Oldalak

2020. október 28., szerda

Szerbiai Egyesült Ellenzék: Nincs legitimitása az új szerb kormánynak

 UOPS

 Az UOPS sajtótájékoztatója (Fotó: N1)
 

A Szerbiai Egyesült Ellenzék (UOPS) nevű tömörülés közleménye szerint az újonnan megalakult szerb kormány nem legitim, mert „hamis választások” révén tartották meg hatalmukat. Ezzel együtt új, szabad és becsületes választások kiírását, valamint médiaszabadságot követeltek – írja az N1.

Közleményükben kiemelik hogy a mai nap után is Aleksandar Vučić marad „minden állami felhatalmazás bitorlója”, aki alkotmányos kötelezettségeit felrúgva máris új választásokat jelentett be.

Az UOPS csak akkor vesz részt ezeken a választásokon, ha egyenlő feltételek mellett indulhatnak a hatalmi pártokkal, valamint ugyanolyan médiafeltételekkel, főleg, ami a közszolgálati médiát illeti. A közlemény szerint “hamis választás” sem számukra, sem pedig a Szerbiai utcán tüntetők számára nem kerülhet szóba.

„Szabad választásokra és szabad médiára van szükség. A polgárok támogatását kérjük majd, hogy ezt kiharcoljuk. Készek vagyunk a rezsimmel való párbeszédre, amelyet az Európai Unió közvetítésével kell lebonyolítani, és nekik kell felügyelniük a választási kampányt, valamint magát a választásokat is” – áll többek között a Szerbiai Egyesült Ellenzék közleményében, amelyben felszólítják a hatalmat, hogy hagyjanak fel a polgárok riogatásával, a médiában dolgozók, valamint más munkavállalókra való nyomásgyakorlással, illetve az ellenzéki politikusok és pártok ellehetetlenítésével.

https://szabadmagyarszo.com/2020/10/28/szerbiai-egyesult-ellenzek-nincs-legitimitasa-az-uj-szerb-kormanynak/

UOPS: Nova vlada nema legitimitet, tražimo nove izbore - slobodne i poštene
 
UOPS: Nova vlada nema legitimitet, tražimo nove izbore - slobodne i poštene  
Izvor: N1
Predstavnici novoformirane Udružene opozicije Srbije

Izbor Vlade nastale na osnovu lažnih izbora ne daje joj ni legalnost ni legitimitet, ocenila je Udružena opozicija Srbije (UOPS) i istakla da je tražila i traži nove izbore, ali slobodne i poštene, uz slobodne medije.

U saopštenju UOPS je naveo da i posle današnjeg dana "uzurpator svih državnih ovlašćenja" ostaje Aleksandar Vučić, koji je već, mimo ustavnih ovlašćenja, najavio nove izbore.

Udružena opozicija će učestovati na izborima koji ispunjavaju uslove da se stranke i pojedinci na njima nadmeću u ravnopravnim uslovima i da imaju jednak pristup medijima, pogotovo javnim medijskim servisima, poručio je UOPS.

Kako se navodi, lažni izbori ni za UOPS, a ni za građane koji su protestovali na ulicama gradova Srbije nisu opcija.

"Nužni su slobodni izbori i slobodni mediji. Tražićemo za to podršku građana, u svim vidovima borbe za takve izbore. Spremni smo na razgovore o zahtevima za slobodnim i poštenim izborima sa režimom, uz posredovanje Evropske unije i uz njihov monitoring predizbornog i izbornog procesa", naveo je UOPS.

Udružena opozicija od Vučića zahteva da prestane sa novim represivnim merama i zastrašivanjem građana, koje realizuje kroz pritiske na zaposlene, medijske radnike, kao i na članove i lidere opozicionih političkih stranaka i organizacija.

http://rs.n1info.com/Vesti/a665592/UOPS-Nova-vlada-nema-legitimitet-trazimo-nove-izbore-slobodne-i-postene.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése