Oldalak

2020. október 19., hétfő

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt és Sándor József kívánták továbbra is folytatni a munkát, hozzájuk csatlakozott a résztvevők egyhangú szavazatai által támogatva Berze Gizella, Evetović Boban, Pintér Attila, Sövény Ferenc és Tonkovics Béni Ria. A társelnöki rendszert felváltva a Mozgalom elnöke Sövény Ferenc, alelnöke Sándor József lett – ez áll a többi között a Magyar Mozgalom mai közleményében:

Küzdelmes 5 éven vagyunk túl a 2015. augusztus 20-ai megalakulásunk óta. 250 reményekkel teli, tenni akaró ember alapította meg a szervezetünket, amelynek létszáma hamarosan elérte a 750 főt. Azt éreztük, hogy sikerülhet megállítanunk az önkényt, sikerülhet felráznunk az apátiába süllyedt vajdasági magyarságot. A 2016-os választásokon mindenki kivette a részét a munkából, szájról szájra terjedt a hír, szomszédról szomszédra, barátról barátra próbáltuk az embereket meggyőzni, hogy van remény, még megfordíthatóak a bennünket sújtó negatív folyamatok. Politikai ellenfeleink azonban mindent megtettek, hogy ellehetetlenítsék, meggátolják a munkánkat, ezáltal bebetonozzák hatalmukat a délvidéki magyarság felett.

Sajnos a nagy áttörést nem tudtuk elérni. Kicsiny rést tudtunk csak nyitni az elnyomás falanxán, nem elég nagyot, hogy azt hídfőként használva, kiteljesíthessük az emberek felvilágosítására, tájékoztatására, a magyarság életének jobbá tételére irányuló erőfeszítéseinket.

A választások után a hatalmat minden szinten gyakorló Vajdasági Magyar Szövetség, élén Pásztor Istvánnal pedig hozzálátott szervezetünk módszeres, tégláról-téglára, emberről emberre történő lebontásához. Anyaországi kapcsolatainak és a szerbiai hatalomba való beágyazottságának köszönhetően elzárt minden anyagi forrást, pályázati pénzt nem csak Mozgalmunk, de még a hozzánk köthető emberek, civil aktivisták szervezetei elől is, ellehetetlenítve így azok működését.

Az elnökség tagjainak folyamatos küzdelmet kellett vívniuk a szervezet életben tartásáért, miközben a közösségünkre eddig soha nem látott médiasötétség és elnyomás lett a jellemző. A beáramló anyaországi támogatási pénzek szétosztása felett basáskodó VMSZ pedig az elmúlt évek alatt a politikai függés szövevényes hálóját szőtte szinte az élet minden területe köré, legyen az oktatás, sport, művelődés, szinte bármi. A párt oligarchái pedig alattvalóként mozgósítják dolgozóikat a különböző választások idején, attól függően, hogy a párt politikai érdekei éppen mit diktálnak.

Ilyen körülmények között került sor október 17-én szombaton a Mozgalom tisztújító közgyűlésére. Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt és Sándor József kívánták továbbra is folytatni a munkát, hozzájuk csatlakozott a résztvevők egyhangú szavazatai által támogatva Berze Gizella, Evetović Boban, Pintér Attila, Sövény Ferenc és Tonkovics Béni Ria.

A társelnöki rendszert felváltva a Mozgalom elnöke Sövény Ferenc, alelnöke Sándor József lett.

Az új elnökség a szervezet Hitvallásával összhangban, újult erővel és lelkesedéssel próbálja meg tovább őrizni és terjeszteni a vajdasági magyarság megmaradásába, szellemi, morális és anyagi felemelkedésébe vetett hitet és reményt, mert minden viszontagság ellenére maradtak még közösségünkben tenni akaró, példamutató emberek, akik hajlandóak saját érdekeiket háttérbe szorítani a közjó érdekében.

A Magyar Mozgalom elnöksége

2020. október 19.

https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13000


Sövény Ferenc az MM új elnöke

Szombaton, október 17-én tartotta meg tisztújító közgyűlését a Magyar Mozgalom. A Felsőhegyen megszervezett gyűlésen a résztvevők megvitatták és elfogadták a júniusi választásokkal kapcsolatos beszámolókat, majd megválasztották a szervezet új vezetőségét.
A Magyar Mozgalomnak a jövőben 7 tagú elnöksége lesz, az egyhangúlag megválasztott új testület tagjai: Berze Gizella, Evetović Boban, Garai Zsolt, Pintér Attila, Sándor József, Sövény Ferenc és Tonkovics Béni Ria. A Mozgalom – szintén ellenszavazat és tartózkodás nélkül – megválasztott új elnöke Sövény Ferenc, alelnöke pedig Sándor József.

https://szabadmagyarszo.com/2020/10/18/soveny-ferenc-az-mm-uj-elnoke/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése