Oldalak

2021. január 27., szerda

Vučić és a vakcina

Aleksandar Vučić (Fotó: archív)

 

A szerbiai állami vezetők közül szinte mindenki beoltatta már magát a koronavírus elleni vakcinával, csak Aleksandar Vučić államfő nem, pedig többször is nyilvánosan jelentette ki, hogy megteszi ezt – írja a Nova S portál.

A szerb elnök először tavaly augusztus 22-én a Prva TV-ben tett erre ígéretet.

„Én leszek az első, aki felveszi, csak arra várok, hogy szakembereink engedélyezzék” – mondta Vučić, aki akkor arról is beszélt, hogy év vége felé érkezhet a vakcina.

Négy hónap múltán, december 23-án, amikor Szerbiába megérkezett az első vakcinaszállítmány, az elnök már nem volt ilyen biztos a dolgában. Azt mondta, vagy ő, vagy Ana Brnabić kormányfő, vagy a miniszterré előléptetett Darija Kisić Tepavčević veszi fel az állami vezetők közül az első oltást.

Az immunizáció Szerbiában december 24-én kezdődött, ekkor vette fel az oltást többek között Ana Brnabić is, aki azt nyilatkozta, hogy Vučić majd a kínai vakcinát kapja, csak az még nem érkezett meg.

Néhány nap múltán (december 30-án) érkezett meg Szerbiába az első orosz (Szputnyik V) vakcinaszállítmány, ezt a politikusok közül a parlament elnöke Ivica Dačić és a védelmi miniszterből belügyminiszterré avanzsált (jó, hogy mindenhez ért) Aleksandar Vulin választotta, és oltották be vele.

A Sinopharm által gyártott kínai oltóanyag január 16-án jött meg, de két nappal korábban az elnök azt mondta, lehet, hogy vár még egy kicsit és mégsem veszi fel az oltást.

„Amikor fel akartam venni a vakcinát azt mondták: Te akarod először felvenni, de mi lesz velünk, meg a néppel? Én az egyszerű nép gyermeke vagyok, osztozom velük a sorsukban” – mondta akkor Vučić.

Két nap múltán a kínai oltóanyagot a repülőtéren várva már azt nyilatkozta, hogy egy héten belül felveszi majd az oltást, majd január 19-én a köztársasági válságstáb és az állami vezetők közös ülésén azt mondta, valószínűleg a hétvégén fogja megkapni a vakcinát.

A hétvége elmúlt, egyelőre nincs olyan információ, hogy a szerb államfő megkapta volna az oltást, ezt egyébként ő maga mondta a Prva TV vendégeként vasárnap.

„Nem tudom mikor engedik az orvosok, hogy a szüleim felvehessék a vakcinát. Én a kínaival oltatnám be magam, de nem tudom van-e értelme, mert fiatalabb vagyok, nem vagyok annyira beteg, hogy az első félmillió oltott között legyek. Szégyellem magam, amikor azokat látom, akik csak magukra gondolnak, mert fontosnak érzik magukat és soron kívül akarják megkapni a vakcinát. Ezt a kormány elnökének és a minisztereknek kell megtenniük, hogy példát mutassanak” – mondta Vučić.

Az események ezen sorozatából az azért világosan leszűrhető, hogy a szerb elnök most már nem csak népét, hanem saját magát is ámítja.

https://szabadmagyarszo.com/2021/01/27/vucic-es-a-vakcina/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése