Veselinović (Sloga szakszervezet), Dragan Đilas (Szabadság és Igazságosság Pártja), Ana Santrač (Šumadija régió) és Đorđe Vukadinović korábbi parlamenti képviselő írta alá.

https://szabadmagyarszo.com/2020/08/15/egyuttmukodesre-keri-az-eu-s-orszagok-parlamentjeit-az-egyesult-szerbiai-ellenzek/

 

Kapcsolódó írás:

Megalakult az Egyesült Szerbiai Ellenzék (UOS)

https://szabadmagyarszo.com/2020/08/10/megalakult-az-egyesult-szerbiai-ellenzek-uos/, 020. 08. 10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése