Oldalak

2021. január 17., vasárnap

„Szerbia nem ért el felmutatható előrehaladást”!

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (230.)


2020. december 29.

Tisztázni a problémákat!
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 2020. december 29-én megtartott tizenkilencedik ülésén „szóba került (sic!) a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének (VMPE) évi jelentése. Jerasz Anikó (az MNT Végrehajtó Bizottsága elnöke – B.A.) szerint a VMPE dokumentuma rengeteg csúsztatást, pontatlanságot tartalmaz, sok a számonkérés is, megoldásjavaslat viszont kevés van benne. A gyermekszám csökkenése világjelenség, ennek ellenére megéri fejleszteni az oktatást. Minden tagozatot meg kell menteni, fejleszteni kell a kisebb és nagyobb iskolákat is, ahol magyar oktatás van – írja Németh Ernő az ülésról szóló írásában.[1]
 

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének (VMPE) 2020. november 21-én megtartott közgyűlésén a tagság Vajdasági magyar oktatási helyzetkép címmel álláspontokat fogalmazott a magyar oktatással kapcsolatosan.[2]
A mintegy 6,5 oldal terjedelmű dokumentum értékelése szerint „az előző években felvázolt oktatási helyzet súlyosbodott”.[3]
Ismereteim szerint ez az egyedüli szakmai szervezet, amely a tevékenységi területén évente (2012 óta)[4] értékeli hogyan alakul a helyzet, milyen problémák vannak jelen.
A véemeszes irányítású MNT-nek az írás szerinti viszonyulása teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan. Csak Jerasz Anikónak vannak pontos értékelései a délvidéki/vajdasági magyar oktatás helyzetétől? A gyakorló pedagógusoknak nincsen? Egyébként sem mondta meg, hogy mi az a „rengeteg csúsztatás, pontatlanság”, amit a VMPE évértékelője tartalmaz? Azt is felrója a dokumentumnak, hogy „sok a számonkérés is, megoldásjavaslat viszont kevés van benne”.
Az írásból az derül ki, hogy az MNT vezetősége semmibe veszi a szakmai pedagógus egyesület álláspontjai, meglátásait. Jerasz Anikónak nem az a kötelessége, hogy leüljön a VMPE vezetőségével és megtárgyalják, tisztázzák a felmerült problémákat és közös megoldást találjanak azok megoldására? Vagy az MNT vezetősége eltávolodott a valóságtól? Elég önmagának?

 

2021. január 6-14.

„Szerbia nem ért el felmutatható előrehaladást”!

Az Európai parlament (EP) képviselői közel 400 függeléket adtak be a Szerbiáról szóló 2020. évi országjelentésre, amelynek tervezetét Vladimir Bilčik szlovák jelentéstevő tavaj  novemberben készített.[5]

A decemberben beterjesztett a fügellékek által – amelyekbe betekintése volt az European Western Balkans (EWB) regionális internet portálnak – a szociáldemokrata, a liberális és a zöldek képviselő-csoport tagjai egész sor javaslatot adtak be, amelyekben a demokrácia és a joguralom állapotát Szerbiában élesebben bírálják, mint, mint Bilčik jelentése.[6]

Deli Andor, Gál Kinga és Bocskor Andrea Fideszes képviselők is több függelékett nyújtottak be, amelyekben dicsérik a Szerb Haladó Párt (SNS) eredményeit, beleérve a béke, a stabilitás és a megbékélés iránti elkötelezettségét, valamint a más területeken folytatott reformok egyensúlyának megtartását. Javasolták mindegyik tecnikailag elkészült csatlakozási tárgyalási fejezet megnyitását. Ugyancsak pozítívan értékelték a médiastratégi alkalmazására elfogadott szerb akciótervet, a parlament munkájában eszközölt eljárási javításokat és az alkotmánymódosítás előkészületeit. Javasolták a jelentés részének a törlését, amely a megoldatlan savamalai eset kivizsgálásra szólít fel.[7]

 

 
– Kit és mit képvisel Deli Andor? 1. A hatalom részét képező magyar párt dicstelen szerepet játszott Belgrádban, amikor az EU jelentését vitatták. 2. Most ezen is túlléptek és Brüsszelben jobban védik az SNS-t és Vučićot mint ők maguk! Deli Andor számos módosító indítványt adott át, amivel takargatná a honi demokrácia deficitét, az autokrata vezetést és a hatalmi politikum részvételét kétes ügyekben. 3. Deli Andor és kenyéradója ezzel nem tesz jót nekünk. Se az országnak, se a vajdasági magyarságnak. Jobban tenné, ha a mi nyílt és rendezetlen ügyeinket ismertetné a brüsszeli politikummal – írta Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke a Facebook oldalán.[8]
Az EP külpolitikai bizottsága (AFET) a tervek szerint a függelékekről február 4-én szavaz. A gyakorlat megköveli a módosítások számának csökkentését ún. kompromisszumos függelékek elfogadásával. A külügyi bizottság titkársága és Vladimir Bilčik csapata kiválasztják azokat a függelékeket, amelyek a többség számára elfogadhatók és beépítik az eredeti szövegbe, amelynek az elfogadása az EP-ben március elején esedékes.[9]

Kovács Elvira, a szerb a parlament egyik alelnöke, az integrációs bizottság elnöke, a VMSZ egyik alelnöke, stb. a Magyar Szó nevű pártlapnak adott nyilatkozatában elismerte – és ez a javára legyen mondva –, hogy Szerbia 2020-ban ezért nem nyitott meg egyetlen tárgyalási fejezet sem, „mert az alapfejezetek terén, ami a joguralommal, a jogállamisággal, a korrupció elleni küzdelemmel foglalkozik, Szerbia nem ért el felmutatható előrehaladást”.[10] – Most nincs tárgyalócsoport-vezetőnk, és egyelőre azt sem tudni, ki lesz – tette hozzá.[11] Ez is azt mutatja, Szerbia mennyire érdekelt az EU-csatlakozásban!
Kovács az Európai Bizottság (EB) 2020. évi szerbiai jelentésének a nemzeti közösségek helyzetével foglalkozó részével kapcsolatosan a lapnak egy árva szót nem mondott! (A jelentéssel kapcsolatos állásfoglalást a szerb parlament 2020. december 29-én fogadta el.[12])
– Fel kellene gyorsítani a folyamatokat, de Szerbiát, illetve azokat az országokat, amelynek előrelépést mutatnak az integrációs folyamatban is jutalmazni kellene, azzal hogy gyorsabban lezárulna egy klaszter (fejezetcsoport – B. A.) amiből előnyök származnak, mindenekelőtt pénzügyi támogatások formájában – nyilatkozta Kovács Elvira a lapnak,[13] mintegy önmagának is ellentmondva. 
A pénz, ezek szerint, kellene, de hogyan és miért jutalmazná Szerbiát az EP, ha „nem ért el felmutatható előrehaladást”?

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2021. január 17
.


[1] Németh Ernő: Negyedével növekszik az MNT 2021-es költségvetése
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/26014/Negyedevel-novekszik-az-MNT-2021-es-koltsegvetese.html2020. december 29. 13:54
[2] Bővebben lásd a Meddig súlyosbodik? c. írásomban. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13154, 2020. december 12.
[3] VMPE: Vajdasági magyar oktatási helyzetkép https://www.vajma.info/cikk/tukor/8237/VMPE-Vajdasagi-magyar-oktatasi-helyzetkep.html, 2020. december 3. 21:42, és Szándékos provokáció a magyar nyelvű tankönyvben https://szabadmagyarszo.com/2020/12/05/szandekos-provokacio-a-magyar-nyelvu-tankonyvben/
[4] Anyanyelvi oktatási és nevelési tanácskozás http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/1443/, 2012. április 9. [20:05] és Magyar oktatást az óvodától az egyetemig! Magyar Szó, 2012. április 11. 9.
[5] Skoro 400 amandmana na izveštaj EP o Srbiji: Poslanici za strožu kritiku stanja u zemlji [Csaknem 400 függelék az EB szerbia jelentéséhez: A képviselők az ország állapotának szigorúbb bírálata mellett]
https://europeanwesternbalkans.rs/skoro-400-amandmana-na-izvestaj-ep-o-srbiji-poslanici-za-strozu-kritiku-stanja-u-zemlji/, 2021. január 6.
Lásd még Marija Stojanović: EP ohrabruje sprpsku opoziciju da se vrati u parlament [Az EP bátorítja szerb ellenzéket, hogy térjen vissza a parlamentbe]. Danas, 2021. január 11. 2., és (ТАНЈУГ) ЕП амандмани на Извештај о Србији: Од критике до подршке [EP-i függelékek aszerbiai jelnetélshez: A bírálattól a támogatásig]
https://www.tvmost.info/post/ep-amandmani-na-izvestaj-o-srbiji-od-kritike-do-podrske, 2021. január 6. 13:31
[6] Skoro 400 amandmana na izveštaj EP o Srbiji – az 5-ös jegyzetben.
[7] Uo.
[8] Csonka Áron https://www.facebook.com/csonkaaron, 2021. január 14.
[9] Skoro 400 amandmana na izveštaj EP o Srbiji – az 5-ös jegyzetben.
[10] mh: Nehézségek az integráció útján. Magyar Szó, 2021. január 14. 4.
[11] Uo.
[12] ЕВРОПСКА КОМИСИЈА. Брисел, 6.10.2020. године SWD(2020) 352 коначна верзија РАДНИ ДОКУМЕНТ КОМИСИЈЕ Република Србија Извештај за 2020. годину
https://www.mei.gov.rs/upload/documents/eu_dokumenta/godisnji_izvestaji_ek_o_napretku/serbia_report_2020_SR.pdf, vagy EUROPEAN COMMISSION. Brussels, 6.10.2020 SWD(2020) 352 final COMMISSION STAFF WORKING DOCUMENT Serbia 2020 Report https://ec.europa.eu/neighbourhood-enlargement/sites/near/files/serbia_report_2020.pdf
Lásd a Az EB szerbiai országjelentése (3.) „Cinikus és semmitmondó parlamenti határozat” c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13208, 2021. január 5.
[13] Lásd mh írását a 10-es alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése