Bozóki Antal (hon)lapja

Oldalak

▼

2020. december 23., szerda

Idáig vezetett a VMSZ semmittevése: Szerb nacionalisták védenék meg az idős majdányiakat a migránsoktól

 
2020-12-23

A Majdány-Rábé Helyi Közösség lakossága szerint a folyamatos ígérgetés ellenére még mindig 1500-2000 migráns tartózkodik a falvaikban.

Betörnek a házakba, rabolnak, megrongálják a zömében idős magyar polgárok vagyonát, akik állandó rettegésben élnek.

A boltig is alig mernek elmenni. Elmondásuk szerint

a migránsok gyakran abnormálisan viselkednek. Előfordult, hogy részeg állapotban meztelenre vetkőztek, üvöltöztek, házakat foglaltak el.

Mintegy 15 üres házba költöztek be. A lakosság attól tart, hogy még többen érkeznek, hiszen olykor a rendőrség kíséretében jönnek, tehát védelmet élveznek.

Igaz, nemrég katonák érkeztek a falvakba, hogy eltávolítsák a bevándorlókat, de kétszer annyian maradtak, mint ahányan távoztak.

A VMSZ semmittevése azt eredményezte, hogy Majdányba látogatott a szerb nacionalista Népi Őrjárat (Narodna patrola) nevű szervezet néhány tagja, akik – kihasználva a szerb hatalomhoz tartozó pártok passzivitását – migránsoktól való védelmet és segítséget ígértek az idős majdányi magyar polgároknak.

A rendhagyónak mondható alábbi videó a Népi Őrjárat tagjai és a helyi polgárok közötti beszélgetést tartalmazza: https://www.youtube.com/watch?v=_Wf0mds5CKs

(srbin.info, srbijadanas.net nyomán)

F. F. 

https://delhir.info/2020/12/23/idaig-vezetett-a-vmsz-semmittevese-szerb-nacionalistak-vedenek-meg-az-idos-majdanyiakat-a-migransoktol/

Bozóki Antal dátum: 9:08
Megosztás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

‹
›
Főoldal
Internetes verzió megtekintése

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése
Üzemeltető: Blogger.