Oldalak

2020. december 20., vasárnap

Szájára vette a délvidéki magyarokat Arkan volt harcostársa és Legija nagybácsija: „Miért beszélnek magyarul Szerbiában?”

 
Mihajlo Ulemek  Mihajlo Ulemek (fotó: glas-javnosti.rs)

Szerbia egyik leghírhedtebb bűnözője, az úgynevezett Különleges Műveleti Egység (JSO) volt parancsnoka Milorad Ulemek Legija negyven évig tartó börtönbüntetését tölti. Mint ismeretes, Zoran Đinđić néhai miniszterelnök elleni gyilkos merénylet megszervezése, Ivan Stambolić néhai szerb elnök elrablása és meggyilkolása, illetve Vuk Drašković egykori ellenzéki vezető ellen elkövetett merénylet miatt ítélték el.

Volt kitől tanulnia. Nagybácsija, Mihajlo Ulemek, az Arkan-féle Szerb Önkéntes Gárda nevű szervezet „ezredeseként” fejtette ki morbid tevékenységét. (Nem nehéz elképzelni, miket művelhetett a különböző balkáni harctereken és településeken egyaránt.)

Ezt a nyomasztó nagyszerb kreatúrát előszeretettel futtatják a nacionalista-soviniszta alternatív You Tube-os csatornák, sőt, a nemzeti frekvenciával rendelkező Happy TV is.

Legutóbb a Glas ukratko c. You Tube-műsorban

nemtetszésének adott hangot, amiért „egy 17 éves lány Ada kellős közepén azt mondta neki, hogy „nem tudom”, vagyis csak magyarul beszélt.”

(Nem derült ki, egyáltalán miért kellett volna egy fiatal lánynak társalognia Ulemekkel.)

Akárhogy is, az „ezredes” magyarázatot kért a lány apjától, aki azt válaszolta neki, hogy gyermeke magyar, mint ahogyan a barátai is magyarok, valamint magyar iskolába jár. Ennélfogva nem látja annak okát, hogy szerbül beszéljen.

Ulemek szörnyülködve állapította meg: „Ha a szerbek megengedik, hogy valaki, aki szerb állampolgár, ne beszéljen szerbül, meg is érdemlik, hogy mások levizeljék őket.” 


https://delhir.info/2020/12/20/szajara-vette-a-delvideki-magyarokat-arkan-volt-harcostarsa-es-legija-nagybacsija-miert-beszelnek-magyarul-szerbiaban/

 

Drámai olvasói levél: „Ulemeknek számos sötét magyarellenes nyilatkozata és cselekedete volt”

 

Egyik olvasónk reagált a Szájára vette a délvidéki magyarokat Arkan volt harcostársa és Legija nagybácsija: „Miért beszélnek magyarul Szerbiában?”című írásunkra.

A levelet teljes egészében, módosítások nélkül tárjuk önök elé, kivéve az utolsó két kihagyott mondatot, mert azok alapján Mihajlo Ulemek esetleg beazonosíthatná a levélírót, ami veszélybe sodorhatná őt.

Egyúttal felszólítjuk a VMSZ-t – ha még egyáltalán magyar pártnak tartja magát – kezdeményezzen vagy indítson vizsgálatot a leírtak kapcsán, valamint akadályozza meg Ulemek és a hasonszőrűek verbális ámokfutását, amelyet a délvidéki magyarok ellen (mostanában is) folytatnak.

A VMSZ-nek ehhez megvan minden eszköze: pénz, infrastruktúra, kapcsolatok, képviselők, államtitkárok.

Persze, tisztában vagyunk azzal, hogy a VMSZ-t legkevésbé sem érdekli magyarjaink veszélyeztetettsége, de mi ezúttal is alkalmat adunk neki, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét.

Íme a drámai, hátborzongató jelenségeket megvilágító levél:

„Sziasztok!

Mihajlo Ulemekkel kapcsolatban írok.

Ő már többször is szájára vette a délvidéki magyarokat.

Sőt, szerintem nem kizárt, hogy a csapata ölt is magyarokat a horvát háborúban.

A hágai törvényszék kihallgatta Ulemeket. Ugyanis Erdődben, ahol az „Arkan tigriseinek” volt az alaptábora, tűntek el magyarok.

Többeket is összeszedtek a faluból és környékéről, akik utána nem tértek haza.

Szénási Mária odament érdeklődni Ulemek csapatához, hogy hol a fia? Utána ő is eltűnt. Ezzel kapcsolatban hallgatta ki a hágai bíróság embere Ulemeket, aki persze azt mondta, nem tud semmit. Nem érintett a dologban, nyilatkozta.

Továbbá Vukovár város elestekor Arkan és Mihajlo Ulemek egy hangár végében beszélgettek. Arkan meghallotta, hogy a hangár másik részén valakik nem beszélnek szerbül. Arkan megkérdezte Ulemekot, milyen nyelvet beszélnek ezek? Erre ő: „mađarski”. Ekkor Arkan utasítást adott, hogy a sok újvidéki magyarral teli korpuszt távolítsák el onnan.

Ennek az Ulemeknak egyébként is voltak kijelentései velünk magyarokkal kapcsolatban.

Szerinte a „mađari” áruló és besúgó nép. Azt mondta, őt is képesek lennének feljelenteni az ópázovai magyarok (ahonnan Ulemek származik).

Ott már csak néhány magyar él.

Az adai esetet már jóval korábban elmesélte. Mostani nyilatkozata csak egy rövid töredéke volt a történteknek.

Mintegy 20 éve Ulemek Adára látogatott, hogy birkát vegyen („jaganjce da kupim”), a háznál az apuka hátul volt az állatoknál. Ulemek kiabált a kapu előtt, a házigazdát kereste és annak 17 éves lánya jött ki a házból. A „pukovnik” megkérdezte: hol az apád? Majd a lány azt mondta, hogy „nem tudom”.

Én ennyit tudok erről az átok emberről.”


https://delhir.info/2020/12/21/dramai-olvasoi-level-ulemeknek-szamos-sotet-magyarellenes-nyilatkozata-es-cselekedete-volt/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése