Oldalak

2020. december 30., szerda

VMDK: Alakoskodik a hatalom

 

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége  „Alakoskodó hatalom: európai pénzek igen, európai értékek nem” címmel jelentetett meg közleményt, amelyet változtatás nélkül közlünk:

„Az elmúlt két napban tanúi lehettünk annak, hogyan kezeli Vučić-Dačić-Pásztor kormánya az Európai Bizottság Szerbiáról szóló jelentését. Napokon keresztül arról akartak meggyőzni bennünket, hogy az ország EU csatlakozásának kezdete óta legrosszabb jelentés – semmiség, az idei évben elmaradt fejezetek megnyitása, vagy éppen lezárása – valójában siker, a népképviselőknek kiosztott záradék javaslata meg egyenesen az EU záradékát tartalmazza – ami messze van az igazságtól. A valós problémákkal való szembenézés helyett, inkább a belföldi politikai használatra – kirakatot fényeznek.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) számára mindez megerősítette azon álláspontját, hogy a jelenlegi hatalmi koalíciónak se tudása, se kapacitása nincs a szükséges reformok véghezviteléhez.

Az alakoskodó hatalmat csak két dolog érdekli: mindenáron hatalmon maradni és az európai pénzeket dézsmálni. A vele járó európai értékek már kevésbé számítanak.

A parlamenti vita során elhangzottak szerint a VMDK számára különösen aggasztó azon kisebbségi politikusok fellépése, akik Magyarország Kormányára, vagyis annak külügyminiszterére hivatkozva megvezetik a közvéleményt, majd elfogadhatatlan módon kioktatják azokat a kisebbségi képviselőket akik rámutatnak a jelenlegi kormány adósságára a nemzeti kisebbségek / nemzeti közösségek felé, rámutatnak a meglévő törvények foghíjas és kettős mérce szerinti alkalmazására, rámutatnak a megfelelő törvényes keret elmaradására a nemzeti kisebbségek / közösségek nyílt és rendezetlen kérdéseinek orvoslására, letagadván közben még azt is, hogy mindezt az EU is felrója Szerbiának.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége úgy véli egyre nyilvánvalóbb ezen politikai alakulat valós szerepköre a haladók játszmájában: fényezni az EU-nak fenntartott kirakatot és közben tisztára mosni a radikális, háborús uszítók batyuját.

Meggyőződésünk, hogy ez a politika téves mert úgy akarja bevezetni Szerbiát az EU-ba, hogy közben mellőzi közösségünk alapvető érdekeit.”

VMDK Press                                                                                                         

Óbecse, 2020. 12. 30.

https://szabadmagyarszo.com/2020/12/30/vmdk-alakoskodik-a-hatalom/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése