Oldalak

2021. január 29., péntek

Pásztor Bálint a parlamentben: Miért kell PCR-teszt a Magyarországról történő visszatéréskor? (Videó)

 

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője és frakcióvezetője a képviselőház csütörtöki ülésén a menekültkérdéssel és a szerb-magyar határhelyzettel kapcsolatban intézett kérdéseket Ana Brnabić kormányfőhöz.

A politikus rámutatott, hogy Majdány-Rábé területén mintegy 500 illegális bevándorló tartózkodik állandó jelleggel. A menekültek jelenléte pedig félelmet kelt a főként idősek által lakott észak-bánáti településeken.

– Az illegális migránsok nemcsak az üres házakba mennek be, hanem olyanokba is, ahol emberek laknak. Felgyújtják a házakat, a polgárok pedig félnek. A menekülteket taxisok szállítják oda. Úgy vélem, az országnak lépéseket kellene tennie ebben a kérdésben, mert fontos a polgáraink biztonsága. Hasonló a helyzet Magyarkanizsa községben, Szabadka város területén, valamint a nyugat-bácskai településeken is – hívta fel a figyelmet a VMSZ frakcióvezetője.

Ana Brnabić kormányfő megígérte, kérni fogja, hogy a csendőrség tagjait vezényeljék ki azokra a területekre, ahol a menekültek problémákat okoznak. Hozzátette, minden migránsnak a befogadóközpontban a helye.

Pásztor Bálint második kérdése a Magyarországról Szerbiába utazás feltételeire vonatkozott, amely nagyszámú, Magyarországon dolgozó, tanuló, vagy üzleti tevékenységet folytató vajdasági magyart érint.

Miért kell továbbra is PCR-teszt a Magyarországról történő visszatéréskor, amikor ugyanez nem szükséges azoknak az embereknek, akik Észak-Macedóniából, Albániából, Bosznia-Hercegovinából, Montenegróból utaznak be, és Bulgáriából, amely ugyanúgy az Európai Unió tagállama, mint Magyarország?

– tette fel a kérdést a politikus.

A miniszterelnök a határátlépésre vonatkozóan elmondta, kezdeményezi majd, hogy a válságstáb ülésén vizsgálják felül a Magyarországról Szerbiába való beutazás szabályait.

– Megkérem a válságstáb orvosi részét, hogy vizsgálja meg a jelenlegi magyarországi mutatókat, és a szerbiai paramétereket, és mindent megteszünk, hogy amennyiben az biztonságos, és nem látunk valamilyen túlzott kockázatot, akkor ugyanazt, ami most Bulgáriára érvényes, és a nyugat-balkáni országokra, legyen érvényes Magyarországra is, amely valóban a mi legjobb partnerünk gazdasági, politikai és minden egyéb területen is.

Megígérem, hogy dolgozok ezen

– válaszolta Ana Brnabić.

Pásztor Bálint viszontválaszában egyrészt arra szólította fel a kormányfőt, hogy akadályozzák meg az embercsempészettel foglalkozó taxisok tevékenységét, valamint arra kérte, győzze meg a válságstáb orvosi részét, hogy enyhítsenek a Magyarországról való beutazás szabályain.

A szerbiai válságstáb pénteken ül össze.

https://szabadmagyarszo.com/2021/01/28/pasztor-balint-a-parlamentben-miert-kell-pcr-teszt-a-magyarorszagrol-torteno-visszatereskor-video/

Video:

https://www.youtube.com/watch?v=eA9ly2PTyG4

 

Az illegális migráció és a határnyitás kapcsán tette fel kérdéseit Pásztor Bálint a szerb miniszterelnöknek 
 
Az illegális migráció és a határnyitás kapcsán tette fel kérdéseit Pásztor Bálint a szerb miniszterelnöknek - A cikkhez tartozó kép

A vajdasági településeket érintő illegális migráció és a határnyitás kapcsán tette fel kérdéseit Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőcsoportjának vezetője Ana Brnabić miniszterelnöknek a mai parlamenti ülésen.

A kérdése így szólt: Mit tesz az állam a lakosok biztonsága érdekében? Mint kifejtette, Majdány-Rábé környékén riasztó a helyzet, itt több mint ötszáz illegális migráns tartózkodik állandó jelleggel, akik nem csak az üres házakba mennek be, rongálnak és félelembe tartják a lakosságot. Hasonló a helyzet Magyarkanizsán és Szabadka város területén, valamint a nyugat-bácskai településeken.

Ana Brnabić miniszterelnök válaszában emlékeztetett arra, hogy ez 2015 óta visszatérő probléma, az állami szervek pedig folyamatosan azon dolgoztak, hogy ez megoldódjon. Ígéretett tett arra, hogy ismételten utasítani fogja a belügyi szerveket, hogy minden ügyet vizsgáljanak ki annak érdekében, hogy az emberek biztonságban érezhessék magukat ott, ahol élnek.

-Miért kell továbbra is PCR-teszt a Magyarországról történő visszatéréskor, ha Észak-Macedóniából, Albániából, Bosznia-Hercegovinából, Montenegróból és Bulgáriából anélkül utaznak be – tette fel második kérdését Pásztor Bálint.

A miniszterelnök válaszában ígéretet tett arra, hogy kezdeményezni fogja a beutazási szabályok felülvizsgálatát, felkéri a válságstáb orvos tagjait, hogy vizsgálják ki a magyarországi mutatókat.

Pásztor Bálint viszontválaszában az embercsempészettel foglalkozó taxisok tevékenységére is felhívta a figyelmet, a kormányfőnek pedig azt javasolta, hogy tegyenek közös látogatás Majdány és Rábé településeire, hogy személyesen is meggyőződjön a helyiek problémájáról.

https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/26121/Az-illegalis-migracio-es-a-hatarnyitas-kapcsan-tette-fel-kerdeseit-Pasztor-Balint-a-szerb-miniszterelnoknek.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése