Oldalak

2020. november 28., szombat

A német Bundestag kiállt a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés mellett

 

Hartmut Koschyk, a Bundestag CDU / CSU parlamenti csoportjának elnöke a kisebbségek támogatását kérte (Fotó: Screenshot)

A kormánypártok javaslatára egyhangúlag elfogadott határozatban állt ki a német szövetségi parlament (Bundestag) pénteken az őshonos európai kisebbségek jogainak európai uniós(EU-) szintű védelmét sürgető Minority SafePack európai polgári kezdeményezés (MSPI) mellett.

A képviselők a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) frakciójának közös indítványát ellenszavazat és tartózkodás nélkül megszavazva felszólították az Európai Bizottságot, hogy valósítsa meg az MSPI-ben összefoglalt kisebbségvédelmi javaslatokat.

A javaslatok fontosságát indokolva rámutattak, hogy az Európai Unió több mint ötvenmillió polgára kisebbséghez tartozik, és a 24 hivatalos nyelv mellett csaknem hatvan térségi és kisebbségi nyelv él az EU-ban. Minden nyolcadik európai uniós állampolgár valamely kisebbséghez tartozik, vagy kisebbségi nyelv az anyanyelve.

Kiemelték, hogy az őshonos kisebbségek között a 12-14 milliósra becsült roma és szinti közösség a legnagyobb.

A többi között arra is rámutattak, hogy a "kettős mérce" veszélye fenyeget, hiszen míg a tagjelölt országokkal szemben igen szigorú kisebbségvédelmi elvárásokat támasztanak, az uniós csatlakozás után nincs semmiféle jogi keret, amelynek révén biztosítani lehet ezen elvárások teljesülését.

Ezért elengedhetetlen, hogy a brüsszeli bizottság és az összes többi uniós intézmény napirendjére vegye az őshonos kisebbségek helyzetének ügyét, és gondoskodjon jogaik védelméről - fejtették ki a parlamenti határozatban.

A Bundestag kiállása az MSPI mellett "a lehető legjobbkor jön, egy olyan időszakban, amikor Németország az Európai Unió soros elnöke, az Európai Bizottság elnöke pedig a német Ursula von der Leyen" - emelte ki az MTI-hez eljuttatott közleményében a kezdeményezést a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) elindító Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, Vince Loránt RMDSZ-es európai parlamenti (EP-) képviselő.

"Úgy gondolom, az EP decemberi plenáris határozata és az Európai Bizottság januári hivatalos döntése előtt az eddigi legfontosabb támogatást sikerült most megszerezni" - tette hozzá a politikus.

Az EU "Egység a sokféleségben" jelmondatára hivatkozó polgári kezdeményezés bevezetőjében rögzítik, hogy az EU alapja az emberi méltóság és az emberi jogok tisztelete, és a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság. Ezen értékek kinyilvánítása azonban nem elégséges ahhoz, hogy megelőzzék a kisebbségi jogok korlátozását és a kisebbségi nyelveket és kultúrákat veszélyeztető káros hatásokat.

A kezdeményezők elismerik, hogy a kisebbségvédelem elsősorban a tagállamok hatásköre, de úgy vélik, hogy az EU-nak többet kell tennie a nemzeti kisebbségek védelméért, mint amennyit jelenleg tesz.

Az európai polgári kezdeményezéshez 1 123 422-en csatlakoztak aláírásukkal, Magyarországon kívül Bulgáriában, Dániában, Horvátországban, Lettországban, Litvániában, Olaszországban, Romániában, Spanyolországban, Szlovéniában és Szlovákiában.

Az MSPI megfelel az eredményesség valamennyi feltételének - a többi között annak, hogy legalább hét EU-tagországból összesen legalább egymillió támogató csatlakozzék -, ami azt jelenti, hogy az Európai Bizottságnak kötelező napirendre venni az ügyet, és megvizsgálni, hogy indít-e jogalkotási folyamatot. (MTI)

https://www.vajma.info/cikk/karpat/13906/A-nemet-Bundestag-kiallt-a-kisebbsegvedelmi-europai-polgari-kezdemenyezes-mellett.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése