Oldalak

2020. november 4., szerda

Egypárti „demokrácia”

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (222.)

Október 22.
Egypárti „demokrácia”
A június 21-ei választásokon kialakult, új összetételű szerb parlament, amelyben mindössze hat (három albán és három bosnyák) ellenzéki képviselő van, Ivica Dačićot, a (miloševići) Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnökét, eddigi külügyminisztert választotta meg elnöknek.

 

Pásztor Bálint Kovács Elvirának és Ivica Dačićnak is gratulált[1]

 

Pásztor Bálint, a véemesz pártelnök fia, a párt parlamenti képviselőcsoportjának nevében támogatta Ivica Dačićnak a szerb parlament elnökévé választását.

Felszólalását egy olyan Halid Bešlić idézettel kezdte, mellyel 2012. július 26-án is gratulált Ivica Dačićnak, akit akkor a kormányfői tisztségre neveztek ki:

Ko bi rek’o čuda da se dese, pa Miljacka mostove odnese próbált szellemeskedni a junior Pásztor.

[Ki mondta volna, hogy történhetnek csodák, és a Miljacka hidakat sodorhat el][2]

A VMSZ-es képviselő Dačić három évtizedes gazdag politikai múltját méltatta és hangsúlyozta, hogy a parlament elnöki tisztsége a második legmagasabb rangú pozíció az országban, majd „sok sikert kívánt” neki és azt mondta, „számíthat a vajdasági magyarok támogatására”[3] (már akiket a junior Pásztor képvisel!).

Az egyedüli jelölt Dačić megválasztását a 250 tagú képviselőház jelen lévő 226 képviselője közül 225-en támogatták. Egyedül Vladan Glišić független képviselő szavazott ellene, mert úgy véli, hogy „a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnökére nagyobb szükség van a külügyminiszteri poszton, mint a parlament protokoláris tisztségében”.[4]

A Sulejman Ugljanin Szandzsák Demokratikus Akció Pártjának (SDA) képviselői nem támogatták Dačić jelölését. Shaip Kamberi elmondta, hogy „Dačić ahhoz a politikai elithez tartozik, amely a volt JSZSZK-ben véres háborúkat váltott ki, amelyek kihatottak a nemzeti kisebbségek helyzetére is”, mondván, hogy az „kedvezőtlen”. Elmondása szerint „Dačić a nyilvánosság előtt a koszovói albánok ellen elkövetett háborús bűnök leplezését és a szerbiai titkos tömegsírok fel nem tárását idézi”.[5]  

Ennek a parlamentnek az egyik alelnökévé választották Kovács Elvirát is, aki „2015 óta a VMSZ alelnöke, külügyi titkára”,[6] 2016 és 2019 között pedig Szerbiában a „legdrágább képviselő volt”,[7] Pásztor Bálint, a pártelnök fia pedig pedig „ugyanabba a parlamenti bizottságba került, mint a magyargyűlölő Jovanov és a szélsőséges Pajkić”![8]

– A haladók megválasztották a sajátjaikat és azokat, akik ilyeneknek érzik magukat” – közölte a Danas c. belgrádi napilap a címoldalán.[9]   

Mindebből jól látható, hogy a szerbiai parlamentben az SDA albán párton kívül nincs más ellenzék, és az is, hogy Szerbiában a demokrácia gyakorlatilag egypárti. Ehhez asszisztál a VMSZ!

 

 

Október 29.

Szijjártó Vučićot dicséri

Magyarország számára remek hír, hogy az eddigi kormányzó koalíció folytatja a munkáját Szerbiában, és még ennél is jobb hír, hogy számít a vajdasági magyarok részvételére a kormányzatban – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban.[10]

Hozzátette: a vajdasági magyarok részvétele a kormányban biztosítja azt, hogy a helyi magyarság véleménye továbbra is számítson, amikor Szerbia jövőjéről van szó.

– Az a tény, hogy a vajdasági magyarok továbbra is részét képezik a kormányzó koalíciónak, kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a két ország gazdasági, kereskedelmi, energetikai és migráció elleni együttműködése a jövőben is szoros legyen – fűzte hozzá.[11]

 

 

Szijjártó Péter a Szerb Haladó Párt (SNS) nagygyűlésén Belgrádban (Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt)

 

Szijjártó „dicsérő szavakkal illette Aleksandar Vučić szerb elnököt, amiért figyeli és fontosnak tartja a vajdasági magyarság véleményét. Mint kifejtette, Magyarország rendkívül elégedett azzal, hogy a vajdasági magyarság képviselői a hatalmi koalíció részét képezik”. – Vučić elnök hozzáállása fontos alapja annak a jó együttműködésnek, ami a két országot jellemzi – nyilatkozta Szijjártó a Prva televíziónak megismételve, Magyarország síkraszáll Szerbia eurointegrációjának felgyorsításáért és úgy véli, az EU érdeke legalább annyira, hogy Szerbia a tagjává váljon, mint Szerbiának, hogy az unió része legyen.

– Nem igazságos, hоgy a koszovói kérdés megoldása előfeltétele Szerbia uniós csatlakozásának vagy az integráció felgyorsításának – jelentette ki a magyar külügyminiszter a Prva televíziónak nyilatkozva. „Nem igazságos, hogy ez előfeltétel legyen, és nem is lehet”, tette hozzá.

Szijjártó szerint kár, hogy Szerbia az idei évben nem nyitott meg egyetlen fejezetet sem az uniós csatlakozási tárgyalások során, de – hangsúlyozta – ez az EU szégyene és nem Szerbiáé.[12]

 

Szijjártó Péter szerbiai nyilatkozatai és a szerb vezetőséggel/politikával való elragadtatása nem mostani és már senkit sem lep meg.  Nem véletlenül mondta/szólta el magát még külügyminiszter korában Ivica Dačić, hogy „Szijjártó jelenleg a legnagyobb szerb a nemzetközi kapcsolatokban, mert erősen és hangosan védi Szerbiát”.[13] Tegyük hozzá: a délvidéki/vajdasági magyar közösség kárára.

Mi történik akkor, ha Vučić történetesen megbukik, ami előbb-utóbbi bekövetkezik? [Ničija (sveća) ne gori do zore/Senki gyertyája nem ég hajnalig] – mondják a szerbek.] Hogyan fog akkor az új szerb vezetőség viszonyulni Szijjártóhoz, Magyarországhoz, és nem utolsó sorban az itteni magyar közösséghez? A magyar külügyminiszter erre nem gondol? Nagyon is kérdéses, tehát, „jó hír”-e, hogy a vajdasági magyarok részt vesznek a haladók irányította kormányban.

A délvidéki/vajdasági magyar közösség helyzetét semmiféleképp nem szabad „Vučić elnök hozzáállásától” függővé tenni. Az itteni magyar közösség őshonos és mindazon jogok megilletik, amelyek az ilyen közösségeknek/a nemzeti kisebbségeknek a nemzetközi jog, a nemzetközi sokoldalú és kétoldalú szerződések alapján jár. Ez nem attól függ, hogy éppen ki a regnáló köztársasági elnök, vagy milyen politikát folytat! A nyilatkozatából ítélve, Petyának, nem ez a fő erőssége.

Amikor Koszovóról beszél, Szijjártó elfelejti, hogy Koszovó függetlenségét Magyarország (és még 21 uniós tagország a 27 közül, valamint a világ további 80 országa) elismerte.[14] Ugyancsak figyelmen kívül hagyja, hogy az Európai Unió – amelynek Magyarország is a tagja – nem vehet fel olyan országot a soraiba, amelyiknek viszonya rendezetlen a szomszédaival.

A magyar miniszter „az EU szégyenének tartja”, hogy Szerbia az idei évben nem nyitott meg egyetlen fejezetet sem az uniós csatlakozási tárgyalások során. Nem éppen Szerbián múlott, hogy nem teljesítette a fejezetek megnyitáshoz szükséges feltételeket? Nem olvasta az EU 2020. évi jelentését[15] Szerbia haladásáról? Szijjártó nem az EU közös külpolitikáját képviseli!


BOZÓKI Antal
Torda, 2020. november 4.


[1] Pásztor Bálint Kovács Elvirának és Ivica Dačićnak is gratulált (Videó)
https://szabadmagyarszo.com/2020/10/22/pasztor-balint-kovacs-elviranak-es-ivica-dacicnak-is-gratulalt/, 2020. október 22.
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Lidija Valtner – M. S.: Naprednjaci birali Ivicu Dačića, a hvalili Vučića [A haladók Ivicu Dačićot választották, de Vučićot dicsérték]. Danas, 2020. október 23. 3.
[5] Uo.
[6] Kovács Elvira https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/kovacs-elvira és Miklós Hajnalka: „Az euróintegrációban vagyunk érdekeltek”. Magyar Szó, 2020. október 24. 58.
[7] Kovács Elvira a „legdrágább” parlamenti képviselő Szerbiában https://szabadmagyarszo.com/2020/06/20/kovacs-elvira-a-legdragabb-parlamenti-kepviselo-szerbiaban/
[8] Szégyen: Pásztor Bálint ugyanabba a parlamenti bizottságba került, mint a magyargyűlölő Jovanov és a szélsőséges Pajkić https://delhir.info/2020/10/26/szegyen-pasztor-balint-ugyanabba-a-parlamenti-bizottsagba-kerult-mint-a-magyargyulolo-jovanov-es-a-szelsoseges-pajkic/
[9] Lidija Valtner: Naprednjaci izabrali svoje i one koji se tako osećaju [A haladók megválasztották a sajátjaikat és azokat, akik ilyeneknek érzik magukat]. Danas, 2020. október 26. 1., vagy https://www.danas.rs/politika/naprednjaci-izabrali-svoje-i-one-koji-se-tako-osecaju/, 2020. október 26. 08:00 - 13:05
[10] Magyarország üdvözli a vajdaságiak kormányzati részvételét
https://hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2020/10/29/magyarorszag-udvozli-hogy-az-uj-szerb-kormanyban-is-helyet-kapott-a-vajdasagi-magyarsag, 2020. október 29. 15:54
[11] Uo.
[12] Szijjártó: Vučić elnöknek a vajdasági magyarság iránti hozzáállása a jó együttműködés alapja
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/25770/Szijjarto-Vucic-elnoknek-a-vajdasagi-magyarsag-iranti-hozzaallasa-a-jo-egyuttmukodes-alapja.html, 2020. október 31. 20:20; (-): 2022 tavaszán vonaton is Szeged és Szabadka között?! Magyar Szó, 2020. október 28. 4., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4442/kozelet/228773/2022-tavasz%C3%A1n-vonaton-is-Szeged-%C3%A9s-Szabadka-k%C3%B6z%C3%B6tt!.htm, 2020. október 29., 20:18 és Szijjártó: Nem tisztességes, hogy Koszovó legyen Szerbia EU integrációjának feltétele https://szabadmagyarszo.com/2020/11/01/szijjarto-nem-tisztesseges-hogy-koszovo-legyen-szerbia-eu-integraciojanak-feltetele/
[13] Dačić: Sijarto je najveći Srbin u međunarodnim odnosima, jer snažno i glasno brani Srbiju [Dačić: Szijjártó jelenleg a legnagyobb szerb a nemzetközi kapcsolatokban, mert erősen és hangosan védi Szerbiát] https://www.youtube.com/watch?v=EIjimb8PtDI
(Tanjug ) Dačić: Sijarto najveći Srbin u međunarodnim odnosima [Dačić: Szijjártó jelenleg a legnagyobb szerb a nemzetközi kapcsolatokban, mert erősen és hangosan védi Szerbiát] http://www.rtv.rs/sr_lat/politika/dacic-sijarto-najveci-srbin-u-medjunarodnim-odnosima_906526.html, 2018. április 3.12.25
[14] Koszovó függetlenségét elismerő országok https://hu.wikipedia.org/wiki/Koszov%C3%B3_f%C3%BCggetlens%C3%A9g%C3%A9t_elismer%C5%91_orsz%C3%A1gok
[15] European Commission: Serbia Report 6. 10. 2020. https://ec.europa.eu/neighbourhood-enlargement/sites/near/files/serbia_report_2020.pdf

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése