Oldalak

2020. december 15., kedd

Saját alapítványának ítélt meg 1.000.000 dinárt egy VMSZ-es tanácsnok

 

Kiss Gyula (Fotó: vmsz.org.rs)

A művélődési események támogatására kiírt újvidéki városi pályázaton Kiss Gyula VMSZ-es tanácsnok, a művelődési és tájékoztatási tanács elnökeként 1.000.000 dinárt ítélt meg az Európa Alapítványnak, melynek élén ő maga áll.

A pályázati dokumentáció szerint még egy olyan egyesület számára hagyott jóvá hasonló összeget, amelyben, hivatalosan elérhető életrajza szerint vezető tisztséget tölt be.

A Cégnyilvántartó Ügynökség (APR) adatai szerint Kiss Gyula annak az Európa Alapítvány igazgató bizottságának az elnöke, amely a városi pályázaton egymillió dinárt nyert a Zenei fragmentumok – két hangverseny elnevezésű projektjével.

A pályázaton összesen 90 beadványt bíráltak el pozitívan, de zömüknek 200.000 dinár körüli összeget hagytak jóvá, bizonyos szervezeteknek pedig 100.000 dinárt ítéltek meg.

Az Európa Alapítvány mellett az újvidéki Petőfi Sándor MMK számára is egymillió dinárt hagytak jóvá, a Karácsonyi rendezvények megszervezéséhez. A tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor ME pedig 850.000 dinárt nyert az Ádvent, a karácsonyra való felkészülés ideje elnevezésű projektumával.

Mindezzel nem is lenne semmi gond, ha a nyertes pályázók nem kapcsolódnának Kiss személyéhez. A VMSZ honlapján olvasható hivatalos önéletrajz szerint ugyanis Kiss Gyula a VMSZ tiszakálmánfalvi szervezetének az elnöke. Ugyanitt olvasható az is, hogy ő az újvidéki Európa Alapítvány kuratóriumának tagja, a tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület felügyelő bizottságának tagja és a tiszakálmánfalvi Földműves Szövetkezet volontőr igazgatója.

A volontőrködés mellett Kiss Gyula tanít is, mégpedig a futaki mezőgazdasági iskolában. A Vajdasági Magyar Szövetségnek 2004 óta tagja.

A városi képviselő-testületbe a VMSZ  listáján jutott be, pártja a szavazatok 1, 97 százalékával két mandátumot szerzett. Kiss Gyula és Ladisity Melinda tanácsnokokhoz időközben csatlakozott a SNS-ből a VMSZ-be átigazolt Milorad Reljić, majd ők hárman megalakították a Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István elnevezésű tanácsnoki csoportot, amelynek Kiss Gyula lett a frakcióvezetője. A tanácsnoki csoport megalakításával immár minden megtartott frakcióülésért jogosultak napidíjat, és egyéb juttatást felvenni.

https://szabadmagyarszo.com/2020/12/14/sajat-maganak-itelt-meg-1-000-000-dinart-egy-vmsz-es-tanacsnok/ és

Súlyos! A VMSZ-es tanácsnok saját alapítványának egymillió dinárt ítélt oda

https://delhir.info/2020/12/14/a-vmsz-es-kader-sajat-maganak-itelt-oda-1-millio-dinart/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése