Oldalak

2020. november 17., kedd

Fenyegető falfirka Tiszakálmánfalván

 A Kör épületét felújítják, rendezik a környezetét, kivágták a korhadt gesztenyefákat – ezekre reagált a firkáló

 2020. november 16., 08:22 >> 2020. november 16., 23:26

Szombatra virradó éjjel ismeretlen elkövető fenyegető hangnemű üzeneteket firkált a tiszakálmánfalvi Katolikus Kör épületének falaira. A házon, amelyikben a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület működik, és amelyben a tájház is helyet kapott, most átfogó tatarozás folyik, a munkálatok keretében nagyjából egy hónappal ezelőtt kivágták az utcai részen lévő, kiöregedett, korhadt és veszélyessé vált gesztenyefákat is. A firkáló üzenetéből arra lehet következtetni, hogy ezt nehezményezi, és hogy emiatt emlegeti a házban tevékenykedők „halott édesanyját”. Kiss Gyula, aki az újvidéki képviselő-testületben a Vajdasági Magyar Szövetség színeiben tanácstagként vesz részt a munkában és a peremvárosi falu vezetésében is aktív, elmondta, hogy az esetet jelentették a rendőrségnek, jegyzőkönyv készült és megindult a nyomozás.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

– A kérdéses fákat a Városi Kertészet engedélyével vágattuk ki, elrohadt a törzsük, veszélyessé váltak. Helyükre újakat ültetünk. Valószínű, hogy a péntek esti mulatozás után valaki a fiatalok közül ilyen módon vezette le energiafeleslegét. Nagyon rossz üzenetet küldött, a ház az egyházé, itt művelődési műsorokat szervezünk. Ha azonosítjuk az elkövetőt, és megbüntetjük, az kemény üzenet lesz azoknak, akik sajnos hasonlóképpen gondolkodnak. Szerintem nem a fák kivágása, hanem az épületünk felújításának ténye vezetett az indulat ilyen módon történő kifejezéséhez. Sajnálom – mondta Kiss Gyula.

A helybeliek elmondták, hogy reggel vették észre a feliratot, megrökönyödtek, elszomorította őket. Elhiszik, hogy gyerekek firkáltak, de felteszik a kérdést: kitől tanulták azt, amit a falra felfirkáltak? A fák rothadtak voltak belülről, kivágásra érettek. Azt mondják, hogy ilyen üzenetekkel még térségünk legsötétebb időszakaiban sem találkoztak a faluban.

Az 1312 feliratra Újvidéken gyakran ráfutunk, a szám az angol A. C. A. B. betűknek az ábécé-beli sorszámára utal, a rövidítés pedig szabad fordításban a „mindegyik zsaru gazember” sértő üzenetet takarja. Az amerikai nagyvárosokban a különböző bandák kommunikációs módszeréről van szó, de nálunk gyakran használják lázadó fiatalok is, akik majmolják a nyugati trendeket.

szb

Magyar Szó, 2020. novedmber 16. 4., vagy

https://www.magyarszo.rs/hu/4457/vajdasag/229815/Fenyeget%C5%91-falfirka-Tiszak%C3%A1lm%C3%A1nfalv%C3%A1n.htm

 

Átmeszelték a tiszakálmánfalvi falfirkákat

2020. november 17., 09:01

A Katolikus Kör épülete előtt nagyjából egy hónappal ezelőtt kivágták a gesztenyefákat, szombat virradóra ismeretlen személy fenyegető hangnemű üzeneteket firkált a falra – a durva üzenetből arra lehetett következtetni, hogy a fákat hiányolja. A házon, amelyikben a Kör működik, és amelyben a helyi népi múzeum is helyet kapott, most átfogó tatarozás folyik. Az esetről a rendőrség jegyzőkönyvet készített, nyomozást indított, tegnap délutánig fejleményekről e téren nem tájékoztatták sem a nyilvánosságot, sem a falfirkálásról bejelentést tevőket. A falubeliek szombaton délután lefestették a falfirkákat, mert nem akarták, hogy ennyire csúnyán nézzen ki a Kör fala.

szb

https://www.magyarszo.rs/hu/4457/vajdasag_ujvidek/229889/%C3%81tmeszelt%C3%A9k-a-tiszak%C3%A1lm%C3%A1nfalvi-falfirk%C3%A1kat.htm

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése