Oldalak

2020. november 23., hétfő

Nemzeti kisebbségpolitikai pálfordulás?

A nemzeti közösségek „hatékony részvétele” a közéletben nemzetközi követelmény!


A koronavírus- járvánnyal kapcsolatos kijelentések mellett a sajtószabadság, a koszovói helyzet, a regionális kapcsolatok, a gazdasági fejlődés témájáról is szó volt Aleksandar Vučićnak (AV) a nyilvánossághoz intézett november 12-ei beszédében.[1]
A szerb elnök kitért arra is, hogy „maga kérte a kisebbségek jelenlétének fokozását a köztársasági és a tartományi kormányban egyaránt, valamint méltatta a Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével megvalósított együttműködést is, s bejelentette, hogy aláírják a két párt közötti koalíciós megállapodást”.[2]

A VMSZ és a SZHP elnöke a koalíciós szerződés (november 13-ai) aláírásakor  
(Fotó: Tanjug)

A nemzeti közösségek „hatékony részvétele a kulturális, szociális és gazdasági életben, valamint a közügyekben” nemzetközi követelmény, amit a számos nemzetközi egyezmény is tartalmaz.
Az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló – Szerbia által 2001. szeptember 1-jén ratifikált – keretegyezményének 15. cikkében – „a Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy megteremtik a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára azokat a feltételeket, amelyek a kulturális, a társadalmi és a gazdasági életben, valamint a közügyekben – különösképpen az őket érintőkben – való részvételhez szükségesek”.[3]
A Keretegyezmény Tanácsa Bizottságának 2008. május 5-ei kommentárja[4] részletesen ismerteti a nemzeti kisebbségek hatékony részvételével kapcsolatos „nemzetközi standardokat” is.
Az I. rész bevezetőjének 1. pontja megállapítja, hogy „a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek hatékony részvétele a közélet különféle területein alapvető fontosságú a társadalmi kohézió biztosítása és egy valóban demokratikus társadalom kialakítása szempontjából”.[5]
A kommentárnak a közügyekben való részvételre vonatkozó részében az áll, hogy „a közigazgatásnak, az igazságszolgáltatásnak, a rendfenntartó szerveknek és a végrehajtó testületeknek a lehetőségekhez mérten tükrözniük kell a társadalom sokszínűségét. A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek felvételét a közszférába ezért segíteni kell.”[6]
A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságainak védelméről szóló 2002. évi törvény 4. szakasza (Az egyenrangúságot biztosító intézkedések) alapján a Szerb Köztársaságnak is biztosítani kell(ene) „a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek politikai életben való hatékony részvételének feltételeit, a nemzeti kisebbségek képviselőinek részvételének feltételeit a Népképviselőházban és részarányos képviseletük feltételeit az autonóm tartományok és helyi önkormányzati egységek képviselő-testületeiben, a törvénnyel összhangban”.[7] (A törvényt összehangolni kellene az idézett kommentárral!)
Így, Vučićnak és Pásztornak nincs, tehát, erről mit egyezkedni! A nemzetközi egyezményeket és a törvényeket alkalmazni kell a gyakorlatban!

A 2000 utáni szerb kormányok több határozatot is hoztak, de a tartományban is több jogszabály rendelkezik a nemzeti kisebbségek részvétele javításának szükségességéről a közéletben. Vojislav Koštunica kormánya, például, 2006. május 11-én, Záradékot fogadott el „a nemzeti kisebbségekhez tartozók részvételének növelésére vonatkozó intézkedésekről az államigazgatási szervekben”.[8]
Ezek a jogszabályok azonban mind a mai napig nem hoztak eredményt. A „részarányos képviselet” például, köztársasági, tartományi, de önkormányzati szinten, majd húsz év után sem valósult meg! A probléma abban van, hogy meghozzák a törvényt, aztán pedig megfeledkeznek róla, majd valamiféle „pártközi megállapodást” kötnek ugyanarról, majd eredménynek mutatják be!
Nem csoda, hogy erre a problémára rendszeresen figyelmeztetik Szerbiát az Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló jelentésekben. Ezért, AV-nak most szüksége van a nemzeti kisebbségekre és a szavazataikra – a saját önkényuralmi és az ország nem demokratikus imázsának a megváltoztatása érdekében.
Amikor, tehát, AV a „kisebbségek jelenlétének fokozásáról” beszél „a köztársasági és a tartományi kormányban”, ez mögött Szerbia több mint húsz éves nemzetközi kötelezettsége teljesítésére való utalást, nem pedig valamiféle új, kisebbségbarát/kisebbségpártoló politikáját, pálfordulását kell érteni!
A vémeszes államtitkárok kinevezésével – akik egyébként sem tagjai a szerb kormánynak – néhány párttag zsíros fizetéshez jut
ugyan, de javul-e a közösség helyzete?
Ez mellett, fontos megjegyezni, hogy a kisebbségek hatékony részvételének követelménye nem csak „a köztársasági és a tartományi kormány” összetételére vonatkozik, hanem a „kulturális, a társadalmi és a gazdasági élet” minden területére. Ezt azonban AV és Pásztor már nem említették! Hol vagyunk mi még ettől?
Probléma az is, hogy a magyar közösség politikai képviselői vagy nem ismerik a nemzetközi kisebbségjogi kötelezettségeket/„standardokat”, vagy nem tájékoztatják azokról a nyilvánosságot. Ezzel – akarva akaratlanul – lassítják, megnehezítik, vagy éppen ellehetetlenítik a közösségi jogok érvényesítését!

BOZÓKI Antal
Torda, 2020. november 22.


[1] v-ár: Megoldást találni mielőbb. Magyar Szó, 2020. november 13. 4.
[2] Uo.
[3] Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről. EURÓPA TANÁCS. Európai Szerződések, ETS No. 157, https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99900034.TV
[4] Kommentár a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek hatékony részvételéről a kulturális, szociális és gazdasági életben, valamint a közügyekben, Strasbourg, 2008. május 5. ACFC/31DOC(2008)001, https://rm.coe.int/16800bc7ee
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] A Törvény a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságainak védelméről. A JSZK Hivatalos Lapja, 11/02. szám, Szerbia és Montenegró Államközösség Hivatalos Lapja, 1/03. szám – Alkotmányos Alapokmány és a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 72/09. szám – másik törvény, 97/13. szám – AB és 47/2018. szám https://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[8] „Zaključak o merama za povećanje učešća pripadnika nacionalnih manjina u organima uprave” [Záradék a nemzeti kisebbségekhez tartozók részvételének növelésére vonatkozó intézkedésekről az államigazgatási szervekben] Službeni glasnik RS [az SZK Hivatalos Közlönye], 2006. május 12. 40. sz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése