Oldalak

2020. szeptember 26., szombat

Tőkés László intelmei

„Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány.”



Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szeptember 19-én Nyilatkozatot és felhívást tett közzé Nagyváradon a szeptember 27-ei romániai önkormányzati választások tárgyában.[1]
A Nyilatkozat és a felhívás szövege nagymértékben a vajdasági/délvidéki helyzetre is vonatkoztató.

– Az utóbbi időben templomaink és iskoláink – lásd Reményik Sándor vonatkozó versét[2] – gyakran szolgálnak helyszínéül a szinte leplezetlen választási és pártpropagandának.
Ennek lehettünk tanúi – példának okáért – a múlt vasárnapi ákosi (Szatmár megye) templomszentelésen, valamint a múlt hétfői nagyvárad-olaszi iskolai évnyitón. Utóbbi ünnepélyen oda nem illő módon kapott szót a templomban Cseke Attila bukaresti szenátor, az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje, Ákoson pedig Potápi Árpád, a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár direkt módon korteskedett az RMDSZ önkormányzati jelöltjei mellett.
Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány. Történelmi egyházaink az én püspökségem idején is messzemenően pártolták a nemzet ügyét, de nevesített formában szinte soha nem foglaltak állást pártpolitikai viszonylatban. Erre nézve jellemző a Csűry István püspök és Forró László főjegyző által minap kibocsátott királyhágómelléki Választási körlevél (lásd mellékelve), mely a képviselendő értékek kihangsúlyozásával egyetlen szóval sem említi a megválasztásra érdemes – magyar – jelöltek pártállását. Tudomásom szerint magyar anyaországunkban is elképzelhetetlen, hogy pártos választási felhívás hangozzék el templomokban és iskolákban – írja Nyilatkozatának és felhívásának az elején az EMNT elnöke.
Tőkés László ismereteim szerint az első olyan egyházi személy, aki hivatalos dokumentumban ellenzi, tiltakozik az egyház és az iskola pártpolitikai propaganda célokra, választási kampány(ok)ra való felhasználása, az egyházzal/vallással való visszaélés miatt.


A szerb alkotmány 11. szakasza szerint „a Szerb Köztársaság világi jellegű állam. Az egyházak és a vallásközösségek az államtól elválasztva működnek. Egyetlen vallás sem nyilvánítható államinak vagy kötelezőnek.”[3]
Az alkotmány világos rendelkezése ellenére, az utóbbi években nem egy alkalommal voltunk tanúi, hogy a katolikus egyház és az Orbán-kormány tagjai, elsősorban Szijjártó Péter külügyminiszter, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Németh Zsolt parlamenti államtitkár, vagy éppen Orbán Viktor magyar miniszterelnök kampányolt a Vučić vezette Szerb Haladó Párt (SNS) és a vele szövetséges, a Fidesz iránt feltétlenül elkötelezett Vajdasági Magyar Szövetség (Pásztor István), illetve a véemeszes Magyar Összefogás lista mellett, a nemzeti tanácsi választások alkalmával.
– Ha Szerbiában élő magyar lennék, a Vajdasági Magyar Szövetségre (VMSZ) szavaznék, de ha szerb lennék, a voksomat a Szerb Haladó Pártnak (SNS) adnám. Ezt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter mondta, az Alekszandar Vucsics kormányfő által vezetett Szerb Haladó Párt pancsovai kampánygyűlésén, mégpedig szerb nyelven – közölte a nol.hu.[4]
Mi másnak lehet ezt nevezni, mint a külügyminiszter durva beavatkozásának egy másik ország és az itteni magyar nemzeti közösség belügyeibe?
Hogy az alkotmánynak az állam világisági jellegére vonatkozó rendelkezéseit Szerbiában mennyire nem tartják tiszteletben, ékesen mutatja a szakácsművészetéről elhíresült Paskó Csaba, a Szabadkai Egyházmegye felszentelt papjának példája is, aki 2014-től tagja a Hajnal Jenő irányította MNT-nek, a testület Végrehajtó Bizottságának és a Kulturális Bizottságának is.[5]
Mi más ez, mint a Vajdasági Magyar Szövetség és az egyház szimbiózisa, ami által egyházi személy vesz részt a világi ügyeink intézésében? – Persze, nem ő az egyetlen magyar katolikus pap, püspök stb., aki a szószékről nem hitéleti, hanem politikai témákban osztja az igét – írja Szerbhorváth György.[6]

Tőkés László megnyilatkozásának van egy másik, ugyanilyen fontos része is, amelyben „megrökönyödését” fejezi ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes videóüzenetének részlete miatt, „amelyben nemcsak hogy az RMDSZ jelöltjeinek egyoldalú támogatására buzdítja az erdélyi magyar választópolgárokat, hanem ezzel együtt „esélytelennek”, illetve elvetendőnek minősíti a nem RMDSZ-es magyar jelölteket, akik – példának okáért – az Erdélyi Magyar Néppárt vagy a Magyar Polgári Párt, illetve az Erdélyi Magyar Szövetség színeiben indulnak a választásokon. A Sapientia online évnyitója alkalmából elhangzott beszédében Potápi államtitkár pedig már egészen a régi időkre emlékeztető antidemokratikus egypártrendszer propagálásáig megy el, amikor kijelenti: „egy külhoni magyar közösség nem bír el több etnikai pártot, csak egy magyar pártban tudjuk erőinket összpontosítani”; pénteken megjelent interjújában pedig azt is hozzáteszi, hogy: kisebbségi téren „egymásnak ugrasztja az embereket (…) nem hatékony a többpártrendszer” (Krónika, 2020. szept. 18.).
A 2007-től 2019-ig európai parlamenti képviselő Tőkés figyelmeztetett az egypártrendszer visszaállításának a veszélyeire Erdélyben, ami a Délvidék/Vajdaság viszonyaiban is már több éve fennáll.
 
Az egypártrendszerre, vagyis a vezérdemokráciára, az egyeduralomra, a monolitizmusra/egyszólamúságra való visszatérésre törekvés megtalálható nem csak Pásztor István, de más véemeszes és Fideszes politikusok nyilatkozataiban is. A Vajdasági Magyar Demokrata Pártnak (VMDP), valamint a Magyar Egység Pártnak (MEP) a VMSZ-be való beolvasztása is jól illusztrálja ezt.
Az ilyen, a közösség tagjainak „egy akolba terelésére” irányuló szándékok soha nem hoztak semmi jót, ösztönözték viszont a polarizálódást és a megosztást, az „árulóknak” cimkézést.
– A Vajdasági Magyar Szövetség az egyetlen magyar érdekvédelmi szervezet Vajdaságban, ami képes érvényre juttatni a magyarság akaratát – hangoztatta Pásztor István a március 15-ei ünnepi beszédében.[7] (Mennyire összecseng ez Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetével, miszerint „az RMDSZ az egyetlen olyan párt, amelyik képes a magyarok megvédésére, a magyar érdek védelmére”.)[8]
Az igazság viszont az, hogy a véemeszes magyar érdekvédelem – a Szerb Haladó Párttal kötött elvtelen szövetség miatt – semmi eredményt nem hozott a délvidéki/vajdasági magyarság jogainak érvényesítéséhez. Számos esetben ugyanis ennek – a rossz politikai kompromisszumok miatt – a magyar közösség érdekei szenvedték kárát. Erre utal (egyebek között) az is, hogy „még a perszonális autonómiát sem sikerült megőrizni”,[9] és hogy „a közelmúltban több tízezer délvidéki magyar hagyta el szülőföldjét”.[10]
Az idézett dokumentum végén Tőkés kifejezi azon hitét, hogy „a romániai magyaroknak nemcsak szavazni, hanem választani is joguk van”. Ezt a jogot az itteni magyarságtól sem lehet megvonni, bárhogy is igyekeznek erre a hatalmi véemeszes politikusok!

Tőkés László intelmei, oktató, erkölcsi célzatú, javító szándékú, irányelveket megszabó figyelmeztetései – az én olvasatomban –, most időszerűvé tették nem csak a politikai pártok és az egyházak, valamint a magyar pártok egymás közti, de az anyaországi politikusoknak is a külhoni magyar közösségekhez való viszonyulása mielőbbi megváltozatásának, igazodásának kérdését is.
A feladat egyaránt fel lett adva a hatalom, a pártok- és az egyházak vezetőinek is!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2020. szeptember 26.


[1] Tőkés László: NYILATKOZAT ÉS FELHÍVÁS a romániai önkormányzati választások tárgyában
http://tokeslaszlo.eu/cikk/nyilatkozat_es_felhivas_a_romaniai_onkormanyzati_valasztasok_targyaban, 2020. szeptember 20.
[2] Tőkés bizonyára a Templom és iskola c. versre gondolt. https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/remenyik-sandor-1DE81/romon-virag-1935-1E947/ahogy-lehet-1EBBC/templom-es-iskola-1EC26/
[3] A Szerb Köztársaság Alkotmánya [Ustav Repubike Srbije]. Az SZK Hivatalos Közlönye, 98/2006. szám, vagy Törvények és egyéb jogi dokumentumok magyar nyelven (3.) https://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[4] Fehér Rózsa: Szijjártó szereti Vucsicsot, még a kampányába is beszállt http://nol.hu/kulfold/szijjarto-vucsics-mellett-kampanyolt-1610047, 2016. április 08. 09:49:26
[5] Paskó Csaba. Magyar Összefogás. Külön kiadvány., vagy https://www.mnt.org.rs/tagjaink/mgr-ft-pasko-csaba
[6] SZERBHORVÁTH György: Paskó atya madárbélből jósolt, avagy szavazz a Fideszre. https://hu.autonomija.info/szerbhorvath-gyorgy-pasko-atya-madarbelbol-josolt-avagy-szavazz-a-fideszre/
[7] Fehér Márta. Pásztor: Jövőt írunk. A 2020-as választás tétje, hogy megmaradunk, vagy megadjuk magunk. https://hetnap.rs/cikk/Pasztor-Jovot-irunk-A-2020-as-valasztas-tetje-hogy-megmaradunk-vagy-megadjuk-magunk-30856.html, 2020. március 18.
[8] Lásd az 1-es alatt.
[9] F. F. Tragikomikus: ifj. Pásztor fogadta a Városházán az erkölcsileg-politikailag levitézlett Ágostont https://delhir.info/2020/09/25/tragikomikus-ifj-pasztor-fogadta-a-varoshazan-az-erkolcsileg-politikailag-levitezlett-agostont/
[10] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése